Bevezető
A Nomu nyomul. Legalábbis innen, a szerkesztőségünk félszuterén ablakából nézve, az utóbbi időben ugyanis nem csak a Gearbest talált meg, hogy küldenének egy ilyen márkájú telefont tesztre, hanem maga a gyártó is bejelentkezett, hogy vegyük fel a kapcsolatot. Felvettük, úgyhogy gyorsan rá is kérdeztünk egy csomó apróságra, hogy elhelyezhessük a természetesen shenzheni gyártót a gombamód szaporodó kínai márkák között, mivel a hivatalos weboldalukon (ami hongkongi domain alatt fut) nem találni semmit magukról, bár az elég árulkodó, hogy az orosz VKontakte közösségi oldalon is van hivatalos fiókjuk, erre a piacra tehát eléggé fókuszálnak.
Jelen pillanatban három modelljük van, S10, S20 és S30, ez legalább tök egyértelmű, a legnagyobb számozás rejti a legjobb hardveres képességekkel felruházott telefont, noha azért ezt is inkább csak középkategóriásnak tekinthetjük. Mivel azonban a Nomu kizárólag strapatelefonokkal foglalkozik, ezért nem is okvetlenül kell a legfrissebb chipsettel és kijelzőtechnológiával dolgozniuk, ebben a szegmensben a megbízhatóság és az elnyűhetetlenség (mítosza) sokkal fontosabb, erre pedig erősen rágyúrnak, legalábbis a hivatalos oldal “blog” szekciójában igen sok strapatesztet csinálnak. Nyilván ezzel is szeretnék meggyőzni a vásárlókat, hogy az S30 mennyi mindent ki fog bírni.
Úgyhogy rákérdeztem erre-arra, bősz levelezgetésbe kezdtünk, amit zanzásítva próbálok átadni. A Nomu az 1994-ben alapított Shenzhen Xin KingBrand Techonolgy Development Co. LTD által létrehozott márka, 8 éve létezik, a világ számos országába exportálnak telefonokat. 1000 embert foglalkoztatnak, 53 fejlesztői csapatuk van (az nem derült ki, hogy hány ember alkot egy csapatot), tesztlabort építettek, ami mondjuk bizonyára el is fér a 20 ezer négyzetméteres központjukban. Ezek meggyőző számok, de a tesztelési folyamat és a garancia kapcsán csak kitérő válaszokat kaptam olyan állításokkal, hogy ha normális körülmények között használjuk, akkor biztosan nem lesz baja a terméknek, ami szerintem mindennel így van, de ezt a cuccot pont nem normális körülmények között fogják nyúzni a júzerek, szóval jó kérdés, hogy ha mégis betörik a kijelző, beázik, tönkremegy, akkor mi újság.
Doboz, külső
Kimondottan visszafogott a doboz, rá van írva, hogy Nomu, kábé ennyi erőfeszítést tettek bele, de ez így bőven elég gusztusos. A beltartalmat sem húzták túl, bár elsőre súlyosnak tűnik a csomag, de ez elsősorban azért van, mert maga a termék is dögnehéz, 260 grammot nyom a mérlegen. Viszont ha alánézünk, akkor csak egy microUSB-kábelt és egy változó feszültségű, 1,67 Ampert leadó töltőfejet fogunk találni, headset, kijelzővédő fólia, egyéb tartozék nincs. Elvileg a telefon a MediaTek PumpExpress 3.0-s szabványát ismeri, ettől függetlenül majdnem 4 órát vesz igénybe, mire teljesen feltölt a nulláról.
Egyszerű, sallangmentes doboz [+]
Viszont itt van a Nomu S30, amit nem lehet nem észrevenni, mert irgalmatlanul húzza a zsebet, ráadásul baltával faragták, a szögletességén és a tégla jellegén az sem segít sokat, hogy a négy sarkát egy-egy jól irányzott ütéssel lecsapták. A kecs és a finomság olyan messze állnak tőle, mint egyszeri politikustól az igazmondás, ez egy nagy, robusztus, masszív célszerszám. Vagy fegyver, simán be lehet vele törni az ablakot, rossz szándékú embertársak koponyáját, ha ráesik a lábunkra, akkor irány a baleseti, de még a konyhakő is hamarabb fog megrepedni, mint a készülék.
