Pár szóban a Mobile World Congress-ről
Bár állandó olvasóink valószínűleg nagyon jól tudják, hogy mi is az a Mobile World Congress — alias MWC, korábbi nevén 3GSM — pár szót mindenképp kell ejtenünk róla. Ha röviden akarnánk összefoglalni, akkor azt mondhatnánk, hogy ez a világ legfontosabb és legnagyobb volumenű mobilkommunikációs eseménye, egy minden év februárjában megrendezett, félig-meddig zárt rendszerű szakmai kiállítás. Azért szakmai, mert kizárólag a szakma van kint, ami magában foglalja, hogy hiányoznak róla a CeBIT-en tonnaszám található, efféle helyeken véleményem szerint teljesen értelmetlenül kint lévő hostessek. Zártnak pedig azért zárt, mert ingyenesen csak az előzetes rostán átesett újságírók lehetnek kint, a gyártóknak, üzletembereknek és sima látogatóknak pedig nagyon súlyos pénzeket kell fizetniük azért, hogy beengedjék őket a kapun. A legolcsóbb jegy idén az 599 eurós (kb. 160 000 forint) exhibition visitor pass volt, mellyel a kiállítást meg lehetett ugyan nézni, de a konferenciákra, a tárgyalótermekbe vagy a nagy díjkiosztóra már nem lehetett bejutni, azokhoz ugyanis silver (2099 euró, azaz 560 000 forint) vagy gold (2499 euró, 676 000 forint) beugró kellett. A legdurvább jegy idén is a 4999 eurós, azaz 1,3 millió forintos platinum pass volt, mellyel be lehetett menni a mobilos díjkiosztó utáni party-ra, hogy együtt koktélozzunk a nyertesekkel — bár az év mobilos embere Steve Jobs lett, de ő nem volt jelen az eseményen, úgyhogy ezt kicsit benézték. A nyakunkban viselt sajtós badge egyébként az arany belépőnek felelt meg, kiegészítve a különféle sajtós helyszínekre történő belépés lehetőségével.
A kiállítást a GSM Association szervezi, az első eseményt 1987-ben tartották Cannes-ben. Igazán jelentőségteljessé a telekommunikációs piac fejlődésének és a CeBIT hanyatlásának köszönhetően vált. 2006 óta nem Franciaországban, hanem a katalán fővárosban, Barcelonában kerül megrendezésre, mi akkor látogattunk ki először, amikor az új helyszínre költözött, azóta pedig minden évben tiszteletünket tesszük az eseményen. A kiállításnak a Fira de Barcelona ad helyszínt, mely Európa egyik legjelentőségteljesebb "konferenciaközpontja", minden évben kiállítások tucatjait rendezik itt, a kiállítók száma az elmúlt időszakban, éves szinten elérte a 30 000-t, a látogatóké pedig a 3,5 milliót.
Szerkesztőségünk tavalyhoz hasonlóan idén is négy emberrel utazott Spanyolországba, hogy a lehető legprofibb élő tudósítást tudjuk nyújtani olvasóinknak. Az eredmény idén 43 írás lett, melyeket 18 profi minőségű videó tett teljessé — idén először ugyanis velünk volt egy operatőr is, akinek köszönhetően olyan minőségű és színvonalú mozgóképeket sikerült publikálnunk, amilyeneket mindig is szerettünk volna. Emellett nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a témára nyitott olvasóink ne csak a szakmai híreket, hanem a sokszor vicces, sokszor furcsa, de mindenképp szubjektív véleményünket is elolvashassák, valamint élménybeszámolóinknak köszönhetően kicsit maguk is úgy érezzék, hogy velünk együtt ellátogattak Barcelonába. Az írásokat a végül 21 bejegyzést megélt Mobile World Congress 2010 blogba posztoltuk, a statisztikák alapján az érdeklődés rendkívül nagy volt, több ezren követték élőben utunkat — aki pedig lemaradt róla, az most bepótolhatja.
