Hirdetés

MWC blog: Idén jobb lesz minden

A 2017-es Mobile World Congress felhozatala az előzetes információk szerint egész jónak ígérkezik, persze megint lehet egy csomó dolgot tudni előre, de lehetnek meglepetések.

Hola!

Tényleg tűkön ülve várja már a stáb, hogy ismét magába szippantsa a barcelonai tavasz illatát, ez a február végi időpont azért remek, mert az itthoni, idén különösen zimankós tél végén a katalán fővárosban rezidens 17-18 fokos időjárás megtapasztalása után már elhisszük, hogy Magyarországon is lesz tavasz. A napfény, a jóidő és a jó környezet pedig feltölti a bandát annyira, hogy teljesen energiával álljon bele az MWC eseményeinek tudósításába.


[+]

Idén azt várjuk, hogy az utóbbi évek egyik legjobb kiállítására fogunk elmenni, legalábbis szakmai szempontból. A helyszín változatlan, de egy csomó mindent mintha egy fokkal komolyabban vennének, például a sajtóregisztráció tipikusan ilyen volt. Egyrészt limitált az egy újságtól bejuttatható stábtagok száma, másrészt annak ellenére is mindenféle statisztikákat és igazolásokat kellett leadnunk, hogy ez lesz a tizenegyedik alkalom, hogy a Mobilarena a helyszínről tudósít. Sok volt a visszaélés, mondták, meg túl sok a regisztráció is, tehát nekiálltak szűrni keményen, csak YouTube oldallal rendelkező videósokat például be sem engednek. Ezzel mondjuk azért lehetne vitatkozni, de így döntöttek.


[+]

Mi pedig úgy döntöttünk, hogy a komplett csapat ott lesz az MWC-n, (AliceWake, Bocha, Bone, szentkuti11 és jómagam), plusz egy csodálatos cameo megvalósításaként visszatér erre az időre Legendd is, hogy tényleg lefedhessük a rendezvényt. Még nem végleges a naptárunk, de mutatunk egy pillanatképet, így állunk most, nyilván a vasárnapi sajtóesemények a leglényegesebbek, utána kvázi szabadon osztjuk be az időnket aszerint, hogy melyik cégnél mikor érnek rá, hogy velünk társalkodjanak.

És még ez sem teljes, két-három céggel még próbálunk időpontot egyeztetni
És még ez sem teljes, két-három céggel még próbálunk időpontot egyeztetni [+]

A felhozatal

Ami a naptárból is egyértelműen kiderül, a vasárnap és a hétfő lesz a két legfontosabb nap. Az LG nyitja meg a hivatalos események sorát, ahol nyilván a G6-ot fogják mutogatni bőszen, rájuk is fér, mert a tavalyi G5 elég szépen elhasalt, ki is dobták a moduláris koncepciót a kukába, hogy a G6 megint versenyképes lehessen. És annyi előnyük már most van, hogy miután a Galaxy S8 bemutatója csak március végén esedékes, egy versenytársat (a legerősebbet) már ki is lehet húzni a listáról. A G6-ról már maga az LG is rengeteget kommunikál, gerjesztik a feszkót, a bemutató után pedig majd a következő napokban Ken Hong véleményét is kikérjük a dolgokról, mint rendesen.


[+]

Aztán a Huawei durrantja el a P10-et (és társait), ezúttal az MWC-re hozták előre a bemutatót, a korábbi P-modellek eddig a tavasz folyamán külön eseményt kaptak, de lehet, hogy így gazdaságosabb és ha nincs Galaxy S8, akkor a kínai cégnél is joggal gondolhatják, hogy majd ellopják a show-t. Ráadásul úgy hírlik, hogy a órafronton is frissítenek, a Watch második generációjának bemutatójára is sor kerülhet.


[+]

Aztán tart eseményt a Lenovo, akik a Moto G5-öt hozzák el és tutira lesznek modularitási újdonságok is a Z szériához, illetve pletykálnak egy Lenovo tabletről is, itt bizony elég szűkös lesz a hely, legalábbis ha azt vesszük alapul, hogy hány újságírót lehetett regisztrálni. Ezzel egy időben pedig jön a HMD Global Oy rendezvénye, de egyszerűbb, ha azt mondjuk, hogy a Nokia. Ez lehet a legnagyobb érdeklődésre számot tartó esemény, szerencsére ide is sikerült időben felírjuk a nevünket, úgyhogy roppant kíváncsian várjuk, hogy miképp tud visszatérni a patinás név (ami egyébként a Foxconn) a piacra, az biztos, hogy a 3310-es újragyártásával egy baromi jó geget már ellőttek.


[+]

Estére marad a Samsung rendezvénye, ahol a Galaxy Tab 3 fog érkezni, ez most egy kicsit szomorkásabb hangulatú lehet, hiszen a korábbi években összelegózták a Galaxy S széria aktuális darabját erre az alkalomra, de most nagyon biztosra akarnak menni, nagyon figyelnek, hogy ne ismétlődjön meg a Note 7 fiaskója és kiküszöböljék a csorbát. Viszont lehetett már hallani, hogy pár kiválasztott újságírónak talán meglengetik az S8-at is egy külön eseményen, a jó hír az, hogy ha ez így nem is derült ki konkrétan, de egy külön eseményre bizony kapott a Mobilarena is meghívást, mindenféle papírok és titoktartási nyilatkozatok aláírása és fejvesztés terhe mellett. Szóval simán lehet, hogy látok majd S8-at, de nem beszélhetek róla, ez olyan, mint gimiben összejönni a legjobb csajjal, amit nem mondhatsz el a haverjaidnak.

És számunkra is tök meglepő módon, de kaptunk egy meghívót a BlackBerry rendezvényére is (ez már szombat este lemegy), ahol a Mercury várható. A dolog azért volt váratlan, mert nekiálltunk az összes lehetséges fórumon és az összes ismert kapcsolatunk izélgetésével szerezni beugrót erre a rendezvényre, de mindenhonnan úgy pattantunk vissza, mint a gumifalról leginkább azzal az indokkal, hogy a mi régiónkból nem tudnak fogadni senkit, csak német, angol és francia újságok képviselőit várják. És akkor a semmiből hirtelen mégiscsak bezuhant egy meghívó, szóval néha kell egy kis szerencse is.

A többiek

Hétfőn nyitja a bulit reggel a Sony, ez a bejelentés már kint lesz a kiállíts helyszínén, konkrétan a japán gyártó standján. Költséghatékony megoldás, de inkább az lesz érdekes, hogy mit mutatnak be, tavaly itt jött ki az X-széria, most ennek a folytatása lenne esedékes, de egyelőre a Sony titkolja a legjobban a tervezett újdonságait. Szintén hétfő reggel villant az Alcatel, itt viszont már sejthető, hogy több új termék is érkezik és lesz újítási szándék is egy ledekkel kirakott hátlap formájában biztos, a többi pedig majd kiderül.

Koncepciók. Szerencsére konkrét termékek is voltak (Xperia X)
A Sony sajtóesemény tavaly. Most is ugyanitt és ugyanekkor lesz. [+]

Innentől szabad a vásár, a HTC, ZTE és a Nubia eseményéről semmit nem sikerült megtudnunk, végső esetben a standjukon megnézegetjük ezeket. A HTC-vel azért egy interjút sikerült leszervezni, a ZTE-nél is bent van a csőben egy ilyen igényünk, remélhetőleg ez is összejön. Várható, hogy a Huawei kirámol új Honor modellt is, elugrunk a Vernee irányba, ahol állítólag öt telefont is láthatunk majd, megyünk az Archos standjára, az Oppo felé is (akik elvileg kivonultak Európából, mégis ott lesznek Barcelonában), a Gionee-t is megnézzük, mert azokból előbb-utóbb Allview és Prestigio termékek keletkeznek, bekukkantunk az OnePlushoz egy interjúra, megnézzük, hogy mi van a Meizu standjára kirámolva, de azt például tudjuk, hogy a Xiaomi nem képviselteti magát a kiállításon. Lesz egy csomó headset, jön egy új gyártó, neve Noa (horvátok, amúgy), ott is társalkodunk majd egy sort, ellátogatunk egy állítólag 80 nyelven azonnal tolmácsolni képes ketyerét is megnézni, illetve valami forradalmi videostbilizációs megoldást is megtekintünk.


A Vive kipróbálása tavaly [+]

Idén is lesz két mellékrendezvény, az egyik a Showstoppers még vasárnap, ahol kisebb cégek mutogatnak szerintük izgalmas dolgokat (és itt bele lehet futni jópofa okosságokba), a másik pedig a Pepcom által szervezett MobileFocus Global, ami egy fokkal nagyobb volumenű, de a koncepció ugyanaz. Szeretünk innen halászni érdekességeket, tavaly például itt láthattuk a Nextbit Robint, amit nemrég felvásárolt a Razer.


A Nextbit Robin [+]

Rengeteg interjút szerveztünk le, ezzel persze magunkra is húztunk egy csomó munkát, mert odamenni, beszélgetni, felvenni egy dolog, de aztán ezeket meg kell vágni és feliratozni, ami viszont melós és nem lehet semmiféle trükkel megúszni. Találkozunk ugye Ken Honggal, de a Sony-nál is mikrofonvégre kapunk valakit, a Vernee, a OnePlus, az Archos, a Telekom, az Oracle, a Huawei képviselője is válaszol majd a kérdéseinkre és egy csomó időpont még egyeztetés alatt áll.

A Mobilarena az MWC-n

A csapat már péntek este kirepül, szombaton már lehet, hogy lesz némi szakmai program, de nem mindenkinek és nem végig, ezért a ráhangolódás jegyében mindenki kicsit turistát alakít, AliceWake még nem volt Barcelonában, szóval ő várost néz, Bone és szentkuti11 a Montserratra ugrik el (és Legendd valószínűleg velük tart), mi pedig Bocha pajtással átveszünk egy roppant kicsinyke bérautót és elmegyünk Girona felé, illetve a Costa Brava irányába. Mindenki feltöltődik és vasárnap teljes gázzal belevetjük magunkat az események forgatagába.


[+]

De ez még nem minden, mert szerda este végre elmegyünk meccsre. Eddig sosem jött össze, általában szombaton volt eddig forduló (és mi még nem értünk oda), vagy idegenben játszott a Barca, vagy El Classico volt, amire esélytelen volt jegyet szerezni, de idén időben kapcsoltunk és vettünk jegyeket egy sima bajnokira a Sporting Gijon ellen.


[+]

A szállásunk szokás szerint egy lakás a belvárosban (ezúttal az Universitat metrómegálló mellett), már most szólt a tulaj, Montse, hogy a net nem valami acélos, de most már a roaming mobilnet kibírható összegből megoldható takarékos használat mellett. A jó lokáció fontosabb, mint a gigabit, az ajtó előtt áll meg a piros metró és a H12-es busz, ez utóbbi közvetlenül a kiállításra szállít minket. És egyébként átböngészve a kinti lehetőségeket találtam egy MVNO-t, ahol lehet venni 20 GB adatforgalommal is feltöltőkártyás netet. Routert viszünk hozzá.


[+]

Technikai hiperűrugrást hajtottunk végre az eszközeink kapcsán is, egyrészt lett egy jó kameránk mikrofonbemenettel, kaptunk kölcsön egy DJI Osmót, viszünk egy csomó mikroportot, összesen öt videózásra alkalmas berendezést (plusz az okostelefonok), szóval mindig, mindenhol, mindenkinél lesz valami, amivel fotózni és/vagy videózni képes. Indul az ilyenkor élesedő Twitterünk, Legendd és jómagam az Instagramot is izzítjuk (itt és itt). Ezzel a hosszúra nyúlt bejegyzéssel hivatalosan is megnyílik a backstage blog és persze itt és most megköszönjük az utazásunkat támogatóknak, hogy lehetővé tették, hogy idén is teljes gőzzel toljuk az MWC-ről a kontentet. Idén a Telekom és az Eustock.eu segít minket ebben, illetve a Volkswagen egy kicsit, de ők nem is ragaszkodtak ahhoz, hogy külön feltüntessük őket, az Osmo pedig a Speedshop jóvoltából vendégeskedik nálunk.

Kezdődik, jövünk!

Bog

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákEuStock.euTelekom

Azóta történt

Hirdetés