260 grammos tömeg, minden irányban megtermett, nem egy észrevétlen telefon [+]
Egy strapatelefonnál viszont ezek az ismérvek nem okvetlenül jelentenek rosszat, sőt. A Nomu azt ígéri, hogy az egy dolog, hogy helyből és röhögve megugorja az IP68-as szabványt, de a még rá is tesz erre azzal, hogy víz alatt hivatalosan két órát is kibír 5 méter mélyen, az 1,2 méter magasról történő leejtés pedig akkor sem okoz benne kárt, ha a sarkával érkezik gránitra. Bár a cég hivatalos weboldalán előszeretettel hivatkoznak arra, hogy mindenféle katonai szabvány szerinti teszteknek vetették alá és természetesen ezeknek mind meg is felelt, magukról a szabványokról egy kukkot sem szólnak, ami valószínűleg azt jelenti, hogy nem küldték el hivatalos bevizsgálásra, hanem kimentek Shenzhen mellé az erdőbe és ott hajigálták a motyót, aztán úgy látták, hogy frankó. Bármennyire is úgy érezheti az olvasó, hogy túlzok, itt egy hivatalos, gyártó által készített videó, ahol egy kínai csaj egy ködmönben egy lépcsőről dobálgatja az S30-at:
A telefon nem attól súlyos darab, hogy minden fémből van rajta, mert mondjuk a hátlap az teljesen műanyag. Ez nem okvetlenül baj, mert elég rugalmasnak tűnik, oldalt viszont ott van a fém keret, az előlapot pedig Gorilla Glass 4 védi. Alul-felül gumírozott jellegű kialakítást láthatunk, ajtók mögött ül a 3,5 mm-es jack dugasz fent, lent pedig ugyanilyen védelmet kapott a microUSB-csatlakozó. Kapunk egy 5,5 hüvelykes, Full HD felbontású Sharp panelt, ami tényleg egész korrekt, a fényerő ugyan lehetne egy hajszálnyival combosabb, de a kültéri használat zömmel nem akadály.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | Nomu S30 | Samsung Galaxy XCover 4 | Evolveo StrongPhone G4 | Evolveo StrongPhone Q8 |
Képátló | 5,5 hüvelyk | 5 hüvelyk | 5 hüvelyk | 4,5 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 1920 | 720 x 1280 | 720 x 1280 | 720 x 1280 |
Technológia | IPS-LCD | IPS-LCD | IPS-LCD | IPS-LCD |
Fehér fényerő (max) | 419 nit | 484 nit | 616 nit | 533 nit |
Fehér fényerő (min) | 13 nit | 3,8 nit | 24,6 nit | n/a |
Fekete fényerő | 0,32 nit | 0,64 nit | 0,65 nit | 0,22 nit |
Kontrasztarány | 1309:1 | 756:1 | 948:1 | 2421:1 |
Színhőmérséklet | 15862 K + kézi | 7638 K + kézi | 11536 K + kézi | 9502 K |
Kávák vannak bőséggel, alul-felül elég sok hely maradt, úgyhogy nem volt nehéz helyet találni az előlapi kamerának és a fényérzékelőnek. Lent viszont érintésérzékeny vezérlőgombokat láthatunk, amiért jár a fejcsóválás, egy strapatelefonon elvárás, hogy legalább ezek a kezelőszervek fizikai billentyűk formájában létezzenek, a kesztyűben, vagy vizes/maszatos kézzel történő nyomkodás gyakori eset a felhasználó csoport életében, amihez nem a Nomu által használt megoldás az ideális. Kesztyűs mód amúgy van, egész jól működik, de pont a vezérlőgomboknál sok az esetlegesség.
Kevlármintázatú hátlap, középtájt megbontható a burkolat [+]
Ha balról érkezünk az eszközhöz, akkor egy recézett gombot fogunk találni, ez okosság, mert erre bármilyen funkciót kioszthatunk. Jobbról közeledve a hangerőt szabályozó kezelőszerveket, illetve egy meglepően apró, kör alakú billentyűt láthatunk, amely a ki és bekapcsolást szolgálja. Ezt picit szokni kell, mert tényleg pici és alig emelkedik ki az oldalpanel síkjából. Az alsó élre került a hangszóró, ami ennek megfelelően nem halkul el sík felületre rakott telefon esetében is, de egyébként is nehezen képzelek el bármilyen dolgot, amivel az innen orkánként kiáramló, egészen megdöbbentően hangos produkciót tompítani lehetne.
Végre nem kell dönteni a memóriabővítés és a másodlagos SIM között [+]
A hátlapon van egy kamera, egy ledes villanó és középtájt láthatóan le lehet szedni a burkolatot, amely kevlárszerű mintázattal hódít. Ha lepattintjuk a széltől-szélig érő sávot, akkor három, egymástól független kártyahelyet találunk, azaz egyszerre be lehet tenni két microSIM-et és egy microSD-t, ezért a megoldásért jár a vállveregetés. Úgysem érzi meg. Az egész telefonból árad a masszivitás, szó szerint más dimenzió, mint egy átlagos eszköz, elég, ha csak a vastagságát nézzük, a Nomu S30 ugyanis 13,3 milliméter ebben az irányban, ami simán a duplája egyik-másik mostani okostelefon hasonló értékének.
Hardver, menü
Nincs különösebb, falrengető meglepetés a burkolat alatt, mint a legtöbb kínai gyártó, a Nomu is a MediaTek kínálatából túr elő valami szerintük életképes hardvert, ezúttal egy MT6755-ös, nyolcmagos, 2 GHz-re skálázott chipsetre esett a választás, amihez egy Mali-T860MP2-es GPU dukál, valamint 4 GB RAM, ami viszont túlmutat a strapatelefonok hasonló képességein. A belső tárhellyel sem fukarkodtak, a 64 GB-os tárolót pedig ugyebár akkor is tudjuk tovább növelni microSD-vel, ha amúgy két SIM is benne ül a telefonban. Ettől még persze nem lesz egy erőgép, de a hétköznapi használatra megfelel, nagyon combos játékokkal nem érdemes ugyan próbálkozni, de egyébként helytálló a konfig, ráadásul nem is melegszik, vagy ha igen, akkor az a hő valahol a 13 mm-es vastagságban úgy eltűnik, hogy sosem fogjuk még csak kézmelegnek sem érezni a burkolatot.
Teljesítmény-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Nomu S30 | Evolveo StrongPhone G4 | Go Clever Quantum 470 Pro Rugger | Samsung Galaxy XCover 4 |
Rendszerchip | MediaTek Helio P10 | MediaTek MT6737T | MediaTek MT6737T | Exynos 7570 |
AnTuTu Benchmark 6.x | 51842 pont | 40181 pont | 38748 pont | 35305 pont |
Vellamo Browser | 2992 pont | 2437 pont | 2438 pont | 2548 pont |
Vellamo Metal | 1333 pont | 1050 pont | 1110 pont | 1068 pont |
Geekbench 4 (single / multi) | 760 / 2387 pont | 632 / 1755 pont | 635 / 1692 pont | 630 / 1813 pont |
GFXBench Manhattan onscreen | 7,1 fps | 8,7 fps | 8,2 fps | 5,3 fps |
GFXBench Manhattan offscreen | 7,1 fps | 4,0 fps | 4,0 fps | 2,6 fps |
GFXBench T-Rex onscreen | 17 fps | 19 fps | 18 fps | 11 fps |
GFXBench T-Rex offscreen | 17 fps | 11 fps | 12 fps | 6,8 fps |
A szoftverrel nem sokat szőröztek, fogtak egy 6.0-s Androidot, minimálisan hozzányúltak, aztán el is engedték a dolgot, aminek az a következménye, hogy a telefon tud magyarul, de bármi, amit a Nomu tett hozzá, az ékes cseh nyelven érhető el, noha ez a bármi meglehetősen kevéske. Ennek egyetlen praktikus eredménye van: totál egyértelmű, hogy mik ezek az extrák, rögtön kezdjük egy roppant beszédes nevű menüponttal: rezim rukavice, ami a kesztyűs mód. Van SOS funkció, aminek csak a neve cseh, belépve már magyarul állíthatjuk be, hogy milyen számra menjen vészhívás, ezt pedig az oldalsó gombra oszthatjuk ki. Van gesztusvezérlés (három ujjal screenshot, illetve alkalmazásváltó), van duplakoppos feloldás, rajzolgatásos alkalmazásindítás, kamera gyorsindítás, lefordítással való némítás. Ez mind csehül, de hát ezeket csak egyszer kell elvileg beállítani, én is Google fordítóval álltam neki.
