Bevezető, tartozékok
A finnek kitartó emberek, legalábbis ez látszik a Nokia küzdelméből, amit a piaci részesedésért vív. A helyzet jelenleg nem túl fényes, bár gyártóként még mindig őrzik második helyüket, de időközben a Samsung közel kétszer akkora szeletet birtokol a tortából. Rosszabb a helyzet az okostelefonokra szűkítve, hiszen itt az öt legnagyobb között sincsenek, pedig a Windows Phone platformon egyértelműen ők adják a legtöbb mobilt (főleg, hogy csak ilyen okostelefonjuk van).
A Nokia viszont nyomul tovább, főleg Amerikában óriási marketinget tolnak a rendszer és a készülékek mögé, ami azért csak érezteti a hatását. És persze a legfontosabbak a telefonok maguk, mivel jó modellek nélkül esély sincs az előrehaladásra. A jelenleg futó WP8 generáció már öt tagot számlál, ebből most pont a középső, a Lumia 720 vendégeskedett nálunk.
Az XXL GSM polcáról befutott doboz tipikusan lumiás, a kék alapszínen felül a telefon látható rajta az összes színében. A kisméretű csomagolás nem rejt magában semmilyen extrát. Felül egy tálcán pihen a készülék, alatt hálózati töltőfej, USB adatkábel és egy sztereó füles várja a használatba vételt.
Külső
Noha többféle színben is létezik, nekem ez a fekete kivitel egész tetszetős volt. A forma illeszkedik a többi Lumiához, sarkos, az oldalsó peremek lekerekítve, a kijelző üvege kissé kiemelkedik a burkolatból. Elegáns, letisztult, tényleg jól néz ki. Erre még rájön, hogy a burkolat unibody, tehát egyetlen darabból készült. A 720-as méretileg is a középutat képviseli, hiszen se nem kicsi, se nem túlzottan nagy, vékonyságra is pont jó, súlyra szintén. Minőségileg nem nagyon lehet panasz, a polikarbonátból készült burkolat meg se nyekken, lötyögésről, illesztésekről nem is lehet beszélni. Ugyanakkor megjegyezném, hogy eléggé csúszós az amúgy kellemes tapintású felület, nem árt biztos kézzel fogni, mert a gravitáció könnyen átveheti a hatalmat felette.
Az előlapot majdnem teljesen beborító Gorilla Glass üveg legnagyobb részét a kijelző foglalja le. Egy 4,3 hüvelykes képátlójú, WVGA felbontású panelről van szó, ami IPS és ClearBlack technológiákat kapott. Ezek kombinációja elég jó képminőséget garantál, szépek a színek, remek a betekintési szög, napsütésben is látunk mindent, kesztyűben is használható, viszont a felbontás már határeset. Alatta az előírásoknak megfelelő három érintőgomb, a Vissza, Windows és Kereső. Felül a hangszóró, az előlapi kamera és a szenzorok (fény- és közelségérzékelő) osztoznak a helyen. A hangminőségre nincs panaszom, hangerőben és minőségben egyaránt minden rendben volt.
Hátul kevesebb érdekességet tartogat, a sík felületet igazán semmi sem töri meg. Alul, a sarokban a kihangosító szerénykedik (mondjuk nem is szól túl jól), kicsivel feljebb haladva három aranyszinű pöttyöt látunk. Ez a vezeték nélküli töltéshez megvásárolható hátlap érintkezője. Aztán jön még egy Nokia felirat (a burkolatba vésték bele), majd a kamera szolid optikája, egy LED villanó társaságban.
Az oldalainál is követték az átláthatóság elvét. Alulra került a microUSB csatlakozója, jobboldalt hangerőszabályzó, bekapcsoló/lezáró és kamera billentyűk sorakoznak. Felül találjuk a 3,5 mm-es jacket, a megbonthatatlan burkolat miatt van itt egy kipattintható tálca, ebbe kell tennünk a microSIM-et. Van egy párja baloldalt felül, oda a microSD mehet.
