Fényképezőgép, multimédia
A telefonban a korábbi sagem modellekből már ismerős 640x480as felbontású kamera található, kétszeres digitális zoommal. A képek felbontását két lépcsőben szabályozhatjuk, amelyek a „kiváló” és az „mms minőség” neveket kapták. A mellékelt fényképeket a kiváló opcióval fényképeztem, így remélem mindenki megérti, hogy az mms minőségre nem vágytam. Fura hibája a fényképezőgépnek, hogy a kijelzőn a képek jóval sötétebbnek tűnnek, mint amilyenek valójában, így 20 képből sikerült 4 használhatót készítenem. A képek egyébként pixelesek, de ebben a kategóriában nem is vártam jobbat, viszont az alapfunkciók megvannak fényképezés terén is. Az önkioldót mondjuk stoppernek hívják, de ugyanazt a funkciót látja el, viszont a kamerahang végre kikapcsolható lett, így nyugodtan fényképezhetünk sunyiban, senki nem fogja hallani. (Főleg nem az egyébként is izgága természetű krokodil, amit a második képen örökítettél meg – Bog) Érdekes, hogy a képek készítése szinte azonnali a telefonnal, ezzel ellentétben egy kép mentése 5-10 másodpercig is eltarthat, ez idő alatt az „elemzés” felirat látható a kijelzőn.
Hirdetés
Tesztképek, kattintásra eredeti méretükben „pompáznak”:
Videót is készíthetünk hanggal együtt, azonban itt egy szép hibába futottam bele. A videó készítésekor felajánlja a készülék ugyan a korlátlan hosszúságot, azonban ebben a módban is csak 100 Kbyte méretű felvételeket engedett készíteni. Mivel tesztelt készülék szoftvere már a végleges verzió volt, így kicsit gyanúsnak tűnt, hogy esetleg hibás telefonra bukkantunk, amelyben ez a funkció nem működik. A melléklet videó a Cápa 10. részének forgatásán készült, ahová a Mobilaréna stábjának sikerült bejutni tesztképek készítése céljából. Innen letölthető.
A készülék lejátssza az MP3 fájlokat, erre utal egy zenelejátszónak nevezett alkalmazás is, azonban összesen 3 MB belső memória áll rendelkezésünkre zenéink tárolására, de ezen a helyen a muzsikáknak még osztoznia kell minden telefonban tárolt adattal (telefonkönyv, mms, videó, kép), így igazából ezt a képességet nem nagyon tudjuk kihasználni, mondjuk ki nyíltan: full felesleges. A gyári csengőhangok közepesen jók, a hangerő lehetne kicst ütősebb, a rezgés viszont simán kárpótolhat ezért, ugyanis igencsak erőteljes. Nem mellékesen a telefon képes egyszerre csörögni és vibrálni, amit a mostani ínséges időkben mindenképp meg kell említenünk.
3 java játék kapott helyet a menüben, azonban mindhárom demó verzió. Az első egy faltörős játék, ezt gondolom senkinek nem kell bemutatni. A második demó egy Sims klón, ezeket igencsak nem csípem, úgyhogy kb. 1 percig bírtam ki vele, a harmadik pedig a „Prince of Persia”, azonban ez igen gyenge mása a számítógépes verziónak, és ráadásul ebből is csak az első pályát kapuk meg a készüléken. Azért legalább egy teljes verziót illett volna beletenni. (Én viszont imádok mütyürkézni, ezért megnéztem a Sims klónt. Szerintem vicces, arról szól, hogy egy kiscsaj felmegy New Yorkba, és ott épít magának életet. Szex és New York rajongók előnyben! – Bog)
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!