Női telefonok - női szemmel

Motorola V3 Pink - külső

Először megpillantva a telefont, kicsit megrémültem, hogy tényleg ezzel kell majd járkálnom, de kezembe fogva rájöttem, hogy ez gyönyörű. Bár kicsit extrém, de ki ne szeretne kitűnni a környezetéből egy vadító, sötét rózsaszín (pinket azért nem írok, mert a szónak kicsit pejoratív jelentése van és vannak, akik előítéletekkel bírnak) mobillal. Az alakja vékony és engem leginkább egy elegáns cigarettatartó dobozra emlékeztet. A rózsaszín dominanciája mellett megjelenik az ezüst és a fekete eleganciája. A telefonnak abszolút fémes jellege van és ezt súlya is bizonyítja: nem valami könnyű darab, de a 14 mm-es vastagságának köszönhetően bármelyik szűk zsebben elfér. Egy kézzel is kinyitható, így akár fésülködés, hajformázás, sminkelés közben is könnyen fel tudjuk venni.

A külső kijelzőt fekete keret fogja közre, emiatt kinézetre olyan, mint egy rosszabb minőségű, régi TV, amelyiknek kétszer akkora széle van, mint képe. A kijelző sem túl nagy, sem túl kicsi. Minden szükséges információt megtalálható rajta és megjeleníti a hívó fél fényképét is. Ami nagy hibája, hogy csak az kép lehet rajta, ami a belső kijelzőn van.

Kinyitva vége a színek eddig oly tökéletes harmonizációjának, ugyanis a billentyűzet kéken világít. Olyan, mit egy a villogó rendőrautó idegesítő fénye. (Még a vinnyogó hangot is hallani, ha a fülünkhöz emeljük a telefont.) A belső kijelző képe szép, elég nagy, ennél többet nem kell tudnia, bár van rajta néhány dolog, ami fölösleges, de ez nem a kijelző hibája, hanem a gyártóké.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés