Nokia 6111 - külső

Megkaptam a királynő (Nokia 7370) kishúgát (Nokia 6111), hogy erről írjak tesztet. Remélem érzékelhető a hasonlatból, hogy miként vélekedem a telefonról. Abban teljesen biztos vagyok, hogy királyi család tagja, de soha nem lehet (legalább is az én szívemben) uralkodó. Bár gyönyörű és kecses, de nem fenséges. Biztos vagyok benne, hogy ebből lehetne szerelem első látásra egészen addig, amíg meg nem ismeri az ember a „big sister-t”.

Két dolog van, ami legelőször megfogott a telefonban, az egyik a megfelelő mérete, a másik a kicsúsztathatósága. Méretre akkora, mint egy nagyobb tojás, és a fogása is rendkívül kellemes. Én (és a legtöbb nőismerősöm szintén) utálom, ha a telefont a zsebembe kell tenni (épp ezért nem is szoktam), mivel nekem „ott” ne dudorodjon, de sajnos néha ez a művelet elkerülhetetlen. Ez az apróság azonban jelen esetben föl sem tűnt. Nagyon szép, lekerekített formái vannak. Azért pedig egyenesen rajongtam, hogy csúsztatni kell, nem pedig nyitni. Egy kézzel, könnyedén, akár ez is lehetne a címe a cikknek, már ha lenne. És valóban, ez nem vicc, ehhez nem kell muszkli, meg táplálék kiegészítő.

A színével is teljesen meg voltam elégedve, a szürke és a fekete nagyon elegáns hatást kelt, annyi hibája viszont van, hogy annyira fényes a fekete, hogy a rendőrség nyugodtan alkalmazhatná ujjlenyomatok levételére. Szóval engem jól elszórakoztatott az unalmas előadások hallgatása közepette ennek a tisztogatása.

Az előlapon van egy nagy kijelző, aminek a felbontásával én meg voltam elégedve. Kinyitás nélkül is föl lehet venni a telefont, be lehet lépni a menübe, mivel itt találhatóak a navigációs és a híváskezelő billentyűk. Bár összecsukva olyan kicsi a telefon, hogy mindez még az én kis ujjaimnak is kényelmetlen volt. A fényképező kamerája a hátsó lapon kapott helyet, a Nokia megapixel felirat fölött. Ez a felirat nem valami értelmes, először ott keresgettem, hogy mennyi az a megapixel, azt hittem, hogy lekopott.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!