Meg Whitman, a HP szeptember 22-én kinevezett új vezérigazgatója pénteken jelentette be a webOS platform megnyitását, vagyis a gyártó jól láthatóan a közösség bevonásával szeretné felgyorsítani a fejlesztéseket. A korábbi pletykákkal ellentétben az amerikai cég tehát mégsem válik meg az 1,2 milliárd dollárért felvásárolt operációs rendszertől, mely a cégvezető szerint a piac egyetlen olyan megoldása, mely a kezdetektől a felhő-alapú online szolgáltatások és a könnyű skálázhatóság jegyében készült. A sajtótájékoztató során Whitman megerősítette azt is, hogy cége új webOS-alapú készülékeken dolgozik, ám egyelőre nem tudta megmondani, hogy azok már jövőre piacra kerülhetnek-e. Annyi azonban biztos, hogy a HP továbbra is elkötelezett a platform és az ENYO keretrendszer aktív fejlesztése iránt.
Nyílt platform lesz a webOS
Azóta történt
-
A webOS eladását tervezte a HP
A platform megnyitása előtt a Facebookot is megkörnyékezte a HP a webOS eladása miatt.
-
Megelőzte korát a webOS
A Palm korábbi vezetői szerint a webOS bukása az időzítéshez és nem az alapkoncepcióhoz köthető.
-
Újabb frissítést kapott a webOS
A hardveres projektek átmeneti leállítása ellenére továbbra is ontja magából a webOS frissítéseket a HP.
-
Szeptemberre megnyílik a webOS
Az Enyo 2.0 keretrendszer teljes megnyitása után szeptembertől a webOS 1.0 forráskódja is elérhető lesz a fejlesztők számára.
Előzmények
-
Mégis eladásra kerülhet a webOS?
A Bank of America vagyonkezelési divíziójának tanácsát kérte a HP a webOS sorsának kiértékelésében.
-
Hónapokon belül eldől a webOS sorsa
A Windows 8-alapú HP táblagép érkezése már biztosra vehető, a webOS sorsa viszont egyelőre bizonytalan.
-
Palm Pixi Plus - de kár, hogy nem volt nálunk
Olvasói készüléket tesztelünk, méghozzá a már megszűnt Palm gyártó 2010-es középkategóriás okostelefonját. Nálunk sosem volt kapható, amit sajnálunk.
-
Palm Prē 2 - az utolsó hírmondók egyike
Alig kaptuk meg a webOS fejlesztésének leállításáról szóló hírt, megérkezett szerkesztőségünkbe az említett rendszerrel telepített Palm Prē 2.

- alza vélemények - tapasztalatok
- ZIDOO médialejátszók
- Milyen kompakt digitális fényképezőgépet?
- Kezdő fotósok digitális fényképei
- Projektor topic
- MIUI / HyperOS topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Apple Watch Ultra - első nekifutás
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Synology NAS
- További aktív témák...