Nokia Lumia 620 - olcsó ablak északról

Bevezető

Amikor kiderült, hogy a Windows Phone 8 minimális rendszerkövetelménye legalább egy kétmagos processzort feltételez, akkor már sejteni lehetett, hogy nem a 25 ezres, Android rendszerű gépekkel fog versenyezni a platform. A Nokiának azonban elég fontos, hogy az olcsóbb okostelefonok mezőnyében is labdába tudjon rúgni, ezért a csúcsmodell 920 és a decens 820 mellett nekiláttak egy olyan készülék megtervezésének is, amely teljesíti a platform követelményeit, de mégis elérhető árfekvésben tud mozogni.

Nokia Lumia 620
[+]

Ez lett a Lumia 620, amely hozzánk a VIP-Phone jóvoltából jutott el, s most már használom néhány napja teljes mellbedobással, így aztán már a teszt elején ki merem jelenteni, hogy simán hozza mindazokat a képességeket, amiket elvárhatunk egy modern okostelefontól. Persze számos ponton felfedezhetőek az olcsósítás jelei: nem unibody a készülékház, butácska a kamera, kicsi és relatív alacsony felbontású a kijelző, de ettől függetlenül a Lumia 620 is képes jellemzően mindenre, amit a WP8 nyújtani tud. A 60 ezer forint körüli ár pedig nagyjából az a szint, amennyiért Lumia 800 kapható, csak éppen azon sosem lesz WP8, ezen pedig gyárilag itt mosolyog a csempés felület legújabb kiadása.

Nokia Lumia 620
[+]

A Nokiának persze úgy kell áraznia, hogy a Lumia 800 ne nyírja ki rögtön a megjelenés pillanatában a frissebb modellt, amihez az is kell, hogy a 620 tudjon olyan dolgokat, amiket a korábbi Lumia nem. Itt elsősorban a rendszer adja ehhez az alapot, de gyorsabb lett a processzor, a HSDPA átviteli sebesség, ugrott egyet a Bluetooth verziószáma, viszont butult a kamera és a kijelző. Egy okosan kivitelezett szolgáltatói együttműködés azonban meg tud ágyazni a Lumia 620 sikerének, ha feltöltőkártyával utánunk dobják 40 lepedő körül, akkor simán best buy kategória, de egyelőre nem ismerjük az operátori árakat, a Lumia készülékek pedig legendásan jól tartják magukat, azaz lehet, hogy csak fél év múlva lesz olyan ajánlat, ami miatt az ember tényleg félredob egy Androidot. A Nokiának pedig pont ez a célja, sőt, ettől függ a túlélése is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés