Előszó, külső
Bár az elmúlt években a Palmmal kapcsolatos dolgok mindig is szerepteltek a telekommunikációs sajtó hasábjain, mi talán sosem foglalkoztunk velük annyit, mint most, hogy gyakorlatilag megszűntek létezni. A patinás gyártót ugyanis tavaly júliusban vásárolta meg a HP 1,2 milliárd amerikai dollárért, de idén augusztusban bejelentették, hogy nem kívánják tovább folytatni a készülékek gyártását. Ezek fényében mindenképp izgalmas, hogy Tim82 olvasónk jóvoltából mi csak most jutottunk hozzá a Palm Pixi Plushoz, ahhoz a 2010-ben piacra került középkategóriás okostelefonhoz, mely hazánkba sosem jutott el. Elég valószínűnek is tartjuk, hogy a nálunk járt példány az egyetlen Magyarországon, az ugyanis biztos, hogy több fórumozónk kezében is megfordult. Mi pedig leteszteljük és óhatatlanul a mai szemünkkel fogjuk nézni, de azért megpróbálunk utazni az időben és elképzelni, hogy hogyan állta volna meg a helyét az iPhone 3G/3GS idejében, másfél-két évvel ezelőtt.
[+]
Ő a Palm Prē
A Palm termékeivel kapcsolatban itthon bizonyára nagy a kavar a fejekben, a Pixi és a Pixi Plus nevek helyrerakása őszintén szólva részünkről is igényelt némi utánajárást. Az első webOS operációs rendszert használó készülék ugye az általunk is tesztelt Prē volt, mely 2009-ben jelent meg és az iPhone nagy ellenfelének szánták. Kistestvére volt a Pixi mely más külsőt kapott és kihagyták belőle a WiFi-t, mely olyan nagy hibának bizonyult, hogy később a Pixi Plus nevű modellel be is foltozták. Ez azonban csak 2010-ben került piacra, eleinte kizárólag az Egyesült Államokban, a Sprint nevű szolgáltató kínálatában. Nálunk azonban egy Európából, a doboz tanúsága szerint Franciaországból érkezet Pixi Plus járt, melynek különlegessége volt, hogy a Belgiumban is használt AZERTY kiosztású billentyűzetet kapta meg. Egy élmény volt rajta SMS-t írni, az biztos.
Használt készüléket nem is tudom, hogy mikor teszteltünk utoljára, de nagyon érdekes élmény volt. Alapvetően az, hogy nem mi bontottuk ki és látszott rajta, hogy bizony már használták, viszont egyből le tudtuk vonni a tanulságot, hogy ez egy jól összerakott cucc. Vagy nagyon vigyáztak rá korábbi gazdái, mindenesetre tényleg egyben volt. Ha új korában kapjuk meg, biztosan lehordtuk volna, hogy hogyan lehet ilyen hátlapi megoldást használni, mert ránézésre borzalmas, de az idő vasfogát mégis állta. A doboz megvolt, töltőfej, adatkábel és headset is lapult benne, viszont kézikönyvet nem kaptunk, úgyhogy egy YouTube videón kellett megnéznünk, hogy hogyan lehet leoperálni az egybeöntött, gumiszerű műanyagból készült hátlapot; alul kell húzni, aztán egy idő után lepattan, de magunktól ezt nem próbáltuk volna meg, szegény Tim82 nézett is volna, ha két darabban kapja vissza a készülékét. A 111 x 55 x 10,9 milliméteres méret és a 92,5 grammos tömeg egyébként nagyon rendben van, a masina fogása kimondottan kellemes, és bár szépnek nem mondanám, nagyon jó érzés volt használni, kézbe venni.
Az előlap fekete színű, az ujjlenyomatokat egy öreg bélyeggyűjtő lelkesedésével olvasztja magába. Felül található az aprócska telefonhangszóró, alatta a 2,6 hüvelykes, 240 x 400 pixeles felbontású, kapacitív érintésérzékelő technológiát használó TFT-LCD megjelenítő található, melynek fényereje és betekintési szöge is átlagos, színei viszont egészen szépek. Az ezt borító plexi nem egy GorillaGlass, kézzel simán be lehet horpasztani, ilyenkor pedig hangokat is ad, de egyébként akárhol nyomkodtuk, csendben maradt. Jó telefon ez, bírja. Alulra került a sárgás háttérvilágítással felturbózott QWERTY AZERTY billentyűzet, melynek minőségével nem volt gond, kiosztása viszont annál furcsább volt. Nem csak a Q/A és Z/W betűk vannak megcserélve, az M is egy sorral feljebb került, plusz nekünk ott az Y/Z keveredés is, nem volt egyszerű, na, de annál élvezetesebb.