És kész, passz, puszi, ennyi az összes extra, az oldalsó gombhoz lehet egy alkalmazást rendelni (az SOS funkció helyett), a kétszeri, gyors megnyomása pedig a kamerát indítja el. Minden más gyári, a Google teljes szoftvercsomagja fent van, akad egy fájlkezelő, egy zseblámpa és egy diktafon, illetve a szoftverfrissítésnek van még egy külön menüpontja, amely talált is új verziót, amely 440 megabájtos méretű volt, de még WiFi-hálózaton is csigalassan jött le, a hivatalos weboldal sebességét látva ez amúgy nem meglepő. A cseh nyelv megmaradt, új alkalmazás pedig nem érkezett, az Android továbbra is 6.0-s.
Multimédia
Hátul van egy 13 megapixeles, F/2,0-s, PDAF-fel élesítő szenzor, amit a Sony gyárt, ez jelesül az IMX214-es. Erre egyébként előzetesen is feltettem volna egy jelentékeny összeget, a kínai gyártók zöme a japánoktól vásárol szenzort, aztán megpróbálnak kihozni belőle valami általában kevesebb, mint több sikerrel. Ezen mondjuk ritkán segít, ha interpolációval felhúzzák a felbontást 16 megapixelesre, mint itt, mert ettől biztosan nem lesz jobb az eredmény. Ha pedig a kamerát elindítva a tipikus, MTK-s telefonok ősrégi menüjével találkozunk, akkor már sejteni lehet, hogy ez a fényképezőgép sem fogja megváltani a világot, noha egy strapatelefonban azért még elég lehet.
Gyárilag tehát 16 megapixeles képek készülnek, a lent látható fotócsokor felső sora így keletkezett, aztán csak a rend kedvéért visszatettem a natív felbontásra, úgy lőttem az alsó sor képeit. Annyi bizonyos, hogy a fókuszálással, illetve annak sebességével tényleg nem volt gond, még mozgáskövető is van benne, ha hosszan nyomunk egy területre a keresőben, akkor az ott található objektumot megpróbálja követni akkor is a fókusz, ha az mozog. Van HDR, egy csomó felesleges opció (villódzásgátló, szoftveres stabilizátor, arcszépség), illetve csavargathatóak a szokásos dolgok, mint a kontraszt, a szaturáció és a vonalélesség. Fehéregyensúlyt előre tárolt sémák közül választhatunk és lehet exponálni a hangerőgombokkal, illetve a bónusz billentyűvel is, ami a gyártó szerint víz alatti fotózásnál jó. Szerintünk pedig azért, mert mégiscsak egy negyedkilós téglával egyensúlyozunk.
A képek nem különösebben szörnyen rosszak, igazából meglepően korrektnek tűnnek, bár az automatika egy fél fényértékkel túlexponál. Interpolálni persze totálisan felesleges, de lényegében mindegy, egyáltalán nem bántó az eredmény, noha távolról sem hibátlan, de a vonalélesség egész jó is lehetne, kár, hogy a kép szélei felé erősen elmosódnak a dolgok, mert különben a színeket rendesen eltalálja a rendszer, nincs túlzott zajszűrés és még valami dinamikája is van az alkotásoknak, a vártnál okvetlenül több. Nem erre számítottam, itt most meglepett a Nomu. Az előlapra egy 5 megapixeles szenzor került (ez is tud 8-at interpolálva, mint egy falat kenyér…), videót pedig Full HD-ban rögzít a motyó, csak a rend kedvéért mutatunk egy példát. Ez sem hibátlan ugyan (csak egy mikrofonunk van, hiányzik a képstabilizátor is), de a célnak ez is megfelel.
Zenei fronton nincs semmi forradalmi extra, adott a Play Zene, hozza a szokásos formáját, mutat albumborítókat, van lejátszási lista, equalizer, szóval az ismert eszköztár. Ami viszont alul kijön a telefonból az döbbenetes, legalábbis hangerő szempontjából, konkrétan ordít a telefon. Az ordításról viszont az embernek általában nem egy kellemes hang jut eszébe és ez itt is stimmel, minél hangosabb, annál torzabb és fülsértőbb az eredmény. A fülesre már sokkal jobb eredmény jut, kicsit kevés a dinamika, de átlagos zenehallgatásra bőven megfelel. Ráadásul van FM-rádió, ehhez is szükséges lesz egy zsinóros tartozékra, amely antennaként funkcionál. RDS nincs, az adásokat viszont fel lehet venni.
Adatátvitel, akkumulátor
Cat. 6-os LTE van a készülékben, ami a 800 MHz-es sávon is működik, magyarán nincs gond a hazai felhasználással. A két SIM dual-standby üzemmódban működik együtt, ha az egyiken társalkodunk, addig a másik lezuhan a hálózatról. A WiFi modul korrekt, nem dobálja el a jelet, a GPS gyorsan fog pozíciót és stabilan tartja is azt, a Bluetooth (4.0) is tette a dolgát. NFC is van, illetve OTG-t is tud a telefon, egész jól felszerelt adatkommunikációs téren. A böngésző nem meglepő módon a Chrome, nincsenek teljesítménybeli problémák, pattognak az oldalak, a görgetés és a nagyítás is gördülékenyen történik.
A Nomu S30 egyik legjobb pontja, hogy ha már ilyen böszme nagy és vaskos a telefon, akkor jutott hely egy igen combos, 5000 mAh-s akkumulátornak, amihez nem férünk ugyan hozzá, de nem is kell. Simán eldöcög akár három napig is a telefon átlagos használat mellett, ennek viszont az az ára, hogy tényleg órákon keresztül táplálkozik, de ha csak minden második éjjel lóg a töltőn, akkor ez nem nagy áldozat. Van néhány nagyon alapszintű energiatakarékossági séma, de valószínűleg nemigen lesz rájuk szükség.
Jól össze van rakva, tartósnak tűnik, de ezt majd az idő dönti el [+]
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 7 pont |
Anyaghasználat | 9 pont |
Összeszerelés minősége | 9 pont |
Kijelző mérete, minősége | 7 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 8 pont |
Sebesség | 7 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 8 pont |
Felhasználói felület élménye | 6 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 8 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 8 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 8 pont |
Audio | 7 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 9 pont |
Ár/érték aránya | 8 pont |
Hogyan értékelünk? |