Hardver, szoftver
Hardverben is igyekeztek egy középutat találni, hiszen az árra is tekintettel kellett lenni, így a mérnökök a Qualcomm Snapdragon S4 mellett döntöttek. Noha ez tavalyi chipset, azért még messze nem elavult. A 28 nm-es központi egység egy kétmagos, magonként 1 GHz-es órajelű processzort rejt, amihez egy Adreno 305 grafikus gyorsító és 512 MB RAM tartozik. Ez akár rendben is volna, egyedül a RAM mérete rondít bele a dologba, ugyanis WP8 ide vagy oda, azért a multitaskinghoz legalább 1 GB az ideális. A benchmarkok rajongóinak lefutattam az AnTuTu-t, ahol 7161 pontot ért el.
Bekapcsolás után ismerős felület fogad minket, a Microsoft szigorú előírásai nem engednek módosítást a gyári Windows Phone felületen. A rendszert magát nem fogom részletesen bemutatni, ezt már megtettük korábban, egy külön cikk keretein belül, amit ITT lehet elolvasni. Nekem személy szerint most volt először alkalmam hosszabb ideig használni a WP8-at, és azt kell mondjam, egész ügyes alkotás. Bár sok helyen még mindig nagyon fapados, részben zárt és korlátozott, még némi csiszolással kellemes alternatíva lehet belőle.
A sebességgel majdnem elégedett voltam és csak azért majdnem, mert előfordultak akadások, illetve több másodperces betöltési képernyők, amiket én elég egyértelműen a kevés RAM számlájára írok. Ugyancsak ide jöhet az, hogy a multitasking sem az igazi, 2-3 program futtatása mellett a böngésző mindig újratölti az oldalt és a programok többségénél a visszalépéskor „Betöltés” felirat fogad. Igen, ezeket a kompromisszukat kénytelenek vagyunk elfogadni.
Extrák
Mivel a felülethez nem lehet hozzányúlni, így csak extra szoftverekkel lehet igazán kitűnni a standardok közül. A Nokia ki is használta a lehetőséget és bele is pakolt néhány extrát a 720-asba, haladjunk is sorjában végig rajtuk. Az első az Adatátvitel, ami akkor nyújthat nagy segítséget, amikor régi készülékünkből költözünk át. Amennyiben azon is van Bluetooth, akkor típustól függően a névjegyzék mellett más adatok is áttölthetők a Lumiába. Kapunk Angry Birds Roost-ot is, ezt szerintem mindenki tudja, mire jó.
A fotózás kedvelőinek több programmal is kedveskednek, az egyik a Cinemagraph. Ez azt tudja, hogy a statikus fotóból mozgóképet csinálhatunk. Van még Intelligens felvétel és Panorama, amik szintén a fényképezéshez kapcsolódnak (miért kell külön program a panorámafotóhoz?). Természetesen a rendszer része az Office és a OneNote is, amivel a dokumentumokat kezelhetjük. Van még Pénztárca, Top Alkalmazások és Súgó+Tippek. Az on.cc nevű program csak azért figyel ott, mert a tesztpéldány Hongkongból érkezett, az európai kiviteleken nem lesz rajta.
Persze ne felejtsük ki a legfontosabb extrát, amivel a Nokia igazán megkülönbözteti magát, ez pedig a navigáció. Azonban a 720-nál nem legyinthetünk annyit, hogy oké, benne van a Nokia navija. Ugyanis benne van, de nem ugyanaz, mint amit a 620, 820 és 920 esetén láthattunk. Ugyanúgy offline, a térképek letölthetők a készülékre, magyar nyelvű hangos navigálás is van, azonban a HERE Drive Beta nevéből nem véletlenül hiányzik a "+" jelölés. Ez a program ugyanis csak abban az országban hajlandó navigációként működni, ahol a készüléket aktiváljuk. Ez azt jelenti, hogy hiába töltjük le fél Európát, és indulunk el mondjuk Olaszországba, a telefon csak Magyarországon fog navigálni (az útvonalat megtervezi), aztán vége. A többi országban csak szimpla térképként és keresőként használhatjuk. Állítólag egy későbbi frissítéssel ezen módosítanak, de így azért nem olyan vonzó a helyzet.