A hátlap lehetőségekhez képest szép. A selymes plasztik közepén ott csillog a ma már csak történelemnek számító négy betű, felül van egy gyufásfej méretű ledes villanófény, alatta meg a 2 megapixeles kamera, mely szintén mutatja, hogy ez a készülék még egy régebbi generáció képviselője (és fénykorában sem volt prémium termék). Oldalt két hangszóró, megszólalni csak a jobboldali tud, a másik bizonyára dísz, vagy elromlott az évek során.
Az eszköz tetejére került a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet és a bekapcsológomb, utóbbi nagyon mélyen ül, de mivel méretes is, könnyű benyomni. Balra nincs semmi, az alsó rész is üres, jobbra viszont több dolgot is találunk: leírhatatlan gumifedlappal takart microUSB-csatakozót, hangerőszabályzó gombokat és némító csúszkát, melyet nem a Palm "lopott" az Apple-től, hanem fordítva. Bár ez nem lopás, mert jó ötleteket másolni véleményünk szerint nem bűn, csak ezt a bíróságok és cégek mostanában kicsit máshogy látják.
Hardver, oprendszer, szoftverek
A készülék nem csak a gyengébb minőségű készülékházban és a kialakításban tér el a nagyobb testvértől, hanem hardverében is; a Prē-ben található 600 MHz-es ARM Cortex-A8-as processzor helyett itt egy szintén 600 MHz-es Qualcomm MSM7627 található, mely eggyel régebbi architektúra. Grafikus chip viszont jár mellé, egy Adreno 200-as hajtja meg a Pixi Plus kijelzőjét, mely elvileg elég erőteljes ahhoz, hogy akár látványosabb játékokat is futtasson. A RAM mérete 256 MB, a belső tárhely pedig 8 GB-os, melyből 6,6 GB áll ténylegesen a felhasználó rendelkezésére. Bővítésre nincs lehetőség, a készülékről ugyanúgy hiányzik a microSD-foglalat, mint sok más konkurenséről.
Az operációs rendszer a webOS 1.4.5-ös változata, mely alapvetően pont olyan, mint régebbi és újabb kiadásai. Magának az 1.4-es verziónak az újítása a videófelvételi és vágási képesség volt, az eredeti Pre-vel még gyárilag nem tudtunk videót venni, itt viszont ez megoldott (nyilván ott is, ha szoftvert frissítünk). Korrekt (és az 1.4-es verzió újítása) a figyelmeztető rendszer is, már a képernyőzár feloldásakor is láthatjuk, hogy milyen elmulasztott eseményeink vannak. Maga a rendszer nem gyors, már megjelenésekor sem számított annak, a programok betöltésére elég sokat kell várnunk, ami a szép animációk és az élettel teli felhasználói felület miatt annyira nem feltűnő, de attól még így van.
A kezelés nem változott, még mindig egy jól kitalált struktúra a webOS-é, melyet hamar meg lehet szokni. A programokat a jobb alsó sarokban található menüből tudjuk elindítani, ha valamelyiket becsuknánk vagy háttérbe raknánk, meg kell érintenünk a kijelző alatt, de a gombok fölött lévő érintésérzékeny területet, mely kicsit kisebbé varázsolja az ablakot és előhozza az alsó ikonsávot. Itt választhatunk; balra-jobbra a többi futó alkalmazás között lapozhatunk, egy felfelé mutató mozdulattal viszont ténylegesen becsukhatjuk az alkalmazásokat. Előre-hátra lépkedni (például böngészésnél, netán egy több szintből álló menüstruktúrában) az említett területen történő horizontális ujjhúzkodással tudunk, ami szintén kényelmes módja a dolognak.
Szoftveres téren nem állunk túl jól, a webOS-nek ez az egyik nagy hátránya; gyárilag alig kapunk valamit, ami kissé viccessé is teszi az okostelefon elnevezést. A legalapvetőbb cuccok megvannak, működő naptár, képnézegető, jegyzettömb, feladatlista, Google Maps, ébresztőóra, YouTube, számológép. Ehhez jön hozzá a dokumentum- és a PDF-nézegető, az ikonos menüben pedig van egy oldal a beállításoknak is. Van továbbá egy App Catalog nevű alkalmazásletöltő, melynek kínálata az iOS/Android duóhoz képest elég szerény, de legalább van ilyen is. Már ha épp működik, nálunk pont volt vele gond.
Telefonálás, adatkommunikáció, net
Adatkommunikációs téren elég sokat kapunk a tuningolt pixitől. A GSM-modul négynormás (850/900/1800/1900 MHz), UMTS-ből elvileg három sávot támogat a masina, adatátvitelre pedig GPRS-t, EDGE-t és HSPA-t lehet használni, utóbbinál lefelé maximálisan 7,2, felfelé pedig 5,76 Megabittel tudunk tölteni másodpercenként. A WiFi 802.11b/g kompatibilis, a Bluetooth 2.1-es és támogatja a sztereó hangátvitelt, a microUSB-csatlakozó pedig 2.0-s; számítógépre kötve az eszköz USB-háttértárként is működik, ám olyankor a telefonos funkciói nem élnek.
Telefonálás közben a hangminőség teljesen korrekt, a szoftver is stabil volt, így nem fordult elő, hogy a zöld gomb megnyomását nem észlelte a vas, ahogy az pár Androidnál néha megesik. A szoftveres oldal is elég jó, de vannak furcsaságok, a dinamikus memóriával és kellemes kezelhetőséggel felvértezett névjegyzék például mindenképp megjeleníti a SIM-kártyán tárolt kontaktokat, ami sokak számára zavaró, ráadásul csak félmegoldás van (a SIM-es adatok törlése). Az üzenetkezelő és az e-mail kliens teljesen korrektül működik, a gépelés is kellemes élmény a Pixin, ezzel a résszel tehát nincs gond.
A webböngésző gyors és jól kezelhető, az egyetlen problémája az, hogy nem tördeli dinamikusan a paragrafusokat, azaz a szöveg szélessége nem változik dinamikusan annak fényében, hogy mennyire vagyunk ránagyítva az oldalra. A Flash-elemeket sem jeleníti meg, de ez ettől a processzortól nem is elvárható; a lényeg inkább az, hogy a böngészési élmény nagyon kellemes, de a szövegek sajnos kicsik a kijelzőn.
Gyárilag nincs semmi social-networkingünk, natív Facebook klienst utólag ugyanúgy letölthetünk, mint egy rakás Twitter-cuccot, de azért nem lett volna rossz, ha ez az alapvető funkció már a dobozból kivéve elérhető.
Multimédia, üzemidő, összegzés
A készülék kamerája 2 megapixeles, fixfókuszos, működését gyenge fényviszonyok között ledes villanófény segíti. A legnagyobb elérhető felbontás állóképeknél 1600 x 1200, videóknál 640 x 480 pixel, utóbbinál a másodpercenként elérhető képkockák száma 25. A kamerát kezelő szoftver gyakorlatilag semmilyen beállítási lehetőséget nem enged, egyedül a vakut kapcsolhatjuk ki/be, de azt is csak fotózásnál, lévén egyedül ott működik.
A Pixi Plus fotóinak minősége egyszerűen pocsék, nem kicsit égő ez egy efféle készüléktől. Az alulexponált képek nagyon-nagyon digitálisak, részletek a zajosodást kompenzáló, nagyon erős zajszűrés következtében nem láthatunk, a színek furcsák, megfigyelhető a kromatikus-aberrációnak nevezett jelenség, ez egyszerűen felejtős.
