Külső
Az E50 külseje érdekes módon megosztotta ismerőseimet. Egyesek szerint hű, ez már tényleg elegáns, kecses, igényes külső, mások szerint fujj, túl hosszú, túl vékony. Nem csak nekem, másoknak is elsőre a Sony J6 ugrott be, de volt olyan ember is, aki a Panasonic GD95-re asszociált. A lényeg azonban, hogy a 6310-hez hasonlóan ez a készülék is egy nyújtottabb formaterv segítségével válik azzá, ami lenni akar: elegáns, üzleti készülékké.
Nem mindenki értett velem egyet az anyaghasználat kapcsán sem. Számomra ez a tökéletes: a ház hátlapja és előlapja fém, az a fajta, amelyik csörömpöl, ha az asztalra ejtem, ellenálló, de hűvösen elegáns is. Az oldalsó felület a szokásos műanyag, a gombsor viszont gumi. Mindenhová a megfelelő anyag jutott, a kritika ezzel szemben az volt, hogy túlságosan különböznek egymástól a tapintási érzetek.
A telefon bal oldalán a kicsit túl besüppesztett hangerőgombok és az infravörös port kaptak helyet, a jobb oldalon a hangvezérlés gyorsgombja és a „ceruza” billentyű található. A hátlapon nagyon puritán kamera látszik, a fém takarólemez alatt pedig megtalálható a microSD kártya fiókja.
A sokat vitatott gombsor a gyakorlatban remekül szuperál. A gumiszerű anyagnak hála a nyomáspont tökéletes, a számbillentyűk mértani elrendezése nem kényszerít ki semmiféle extra ujjgyakorlatot. Az első képek megjelenése azonban sokakban megütközést keltett: hogyan lehet a C és menü gombokat belepréselni a funkcióbillentyűk közé? Kinek volt ilyen elmebeteg ötlete? Jelentem: a gyakorlatban ez tényleg nem jelent problémát. És még valami: ekkora helyet még senki nem hagyott a joystick körül, így annak kezelése egyszerűen hibátlan, azzal együtt, hogy szerintem ez a telefon legrondább alkatrésze.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
