Oaxis Star.21 aktivitásmérő bemutató

Hirdetés

Kezelés, szoftverek

Mivel a kütyü fitnesz karperec, főleg a LifeBalanz app segítségével fogunk okosodni, azonban az órán gyémántszerűen elhelyezett 21 led lámpáról az időt, a napi lépésszámot és az elégetett kalóriákat is elolvashatjuk. No de hogyan? Mivel a szélekre elnyújtott hatszögalakban összesen 12 lámpa került, vegyük úgy, hogy egy kör alakú órára pillantunk, és a kezelőgomb lenyomásakor pont az a led villan fel, ahány óra van, majd ugyanígy az kezd el villogni, ahány perc, nyilván ötperces lépésenként. A gomb kétszeri megnyomásával a napi lépésszám olvasható le egy S alakú ledsorról, méghozzá a napi célhoz arányosan igazítva, azaz annyi lámpa villan fel, ahol éppen tartunk a javasolt szintet képest. Az elégetett kalóriák aránya ugyanígy, a gomb háromszori megnyomásával érhető el. Az alvásciklus méréséhez és annak megállításához három-három másodpercig kell nyomva tartani a gombot.

 Oaxis Star.21
[+]

A LifeBalanz alkalmazás stílusa igazodik a karperecéhez, azaz élére állított szabályos geometriai formákról olvashatjuk le az olyan alapinformációkat, mint az adott napon elégetett kalóriák, a megtett lépések, a legutóbbi alvásciklus statisztikái, valamint a Star Journey, amit mindjárt bemutatunk. Ha egy-egy négyszögre rálépünk, mindenféle diagramokhoz és listákhoz jutunk, amelyekről a napi mellett a havi, az éves és a mindenkori statisztikákat is leolvashatjuk.

 Oaxis Star.21  Oaxis Star.21

A beüzemelés persze a a Star.21 és a mobil párosításával kezdődik Bluetooth 4.0-s alapokon, ami a gomb hosszú lenyomása után pillanatok kérdése, majd az alapadatok megadása következik, mint testsúly, magasság és életkor. A balról előhúzható menüben lehet egyébként a szoftvert frissíteni, egyéni célokat megadni vagy a viszonylag gyenge rezgéses ébresztést beállítani. Ugyanitt a LifeBalanzt a Facebook vagy a Sina Weibo profilunkkal is összekapcsolhatjuk.

 Oaxis Star.21  Oaxis Star.21

A Star.21 nem csak követi, hanem javasolja is a aktív testmozgást, az egyénre szabott napi lépésszámot és elégetendő kalóriamennyiséget például az alapadatok és az első három nap használata alapján számolja ki. Aztán ott a Star napló, egy 21 napos mozgásterv, aminek telesítésével az Oaxis ígéri, hogy hozzászokunk az aktív időtöltésekhez, ha addig csak egy helyben ültünk volna egész nap. Amennyiben egy nap teljesítjük a célt, egy virtuális térképen egyet előrelépünk a cél felé, ha pedig az aktivitásszintet nem ugorjuk meg, egy lépést visszafele teszünk meg. Az Oaxis egy kicsit szórakoztatóan és egy kicsit szigorúan jelzi, hogy minden napra ránk fér egy kis mozgás. A használat során úgy tapasztaltam, a lépésszámláló megbízhatóan teszi a dolgát, a távolságmérés persze GPS hiányában nem olyan pontos. Az alvásciklus rögzítésének indításához, mint jeleztük, hosszan le kell nyomni a gombot, majd amikor felkeltünk, ugyanígy eljárni.

 Oaxis Star.21  Oaxis Star.21

Mivel egy ilyen operációs rendszer, kijelző vagy GPS nélküli fitneszkütyü keveset fogyaszt, egy töltéssel a Star.21 is két hétig bírja, még ha naponta fel-felvillantjuk a 21 ledet az idő vagy a testmozgási statisztikák megtudakolására. A készüléket microUSB kábellel lehet tölteni, amit hátul, egy kissé nehézkesen elhajlítható gumifül mögött tudunk csatlakoztatni. Ezzel pedig nagyjából az aktivitásmérő teszt végére értünk, a közösségi finanszírozással életre hívott Star.21 nem rossz alaptudású kütyü, kényelmes, küllemre főleg a hölgyeknek jöhet be, 130 dollárért mindenesetre egy picit magas áron nyit. Az nekünk egyébként átjött, hogy az Oaxis a fitnesz vonalon még csak most kezdi pályáját, így akad a szoftveren is javítanivaló, mindenesetre akad már okosmérlegük, és érkezik az Oz névre hallgató, pulzusszámmérős karperec, ami igencsak jól néz ki, és kijelzőt is kapott. A hazai forgalmazásról nagyon korai volna még beszélni, hiszen Ázsiában is csak nemrég kapható a Star.21, mindenesetre ha lehetőségünk adódik, a folytatásban az Oaxis többi termékét is kipróbáljuk.

Bone123

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Azóta történt

  • Runtastic Moment Basic - futottak még

    A futóalkalmazásáról ismert Runtastic a bluetoothos aktivitáskövetők között is kipróbálja magát. A legalapvetőbb modellt szíjaztuk fel a karunkra.

Hirdetés