Hirdetés
Külső
Pedig a dolog szépen indult. Jókora fekete doboz ugrott az ölembe, Bocha kollega is a helyszínen tartózkodott, így aztán pillanatok alatt szétkaptuk a cuccot. Első meglepetés: az akkumulátor nincs külön csomagolva, ott üldögél a telefonban. Azt meglestük a tartozékokat: bőrtok, bőr csúklópánt (na ennek tényleg semmi értelme), teljesen standard sztereó füles, töltő, USB kábel. Mondtam is a kollegának, hogy nézze csak, milyen jó arc a Nokia, hogy most már a hírek szerint tölteni is fog a telefon USB-n keresztül, mire rámutatott, hogy khm, az, ami a telefon oldalán van és szabványos miniUSB-nek néz ki, az nem az. Hanem microUSB, ez a legújabb szabvány.
Mit tud a microUSB? Ugyanazt, mint a mini, csak nem kompatibilisek. Megtaláltam a sajtóközleményt a microUSB-ről, mely szerint ez ellenállóbb (rozsdamentes acélból van), illetve vékonykább, hogy a penge korszaknak megfelelő telefonokra is rá lehessen tervezni. No, a Nokia 8600 minden, csak nem penge, simán ráfért volna egy mára már szabványosnak tekinthető miniUSB is, de a finnek máshogy gondolták. Hogy teljesen legyen a megrökönyödés, sikerült elővarázsolnom a dobozból egy átalakítót, amely ezt a formátumot konvertálta 2,5 mm-es jack csatlakozóvá, hogy a headset bedugható legyen. Lehet, hogy bennem van a hiba, és tényleg nagyon hülye vagyok, de ha már sikerült valami újat alkotni, és adnak egy átalakítót ahhoz, hogy a saját eddigi szabványukkal működjön, akkor nem lehetett volna esetleg, netántán, véletlenül egy olyan konvertert fabrikálni, ami az elterjedtebb, 3,5 mm-es jack szabvánnyá alakít? És egyáltalán, már bocsánat, de ha már előjön a Nokia egy ilyen csatlakozóval, akkor miért is nem csinál hozzá fülest?
Rendben, oké, lenyugszom, lépjünk tovább, jöjjön maga a készülék. Hmm, hát rondának tényleg nem mondanám, örökölt valamit a 8910i vonásaiból, főleg a kijelző alatti ívben megbújó navigációs gombok tekintetében. Üvegől és fémből fabrikálták a burkolatot, bár az üveg elsőre nem is tűnik fel. Az összecsukott telefon billentyűzetét takarja ugyanis a feketére fújt elem, ha közvetlenül rávilágítok egy lámpával, akkor látszanak is halványan az oda behúzódó gombok. Mókás, gondoltam majd az lesz az extra fícsör, hogy bejövő hívás esetén a billentyűk villognak, és az milyen döbbenetesen frankón fog kinézni a füstös üvegen keresztül, de ilyesmit a 8600 nem csinál. Csak akkor világít egy másodpercnyire a gombsor, miután lecsuktuk a készüléket, aztán szevasz, már el is alszik a fény.
Maga a nyitás viszont isteni, a mechanizmus precíz, könnyen mozgatható, még azt is megkockáztatom, hogy a mozdulat megkönnyítésére hivatott, a kijelző alatt elhelyezett perem egészen kézreálló, így nem feltétlenül muszáj a kijelzőt összetapcsikolni. A finnek annyira biztosak a képernyő karcolhatatlanságában, hogy még fóliát sem tettek az ablakra, pedig ez minden gyártónak szokása.
A gombok... a navigációs billentyűkkel nincsen semmi gond, a számsor alsó fertálya viszont nehezen érhető el a fedlap miatt. Ez nem újdonság a Nokia 8-as sorozatában, akinek ennyi pénze van, az ne akarjon SMS-t írni... A készülék oldalán végigfutó ezüstös csíkban kapott helyett a hangerő-szabályozó, a kijelző magasságában kétoldalt pedig egy-egy hangfalacska csíkja húzódik meg, ez bíztató előjel a hangminőség kapcsán. A hátlap puha borítású rozsdamentes acél, imádtam simogatni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