Összegzés. Kissé szkeptikus voltam a Nomu kapcsán, s bár ez a gyanakvásom nem múlt el teljesen, mégis pozitív az összkép. Jól összerakott, masszív telefon, fürge rendszerrel, nagy belső tárhellyel, egészen rendben levő kamerás teljesítménnyel, brutális hangszóróval és combos üzemidővel, ezek tartoznak a pozitívumok közé. De látszik, hogy nem profik, a cseh nyelv véletlenszerű felbukkanása (némi angollal megtámogatva például a frissítésekkel kapcsolatos menüpontokban) jól mutatja, hogy a lokalizációval semennyit nem foglalkoznak, a garanciális és egyéb szabványokkal kapcsolatos kérdések nyitottak maradnak, az európai piac egyes országai kicsiny porszemeknek tűnnek Kínából, amelyre nem rentábilis a várhatóan eladott darabszám mellett külön terméktámogatást allokálni. Nyilván egy szűk hetes teszt alatt nemigen derül ki, hogy a Nomu S30 megbízhatósága és strabírósága milyen szinten van, túl sok felhasználói tapasztalat sem áll rendelkezésünkre, első blikkre, főleg az összeszerelés minőségéből kiindulva akár időtálló eszköz is lehet a telefon, de még megtippelni sem szeretném, hogy három-hat hónap elteltével mennyire marad naprakész a rendszer, nem zuhan-e össze a szoftver, vagy nem megy-e tönkre benne valami. Ez a friss kínai márkák egyik rákfenéje, vannak cégek, akiknél ezek jobban sikerülnek bizonyos termékeknél (például a Doogee mobilok között is akad, amely hibátlanul teljesít egy év után is), máshol a saját tapasztalatink is azt mutatják, hogy nem elég minőségi a cucc, ha az S30 megbízhatóan működik, akkor a strapatelefonos szegmensben sikeres is lehet, noha egyáltalán nem olcsó. A kínai webshopok kínálatában hol akciós, hol nem, jó esetben 240 dollár körüli árat írnak mellé, amihez hozzá kell számolni az áfát, így körülbelül 80 ezer forintnak megfelelő összegnél állunk meg.
Ez viszont nem kevés, ennél olcsóbb a Blackview BV7000 szintén Kínából, ugyanakkor viszont ha a CAT kínálatát nézzük, akkor ez jóval kedvezőbb, a Samsung XCover 4 nem ennyire robusztus, a többi aspiráns (Evolveo, Archos, GoClever) pedig rendre gyengébb hardveres felhozatalt nyújt, tehát nehéz konkrét ellenfelet találni neki (talán a Doogee T5, de az is csirkébb). Messze nem tökéletes, a hardveres gombok hiánya fájó és bőven lehetett volna szoftveresen is finomhangolni, de a Tetszett plecsnit mégis rá merem csapni, ha megelőlegezem neki, hogy tényleg nem lesz baja belátható időn belül.
![]() |
Nomu S30 |
Bog
A tesztkészülék a Gearbest jóvoltából érkezett hozzánk, köszönjük. Ide kattintva lehet megvásárolni.
A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről és a Galaxy S8-ról lehet olvasni.
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS/LTE | |
Méret | 162 x 83 x 13,3 milliméter | |
Tömeg | 260 gramm | |
Színvariációk | szürke, fekete | |
SIM-foglalat | 2 db microSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 5,5 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 1080 x 1920 pixel (401 ppi) | |
Kijelző típusa | TFT LCD kapacitív érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | MediaTek MT6755 Helio P10 | |
Processzor típusa | 2 GHz-es, nyolcmagos Cortex-A53 | |
Processzor csíkszélessége | 28 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv8 | |
Grafikus chip | Mali-T860MP2 | |
RAM mérete | 4 GB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Belső tárhely | 64 GB (52 GB elérhető) | |
Memória bővíthetősége | microSD (max. 32 GB) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900MHz UMTS 900/2100 MHz LTE 800/850/900/1800/1900/2100/2600 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE | van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 4.0 (LE) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n (dual band, hotspot) | |
USB | microUSB (USB 2.0, OTG) | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van | |
GLONASS | van | |
Beidou | nincs | |
NFC | van | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 6.0 (Marshmallow) | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | Fájlkezelő, Zseblámpa | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 13 megapixel, PDAF, LED segédfény, Sony IMX214, F/2,0 | |
Másodlagos kamera | 5 megapixel | |
Videófelvétel | 1080p (30 fps) | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 5000 mAh-s | |
Készenléti idő | 580 óra | |
Beszélgetési idő | 12 óra | |
Zenelejátszási idő | n/a | |
Egyebek | ||
3,5 mm-es jack kimenet, fénymérő, közelségérzékelő, gyorsulásmérő, iránytű, NFC, IP68-as védelem, programozható oldalsó gomb |