Kijelző, menü
A külső képernyő szokás most nem OLED technológiával készült, hanem egy egyszínű LCD-ről van szó, amely kékes háttér előtt fehér betűkkel informál. Annak ellenére, hogy elvileg nem fogyaszt sok energiát, hamar elalszik, de a hangerőgombok hosszas megnyomásával újra életet lehet bele lehelni. Az órát öles betűkkel írja ki középre, minden fényviszonyok közepette jól látható.
A belső ablak gyanúm szerint UFB technológiával készült, bár erről egyelőre túl sok hivatalos információ nem látott napvilágot, de minősége valahol a CSTN és a TFT között helyezkedik el, ám a képfrissítés láthatóan lassú. A felbontás 128x160 pixel, ebben a kategóriában nem várhatunk csodákat. Állítható a fényerő, a háttérvilágítás ideje, külön a billentyűzet megvilágítása is, illetve a szokásos Samsung opciók is megvannak, mint az operátori kiírás betűszíne és a tárcsázási képernyő kalibrálásának lehetősége.
Ami meglepő, hogy az M300 még a jó öreg, a D500-ból ismert menügrafikát mutatja fel, semmi BlackUI, kilenc nagy, színes ikon. Azok a Samsung ökörségek, amelyeknek már örökre szerettünk volna búcsút inteni, megint itt vannak és riogatják a felhasználót, kezdjük talán azzal az ismert idegtépéssel, hogy a főképernyőről a navigációs gyűrű OK gombja egyből vinne fel a WAP-ra.
A menüben való mászkálás egy ötévesnek sem okozna problémát, sőt, talán neki okozná a lefkevesebb problémát lévén, hogy a zsugorítás olyan sikeresen jött össze, hogy fejlettebb ujjakkal rendelkező felhasználók sikítva dobják el a mütyürkét, mert egyszerűen annyira kicsik és közel ülőek a gombok, hogy az ember úgy érzi, hogy a saját egy szem ujjába is belegabalyodik a kezelés közben.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