Multimédia, adatátvitel
A kamera lencséje mellett apró Carl Zeiss felirat mutatja, hogy a fotózásra külön figyelmet fordítottak. Kicsit szokatlan a 6,7 megapixeles szenzor, amihez természetesen autófókusz és LED villanó is tartozik. Mi több, a Lumia 720 rendelkezik jelenleg a piacon lévő mobilok közül a legfényesebb, F1,9 értékű optikával. A fotós felület nem valami nagy durranás, alig néhány opciót állíthatunk, mint a jelenetek, fehéregyensúly, képarány (4:3 vagy 16:9), ISO, vaku és geotagging. A működés jó gyors, mind a fókuszálásra, mind az elkészült fotó mentésére vonatkozólag. Külön öröm a dedikált kameragomb, ez sajnos Androidnál erős hiánycikk, itt viszont kötelező.
Az elkészült fotók egész jól néznek ki, amíg csak a telefonon bámuljuk őket. Ám ha számítógépen megnyitjuk teljes méretben, nagyon megváltozik a véleményünk. A fényességgel nincs baj, a színek is jók lennének, de amit zajszűrés néven kapunk, azt nem tesszük zsebre. Minden részlet elmosva, totál olajfestmény az egész, ráadásul bizonyos helyeken a zaj is bőven megmarad. Ezen nem sokat javít az sem, hogy a LED egész erős és hogy éjszakai vagy gyenge fényben fotózva relatíve alacsony a zajszint. Videózásban 720p-t vehetünk fel, folyamatos autofókusszal, az eredmény ITT tekinthető meg. Fura, hogy a felvétel monó hanggal készül, noha korábban arról szóltak a hírek, hogy sztereó, nagy dinamikatartományú (HAAC) mikrofont kapunk majd. Biztos azért nem került bele kettő, mert a HTC elszipkázta a raktárkészletet...
Térjünk át a zenére, a lejátszó a szokott módon előadók és albumok szerint listázza a számokat. A felület nagyon egyszerű, látszik az albumkép, a vezérlők, van ismétlés, véletlen lejátszás, a lezárt képernyőről is tudjuk használni. Mi több, kapunk hangszínszabályzót, ahol saját beállítást készíthetünk vagy bekapcsolhatjuk a Dolby Mobile módot (nem érdemes). Azonban mielőtt zenét hallgatnánk, egy fontos lépést tegyünk meg: dobjuk ki a gyári fülest. Már kinézetre is sejthető, hogy nem egy komolyabb darabról van szó, de használat közben ez véglegesen kiderül. Borzasztó gyengén szól, tompán, halkan, dinamika, magas, mély sehol, egy percet se bírtam ki vele. Aztán jött a kis Sony EX-500-am és csoda történt, előjöttek a hangok. A mezőnyből így sem emelkedik ki, viszont legalább hosszabb távon is simán hallgatható. FM-rádiót ezúttal sem kapunk, de a Microsoft ígérete szerint az érkező nagyobb rendszerfrissítés során ezt megoldják majd.
Adatátvitel terén kellemes felhozatalt kapunk. Négysávos GSM és szintén négysávos 3G modul biztosítja a térerőt, továbbá akár 21 Mbit-es letöltési és 5,76 Mbit-es feltöltési sebességet. Van WiFi is, a/b/g/n szabványt tud, dual band-es, WiFi Direct, hotspot és DLNA is akad hozzá. A 3.0-s Bluetooth végre nem csak zenéhez használható, hanem küldhetünk és fogadhatunk adatokat is. A microUSB most már tudja a háttértár üzemmódot, nem kell a Zune-nal szenvedni. Végül pedig kapunk NFC-t is, ami hazánkban még kissé túl modern technika. El ne felejtsem, hogy 8 GB belső memóriánk van, ebből kb. 5,5 GB lehet a miénk, akinek kevés, ott a microSD bővítés lehetősége.
Üzemidő, összegzés
A megbonthatatlan burkolat egyenes következménye, hogy az akkuhoz nem férünk hozzá, ám ez nem annyira baj. A Nokia okosan választotta ki a megfelelő energiaforrást, ugyanis a 2000 mAh-s kapacitás meglepően nagynak mondható, figyelmbe véve, hogy nem egy csúcshardverrel szerelt készülékről van szó. Ennek meg is van a hatása, mert rendesen nyúzni kell, hogy egy nap alatt lemerüljön, de átlagos használattal megvan a két nap is. Továbbra is szomorú, hogy ezen örömködni kell, de hát ez van.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 7 pont |
Anyaghasználat | 8 pont |
Összeszerelés minősége | 9 pont |
Kijelző mérete, minősége | 7 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 7 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 6 pont |
Felhasználói felület élménye | 7 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 8 pont |
PIM funkciók | 9 pont |
Adatkommunikációs képességek | 8 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 5 pont |
Audio | 7 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 8 pont |
Ár/érték aránya | 7 pont |
Hogyan értékelünk? |
A Lumia 720-nál a középútra való törekvés érződik szinte minden téren. Legyen az a kijelző mérete, a kamera felbontása, a processzor sebessége, belső memória és még hosszan sorolhatnám. Ez egy korrekt elképzelés lett volna, ha nem lógna ki a lóláb néhány helyen. A kamera sajnos megint nagyon gyengére sikerült, pedig a Nokia tud ennél sokkal jobbat is. Szintén nem volt túl jó döntés a RAM mérete, apróbb akadások és gyenge multitasking a bizonyíték rá. A fülest pedig jobb lett volna, ha nem is csomagolják mellé. Ugyanakkor a mérleg másik oldalán korrekt kijelző, ízléses kidolgozás, jó minőség, kellemes méretek és persze a finnek szoftveres extrái állnak. Miután a Windows Phone-nak még mindig kevés hely jut az Android és iOS mellett, a Nokia nem tehet mást, mint kísérlezetik. Igyekeznek minél nagyobb réteget lefedni, szélesíteni a kínálatot, persze nem samsungos léptékben. A Lumia 720 hibái ellenére is kellemes gép, amihez az ára is hozzájárulhat. Jelenleg csak kártyafüggetlenül, GSM boltban tudjuk beszerezni, 73 ezer forint körüli áron. Jó hír viszont, hogy hamarosan hazánk szolgáltatói között is fel fog bukkanni (az egyiknél biztosan), ahol egy kedvező konstrukcióban megfontolandó vétel lehet. Részemről a Tetszett pecsétet megkapja, bár kissé rezeg a léc a kamera és a RAM miatt.
![]() |
Nokia Lumia 720 |
Rusi
A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!
A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 127,9 x 67,5 x 9 milliméter | |
Tömeg | 128 gramm | |
Színvariációk | fekete, fehér, piros, sárga, türkiz | |
SIM-foglalat | microSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 4,3 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 480 x 800 pixel (217 ppi) | |
Kijelző típusa | Kapacitív, multi-touch IPS TFT | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | Qualcomm MSM8277 | |
Processzor típusa | Dual-core 1 GHz Qualcomm Snapdragon S4 | |
Processzor csíkszélessége | 28 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv7 | |
Grafikus chip | Adreno 305 | |
RAM mérete | 512 MB RAM | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | korlátlan | |
SMS memória | korlátlan | |
Szabadon felhasználható belső tárhely | 5,5 GB | |
Memória bővíthetősége | microSDXC (64 GB-ig) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA | van / 21 Mbps / 5,76 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 3.0 (A2DP) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n, dual band, hotspot, DLNA, WiFi Direct | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | nincs / nincs | |
GPS vevő | van | |
NFC | van | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | csak néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | telepíthető | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Windows Phone 8 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Java | nincs | |
Játékok | van | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | Adatátvitel, Angry Birds Roost, Cinemagraph, Intelligens felvétel, Panorama, Súgó+Tippek, Top Alkalmazások | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 6,1 megapixel, autofókusz, LED villanó, Carl Zeiss F1,9 optika | |
Másodlagos kamera | van | |
Videófelvétel | van (720p) | |
Zenelejátszó szoftver | van | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 2000 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | 520 óra | |
Beszélgetési idő | 13 óra 20 perc | |
Internetezési idő | N/A | |
Zenelejátszási idő | N/A | |
Videólejátszási idő | N/A | |
Egyebek | ||
3,5 mm-es audio kimenet, Dolby Mobile hangzásjavító |