Előszó, külső
A myPhone névről valószínűleg legtöbb olvasónk hallott már, hiszen három készüléket is teszteltünk már a lengyelországi székhelyű cégtől — akinek így sem mond semmit a név, az errefelé tájékozódhat. A jelek szerint a vállalkozást hazánkban teljes siker övezi, a magyarul is kommunikáló honlap hamarosan mindenki számára elérhetővé válik, az új készülékek pedig ha nem is futószalagon, de szépen sorban érkeznek: a héten a 3370 névre hallgató eszköz járt szerkesztőségünkben, mely — mint az a nevéből is látszik — az első myPhone-t, a rendkívül olcsó 3350-est hívatott felváltani.
A myPhone fejlődésének egyik egyértelmű jele, hogy a sweet névre is hallgató újdonság egy teljesen vállalható, akár szépnek is nevezhető dobozban érkezett, melyen már nem csak lengyelül, hanem angolul, németül, csehül és szlovákul is fel vannak tüntetve a masina legfontosabb tulajdonságai — reméljük, hogy hamarosan magyarul is olvashatók lesznek ezek az információk. Tartozékokkal viszont nem állunk olyan jól, a töltőn és a headseten kívül semmit sem találunk a doboz alján. Ez főleg azért szomorú, mert a még mindig kapható elődhöz memóriakártyát és USB-s kártyaolvasót is kaptunk, ráadásul úgy, hogy az olcsóbban startolt, mint tesztünk tárgya. Reméljük, hogy az újabb modelleknél erre is gondol majd a gyártó, forgalmazó.
Ez talán az első myPhone, melyen abszolút nem látszik, hogy kvázi egy kínai telefon. Formavilágát és kialakítását tekintve leginkább az alsókategóriás Nokia készülékekre (1000-s széria) hasonlít, ami értelemszerűen azt is jelenti, hogy nem kelti egy különösebben minőségi cucc benyomását, de én ettől függetlenül úgy érzem, hogy nagy előrelépés a cég történetében: ez kérem "európai" dizájn. Az valószínűleg a fotók megtekintése után is látszik, hogy a termék kizárólag műanyagokkal operál, azokból is a gyengébb/közepes minőségűekkel, ami megmutatkozik az 58 grammos tömegben is, ami a 110 x 46 x 15 milliméteres kiterjedés mellé nagyon kevésnek mondható — simán elképzelhetőnek tartom, hogy a myPhone 3370 minden idők legkönnyebb telefonja. Az összeszerelés minőségével nincs probléma, a lekerekített széleknek köszönhetően pedig kifejezetten jó érzés kézben tartani az újdonságot.
Az előlap tetején a hangszórót találjuk, alatta helyezkedik el az 1,77 hüvelyk átlójú, 128 x 160 pixeles felbontású TFT-panel, melynek képminősége a relatív alacsony képfrissítési sebesség miatt annak ellenére is közepesnek mondható, hogy a színei nagyon szépek. A kijelző körül jókora fekete színű keret helyezkedik el, a plexi kemény és ellenállónak néz ki, ami mindenképp megérdemel egy piros pontot. Alulra került az egy darabból kiöntött, gumiszerű borítással rendelkező billentyűzet, a gombok megfelelően nagy méretűek és kellemes nyomásponttal vannak megáldva — a gyártó termékeire jellemző kattogó hang mondjuk megmaradt, de ettől függetlenül kellemes (csak kicsit hangos) a szövegbevitel.
A hátoldal ezúttal is puritán, a felső részre került a VGA felbontású kamera és a kihangosító hangszórója, az alsó rész egy az egyben levehető, csupán pár logó (myPhone, DUAL SIM) díszíti. Kevésbé dicséretes, hogy a legfeljebb 2 GB-os kártyát befogadó (tehát nem SDHC-kompatibilis) microSD foglalat az akkumulátor alá került, a kártyacseréhez tehát ki kell kapcsolnunk a masinát.
Felül az elmaradhatatlan zseblámpa található, a bal és jobboldali részek üresek, mivel legnagyobb sajnálatomra a hangerőszabályzó gombokat ezúttal is lespórolták a készülékről. Az alsó fertályon található újításnak viszont örülni fogunk: az egyedi csatlakozót felváltotta a miniUSB, mely a microUSB korában értelemszerűen nem a létező legjobb választás, de az eddiginél sokkal jobb. Számítógépre kötve a készülék töltődik, plusz igény szerint kártyaolvasóként is működik (Mass Storage mód). Az USB mellett szabványos Nokia töltőcsatlakozót találunk, attól jobbra pedig a nyakpánt rögzítési helye terpeszkedik.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