Zenei téren már sokkal jobb a helyzet, de itt sincsenek cukorból a falak. Az FM-rádió kimaradt a kínálatból, marad tehát a sima zenelejátszó, melynek tartalmát a fájlok felmásolásával tudjuk megoldani, nincs trükközés vagy nehézkes szinkronizációs szoftver. USB-háttértárként egyébként körülbelül 2 MB/másodperc sebességgel tudunk fájlokat tolni a Pixire. Maga a lejátszó ID3-tagek szerint szűri a muzsikákat, fut háttérben, az albumborítókat kénye-kedve szerint megjeleníti (általában nem), plusz össze van kötve a YouTube-bal, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy rákereshetünk arra az előadóra, akinek a zenéje szól. Hangszínszabályzó nincs, kihangosítva közepesen szól a Pixi, a gyári fülhallgatója pedig használható. A 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetnek hála persze más kiegészítőket is használhatunk vele. A videólejátszó semmilyen normális formátummal (DivX, XviD, MPEG4, MKV, MOV) nem boldogult, filmezni nem ezzel a készülékkel fogunk.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 9 pont |
Anyaghasználat | 8 pont |
Összeszerelés minősége | 9 pont |
Kijelző mérete, minősége | 6,5 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 8 pont |
Sebesség | 6 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 5 pont |
Felhasználói felület élménye | 7 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 9 pont |
PIM funkciók | 8 pont |
Adatkommunikációs képességek | 7 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 3 pont |
Audio | 6 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 6 pont |
Ár/érték aránya | ? |
Hogyan értékelünk? |
Az akkumulátor 1150 mAh-s, segítségével másfél napig tudtam használni egyhuzamban a készüléket. Utána egyrészt lemerült, másrészt abbahagytam a tesztelést; a pontosabb adatokat valószínűleg a tulajdonos fogja tudni elmondani a fórumban, egy nem kapható készülék üzemidejének pontos feltérképezésére sajnos nincs kapacitásunk.
Mindenek előtt szeretnénk ismét megköszönni Tim82-nek, hogy kölcsönadta nekünk készülékét, nagyon érdekes volt látni, hogy mire képes a Palm Pixi Plus. Ha az eredeti Pixivel találkoztunk volna 2009-ben, a WiFi hiánya miatt valószínűleg nagyon lehúztuk volna, ha viszont 2010-ben kaptuk volna meg ezt a masinát, hazai forgalmazás és jó ár mellett biztos, hogy megdicsértük volna. Mert akármilyen hiányosságai is vannak a webOS-nek, kellemesen használható, a QWERTY billentyűzete is rendben van, a készülékház pedig jó minőségű és kellemes használni.
Ezekkel a szavakkal lehet jellemezni az egész készüléket, egy korrekt, használható telefon, kár a cégért és kár a rendszerért is, többet érdemeltek volna a süllyesztőnél. Persze még reménykedhetünk benne, hogy a HP egyszer feléleszti a készülékgyártó divíziót, de addig csak annyit tudunk tenni, hogy osztunk egy tetszett plecsnit a szerethető kis Pixi Plus-nak.
![]() |
Palm Pixi Plus |
Bocha
A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 111 x 55 x 10,9 milliméter | |
Tömeg | 92,5 gramm | |
Színvariációk | fehér | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 2,63 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 320 x 400 pixel | |
Kijelző típusa | kapacitív TFT-LCD érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 262 000 | |
Hardver | ||
Processzor típusa | 600 MHz-es Qualcomm MSM7627 | |
Processzor csíkszélessége | 65 nm | |
Utasításkészlet | ARMv6 | |
Grafikus chip | Adreno 200 | |
RAM / ROM | 256 MB RAM / 8 GB ROM | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Memória bővíthetősége | MicroSD (SDHC) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/1900/2100 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA | van / 7,2 Mbps / 5,76 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 2.1 (A2DP) | |
WiFi | 802.11b/g | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | nincs / nincs | |
GPS vevő | van | |
NFC | van | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | csak néma üzemmód | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | nincs / nincs | |
Hangrögzítés | nincs | |
Ébresztés | van, kikapcsolva is | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | webOS 1.4.5 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Java | van | |
Játékok | gyárilag nincsenek | |
Valutakonverter | van, alkalmazással | |
Extra szoftverek | App Catalog, YouTube, Doc View, PDF View | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 2 megapixeles, fixfókuszos, ledes villanó | |
Másodlagos kamera | nincs | |
Videófelvétel | van (640 x 480 pixel @ 25 fps) | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | nincs | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 1150 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | 350 óra | |
Beszélgetési idő | 5 óra 30 perc (2G) / 4 óra (3G) | |
Egyebek | ||
QWERTY billentyűzer, giroszenzor, 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet |