myPhone 6670 - hiánypótlás

Bevezető

A MyPhone készülékek elég szépen felkavarták a hazai piac állóvizét. Az olvasói levelek mennyiségéből legalábbis erre tudok következtetni: soha semmilyen masinával kapcsolatban nem kerestek meg annyian, mint a MyPhone-ok miatt.

MyPhone 6670

A kissé vicces hangzású néven futó készülékcsalád tagjai ugyebár olyan kétkártyás kínai modellek, melyek minden szükséges európai és magyarországi engedéllyel rendelkeznek a forgalomba hozatalhoz, rendkívül kedvező áruk mellett pedig kiemelkedő garanciális feltételeikkel hívják fel magukra a figyelmet. A MyPhone készülékeket idehaza a mostani tesztpéldányt is biztosító SpeedShop forgalmazza, akik ezen készülékekre két év teljes körű door-to-door garanciát vállalnak, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha valakinek problémája akad a készülékkel, felhívja őket, ha pedig mindezt nem délután fél hatkor teszi, egy futár elviszi javításra a hibás készülékét, amit pár napon belül javítva visszakap — de csak akkor, ha ezt az opciót választja, ugyanis cserére is lehetőség van, ilyenkor az átfutási idő még rövidebb. A MyPhone készülékek mellett szól az is, hogy a nagyobb márkákhoz képest filléres áron lehet hozzájuk tartozékokat vásárolni.

MyPhone 6670

Idehaza jelenleg háromféle MyPhone készülékből választhatnak azok, akik a Samsung DuoS masinákkal valamiért nem szimpatizálnak, de kétkártyás eszközt szeretnének használni. A legnagyobb sikert az elsőként behozott 3350-es modell érte el, bruttó 20.000 forintos árával és megbízhatóságával szinte bárkinek remek választás lehet. A 6691 már nem ennyire egyértelmű, mert bár több dolog is mellette szól (fém készülékház, nagyobb méretű és jobb minőségű érintőkijelző), 36.000 forintos árával kicsit drágának mondható, külseje pedig kissé érdekes és egyben extravagáns. Örömmel vettem tehát kézbe a 6670 névre hallgató újdonságot, melyet elvileg az eddig felsorolt két masina közé lőtt be a gyártó, ötvözve azok előnyeit, tehát a visszafogott külsőt, a kis méretet és a fém készülékházat. A doboza is meglehetősen szép, három N97-es Nokia is elférne benne, holott tartozékokból nem sokat rejt, töltőt, adatkábelt és egy sztereó headsetet kapunk hozzá. A memóriakártya tehát az elődökkel ellentétben kimaradt, de mivel a forgalmazás csak a napokban kezdődött, elképzelhető, hogy ez is belekerül majd a dobozba.

Hirdetés

Külső

A 108 x 46 x 14 milliméteres, 103 grammot nyomó masina első ránézésre nagyon tetszetős. Felfedezhető benne némi Sony Ericssonos és Samsungos beütés is, billentyűzete kifejezetten hasonlít a Samsung U800-éhoz, magyarán egy vállalható külsejű készülékről van szó. Az anyaghasználat elég jónak mondható, a leginkább pozitív, hogy a hátlap levehető része és az előlap oldalsó peremei fémből készültek — mivel az ember ezekhez ér hozzá, ha megfogja a telefont, kifejezetten jó érzés kézbe venni. A többi rész gagyi műanyagból készült, ez leginkább a hátlap tetején zavaró, a nyomkorászást a MyPhone annak rendje s módja szerint nyekergéssel viszonozza — ezen csak az segítene, ha a fém mellett minőségi műanyagok lennének. Az összeszerelés minősége is hagy némi kívánnivalót maga után, az illesztések ugyan pontosak, de a gombsor el van csúszva egy kissé, ami leginkább a d-padtól balra lévő gombok csíkjain figyelhető meg. Az összhatás közepes, a kellemes tapintású fém jól ellensúlyozza a botrányos műanyagokat és a nyekergést, de így is sajnálatos, hogy nem csinálták meg picit jobbra.

MyPhone 6670
[+]

Az előlap tetején egy fémes-lyukacsos betétlapban helyezték el a szintén fémből készült telefonhangszórót. Ezek alatt található a 2,2 hüvelykes érintőkijelző, melynek szegélye fekete színű, szácsiszolt felületű fémből van, ez is látványos megoldás. A kijelző elég gyenge minőségű, a felbontásával (176 x 220 pixel) még ki lehetne békülni, az már inkább zavaró, hogy színei fakók, betekintési szöge és fényereje pedig kicsi, így napfényben elég nehezen olvasható. A kijelző alján öt ikon látható, ezeket körömmel megnyomva egy szempillantás alatt a gyárilag hozzájuk rendelt alkalmazások egyikében találhatjuk magunkat. Megmondom őszintén, egész hasznos funkcióról van szó, de a kis ikonok a kínai készülékek sajátjai, így az én szememben rontják kicsit az összképet. Alul találjuk a fekete színű plasztik billentyűzetet, mely gépelés közben erőteljesen kopog ugyan, viszont gyors és kényelmes szövegbevitelt tesz lehetővé.

MyPhone 6670
[+]

A hátlap elég puritán. A felső rész a már említett, borzalmas minőségű plasztikból készült, ez rejti a VGA kamerát, az önarc-képek készítésekor hasznos tükröt, valamint a kihangosító hangszóróját. A levehető rész fémből van, egyszerű csúszkás megoldással rögzül, ami nálam stabil volt, remélhetőleg két év használat után is az lesz. A SIM és a microSD kártyák berakásához ki kell vennünk az akkumulátort, ami idegesítő, de még ennél is rosszabb, hogy a microSD berakásához és kivételéhez még az egyes SIM kártyát is ki kell kapnunk, mivel a SIM foglalata pont a memóriakártyáé fölött van, de utóbbi kicsit beljebb ül, ezért nem lehet betolni a bővítőkártyát, ha van bent SIM. A kivétel még macerásabb, nálam beszorult a kártya, így egy csipesz segítségére volt szükségem. Az akkumulátor sem túl felhasználóbarát, gond nélkül be lehet rakni fejjel lefelé is, ilyenkor az átlagos júzer valószínűleg csak vakarni fogja a fejét, hogy miért nem kapcsol be a készülék. Röviden: mérnöki bakik sorát csodálhatjuk meg a MyPhone 6670 hátlapjának levétele után.

MyPhone 6670
[+]

A masina tetején egy ledet láthatunk, ez az elemlámpa, a középső gomb nyomvatartásával kapcsolhatjuk be, hasznos. Jobb oldalra került az adatcsatlakozó, melybe a töltőt, az adatkábelt és a fülest is dugjuk. Gumiborítás védi, amit elég nehéz kiszedni. Alul a mikrofon árválkodik, a bal-alsó sarokból pedig a miniatűr érintőceruzát húzhatjuk elő, amit valószínűleg sosem fogunk használni, így érdemes is visszatolni a helyére. Hangerőszabályzó gombok? Na, azok nagyon hiányoznak...

Szoftveres oldal

A szoftver nem változott lényegesen az elődökéhez képest. A billentyűzárat egy iPhone-ból lopott csúszka odébb tolásával is feloldhatjuk, érdemes viszont a menü + csillag billentyűkombót választanunk, az aprócska, nagyobb ujjakkal pontatlanul nyomható kijelző ugyanis sokszor nem tudja követni a csúszka eltolásával járó mozdulatsort. A készenléti képernyőn az alapvető információkat találjuk csak meg, a két SIM állapota, térerő, elmulasztott események, akkumulátor töltöttsége. Az aktuális idő a billentyűzár csúszkája fölött is megtalálható, ha tehát csak arra vagyunk kíváncsiak, elég megnyomnunk bármelyik gombot.

MyPhone 6670 MyPhone 6670 MyPhone 6670

A menü felhasználóbarát felépítésű, rácsos elrendezésű, kereken egy tucat ikon sorakozik négy sorra osztva, a legtöbb ikon jól mutatja a tartalmát, bár a Nokián felnőtt emberek a telefonkönyvet jelölő telefonkagylóra hihetnék, hogy a hívásnaplóba visz, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Az alapfunkciók hiánytalanok, az összes olyan szervező és egyéb szoftvert megtaláljuk a készülék, melyekre szükségünk lehet: naptár, teendők, ébresztő, világóra, számológép, stopper, hangrögzítő. Számítógépre kötve a készülék webkameraként és kártyaolvasóként is működik, utóbbira a béna foglalat miatt nagy szükségünk is lesz. A belső memória mérete 250 kB, halottnak a csók, kemény négy fénykép tárolására alkalmas.

MyPhone 6670 MyPhone 6670 MyPhone 6670
Mazochisták a képernyőt nyomkodva is vihetnek be szöveget...

Telefonos funkciókban a készülék jóval fejlettebb a 3350-nél. GSM-modulja szintén kétnormás (900/1800 MHz), de van benne A2DP-t és AVRCP-t is támogató Bluetooth, GPRS-en keresztül tud wapot (nem internetet!) böngészni és támogatja az MMS-t. A névjegyzék kapacitása 500 név, extra mezőkből sok van. A 6691-ből ismert hangmodulátor továbbfejlesztett (több hangsémát) használó változata ebben a készülékben is megtalálható, simán beállíthatunk magunknak női vagy rekedt hangot, ezzel megviccelve ismerőseinket. A készülék hangminősége egyébként kiváló, messze a legjobb a MyPhone-ok között, de a márkás készülékek mellett sem lehet szégyenkezni valója ezen a téren.

Multimédia, akkumulátor, összegzés

A kamera VGA felbontású, videókat is tud rögzíteni, de teljesen feleslegesen: pocsék a minősége, csak akkor fogjuk használni, ha az életünk múlik rajta.

MyPhone 6670

Zenei téren sem egy világbajnok a készülék. FM-rádió van benne, kihangosítva döbbenetesen jól szól, de a gyári headset hangminősége is meglepően jó, simán alkalmas arra, hogy rádiót hallgassunk vele. A zenelejátszóval az a gond, hogy csak egy könyvtárból tudja kiszipkázni a zenéinket, de egyébként van, működik, szóval ha valaki nagyon akar, hallgathat zenét a masinán — persze vannak korlátai, ID3 tagek alapján nem szűr, albumborítókat nem rak ki, háttérből nem kezelhető.

MyPhone 6670

Az akkumulátor 950 mAh-s. Az aprócska, gyenge fényerejű kijelzőt és az elődök üzemidejét figyelembe véve biztos, hogy a 6670 is legalább négy napig elmegy egy töltéssel, én két napot használtam (igaz, jellemzően egy kártyával), a töltésjelző még teljes kapacitást mutat.

MyPhone 6670
[+]

Elég felemás készülék a MyPhone 6670. Első ránézésre nagyon tetszett, a 3350 bátyjaként tekintettem rá, mely minőségibb készülékházat és nagyobb kijelzőt kapott, funkcionalitásban pedig fejlettebb. Ez nagyjából így is van, bár annyira ez sem minőségi készülék, a kijelző sem különösebben jó, ráadásul teljesen feleslegesen érintésérzékeny, a masina teljesen jól kezelhető a gombok segítségével, ráadásul sokkal gyorsabbak vagyunk úgy, mintha a miniatűr ceruzával nyomkodnánk a kijelzőt. A hangminősége kiváló, alapfunkciókat tud, van kamerája (a semminél jobb), igény esetén még zenét is lehet rajta hallgatni. Az ára viszont véleményem szerint picit magas, jelenleg ugyanis bruttó 34.000 forintot kell érte fizetnünk. Ennél egy Samsung C5212 sem sokkal drágább, igaz, arra sokkal gyengébb garanciális feltételek vonatkoznak, de mégis egy ismert gyártó készülékéről van szó. A MyPhone reális árát én 25.000 forint körül látom, annyiért ugyanakkora sikere lehetne, mint a 3350-nek. Ennyiért viszont inkább csak tetszett, de nem ajánlott.

MyPhone 6670

Bocha

A tesztkészüléket a www.speedshop.hu biztosította, köszönjük. Vásárláshoz kérem, kattintson ide.

A cikk T-Mobile szélessávú eszközök segítségével készült.

Specifikáció

MyPhone 6670
MyPhone 6670 /> </td> <td bgcolor= Általános
Technológia GSM
Méret 109 x 48 x 15 milliméter
Tömeg 103 gramm
Színvariációk Fekete, ezüst
Kijelző
Kijelző átlója 2,2 hüvelyk
Kijelző felbontása 176 x 220 pixel
Kijelző típusa TFT
Memória
Telefonkönyv kapacitása 500 bejegyzés
SMS memória / max. MMS méret ? / ?
Belső memória 250 kB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok 900/1800 MHz
GPRS / EDGE van / nincs
UMTS / HSDPA nincs / nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 2.0 (A2DP, AVRCP)
WiFi nincs
USB 2.0 (Mass Storage mód is)
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS vevő nincs
Alapfunkciók
Profilok vannak
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van, kikapcsolva is
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform MTK
WAP / HTML böngésző van / nincs
E-mail kliens nincs
Java nincs
Játékok 2 darab
Valutakonverter nincs
Extra szoftverek -
Multimédia
Fő kamera VGA felbontású
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel van
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 950 mAh-s Li-Ion
Készenléti idő ?
Beszélgetési idő ?
Egyebek
Zseblámpa

Azóta történt

Előzmények