Trendek idén
A kiállítás kezdete előtt mindenki az érintőkijelzős telefonok előretörésének hatalmas mértékéről beszél, de alig kap nyilvánosságot az, hogy az elmúlt évben 250 százalékkal nőtt a teljes QWERTY gombsort használó telefonok eladása. Eszerint a felhasználók egyre jobban keresik azokat az eszközöket, amelyek nem csak funkcionalitásukban, hanem külsejükben is hasonlítanak a számítógépekre. A fenti adat azt is bizonyítja, hogy bár az átlagos felhasználó számára az érintőkijelzőn történő gépelés nem okoz gondot, de az üzleti életben nagy mennyiségű szöveg bevitelét a QWERTY gombsor könnyíti meg igazán.
A készülékgyártók feje azért fáj, mert a billentyűzet sok helyet foglal és súlyosabbá válik általa a készülék. A mobiltelefonok sem nőhetnek az égig, de még zsebtérfogatúra sem, mert sérül a hordozhatóság és a mobilitás, ami egy efféle eszköznél nyilván az egyik legfontosabb szempont. Emiatt a gombsort megpróbálják minél kisebb helyre zsúfolni, vagy valamiképp elrejteni. Előbbi esetben sérülhet az ergonómia, a széttolható telefonok viszont általában sokkal vaskosabb, robusztusabb eszközök. Ezért nóvum a Sony Ericsson új telefonja, a kiállításon bemutatott Vivaz Pro, ami mindössze két milliméterrel vastagabb, mint a billentyűzet nélküli verzió. Érdekes a Motorola megoldása is: a Backflip fantázianevű eszköz hátrafelé nyílik, ennek előnye, hogy jókora területet használhattak fel a tervezők a gombsor elhelyezéséhez. Összecsukott állapotban viszont a billentyűk a telefon hátuljára kerülnek, amely szokatlan megoldás. Néha viszont a kisebb cégek jönnek elő a legjobb ötletekkel: a Palm és az Alcatel is alulról előhúzható gombsort (igaz, ezt gyakorlatilag a Palm találta ki a Prével, az Alcatel pedig "elcsente" a dizánt), amely ugyan kisebb méretű kezelőszerveket eredményez, de összecsukva igen kompakt eszköz válik a telefonokból. A Sony Ericsson még egy újítást kipróbált, egy egészen aprócska okostelefont mutatott be, amely szintén oldalról előcsúsztatható gombsort kapott. Az X10 mini pro talán a világ legkisebb QWERTY billentyűzetes telefonja, de funkcióit tekintve semmiben sem marad el a „nagyoktól”.
Nem szabad viszont elfelejteni azt sem, hogy egy okostelefon fabatkát sem ér, ha az operációs rendszer túl kevés funkciót kínál, a felhasználónak pedig nem adja meg a sokat hangoztatott user experience-t, azaz a felhasználói élményt. Ezt a feladatot manapság már egyre több rendszer képes egyre magasabb szinten ellátni, de tény, hogy tavaly az iPhone rendszere és a Google nevével fémjelzett Android fényévekkel a konkurencia előtt volt használhatóság szempontjából. Ezt nyilván a többi gyártó is észrevette, aminek az a következménye, hogy megújul a Nokia által birtokolt Symbian platform, vadi új, teljesen újragondolt GUI-val felvértezve jön a Windows Mobile új verziója, valamint elkezdett teret hódítani a finnek Linux alapú rendszere, a Maemo — melynek fejlesztésébe egyébként bevették az Intelt, így létrehozva egy versenyképesnek tűnő középkategóriás operációs rendszert. A két nagy koreai gyártó más-más utat jár: az LG bejelentette, hogy az elkövetkezendő pár évben nem fognak saját operációs rendszert kiadni, a Samsung viszont házon belül fejlesztett kiegy teljesen új platformot, amelynek neve Bada. A koreaiul óceánt jelentő szó mögött egy igen érdekes rendszer bújik meg, amely leginkább olyan, mintha az összes eddig megjelent programból a legjobb dolgokat keverték volna bele, ráadásul van mögötte alkalmazásbolt is. Barcelonában az első Bada alapú készülék is bemutatkozott: az angolul hullámot jelentő Wave nem csak az új szoftverrel, hanem a Super AMOLED nevű, elképesztő képminőséget nyújtó kijelzőjével, valamint a Samsung által kifejlesztett 1 GHz-es alkalmazásprocesszorával is felhívja magára a figyelmet.

Érdekes téma a mobil internet is, melynek terjedése nem csak a készülékgyártókat ösztönzi egyre komplexebb modellek megalkotására, hanem a szoftverfejlesztőket is, akik egyre több és több olyan szoftveres megoldással is találkozhatunk, amelyek főleg az üzleti életben teremtik meg a lehetőségét annak, hogy mobiltelefonunkkal is elintézhessünk rengeteg olyan dolgot, amit eddig csak a számítógéppel és más céleszközökkel oldhattunk meg. A mobil banki fizetések és az RFID technológia például alkalmas arra, hogy egy üzletbe belépve a mobiltelefonunk segítségével olvashassuk le nem csak egy-egy termék árát, hanem jellemzőit is, ha pedig az adott árucikket megvásárolnánk, akkor elő sem kell vennünk a tárcánkat a fizetéskor, hanem a megfelelő kapun áthaladva a rendszer leolvassa a kivitt termék árát, azonosítja mobiltelefonunkat, s azonnal leemeli a bankkártyánkról a megfelelő összeget. Az üzleti felhasználáskor nagyon érzékeny téma az adataink biztonsága. Erre rengeteg megoldás létezik, a titkosított kommunikációs csatornák kezelésére már régóta képesek telefonjaink. Ugyanakkor látni kell, hogy itt nem csak erre kell gondolnunk, ha az érzékeny információk védelméről beszélünk, ugyanis egy mobiltelefon elég kicsi tárgy ahhoz, hogy a felhasználó az elvesztésétől félhessen, hiszen ilyenkor a megtaláló (netán a tolvaj) minden erőfeszítés nélkül hozzáférhet a készülék teljes tartalmához. Ezt sokféle megoldással lehet nehezíteni, a szoftveres védelmek nagy része bizonyos idő után feltörhető, de az ujjlenyomat olvasóval ellátott mobilok beüzemeltetéséhez biológiai azonosítás szükséges. Az okostelefonok térhódítása olyannyira megállíthatatlannak tűnik, hogy számos gyártó azt tervezni, hogy az idei évben csak az ilyen típusú készülékekre fókuszál. Más cégek szerint előbb-utóbb minden mobil okostelefon lesz, maximum annyi különbség lehet köztük, hogy az olcsóbb modellekben korlátozásokkal találkozhat majd a felhasználó. Az első ilyen készülék az Acer E110 személyében már meg is érkezett, de erről a következő oldalon.
Android-láz
Ezerszer és talán még egyszer elmondtuk már, hogy a jövő az Android rendszeré. Az Open Handset Alliance nevű cégtömörülés által fejlesztett, teljesen nyílt operációs rendszer azon kívül, hogy relatíve kis hardverigényű, gyors, rendkívül szép és jól használható, az OHA-ban lévő cégek számára ingyenesen elérhető, ráadásul a szükséges hardverkritériumok megugrása után bele tudják rakni az összes Google alkalmazást, ami jelenleg elérhető a platformra — ráadásul a könnyű szoftveres bővíthetőségről és a korrekt fejlesztőkörnyezetről még nem is beszéltem. Nem csoda hát, hogy a nagy gyártók közül gyakorlatilag mindenki bemutatott Androidra alapuló készüléket — kivéve a Nokia, ők ugye a Symbianra gyúrnak, ha már nem is olyan régen megvásárolták, de ami azt illeti, ők egyébként sem mutattak be új készüléket. A különféle masinákon gyártók szerint szaladunk végig, azokat pedig abc sorrendbe rakjuk, mert így fair.
Az Acer két Windows Mobile alapú készülék mellett három Androidot is bemutatott, bár ezek közül az egyik gép gyakorlatilag ugyanaz, a P400 és az E400 ugyanis hardveresen megegyezik, de az egyiken az egyik, a másikon a másik operációs rendszer fut. Említésre is alig érdemes az Android 2.1-gyel érkező Liquid e, mely gyakorlatilag semmiben sem különbözik az általunk már korábban tesztelt, sima Liquidtől. Nagyon érdekes viszont az Acer E110-es, mely androidos is, meg nem is. Az operációs rendszer ugyanis Android, ám a készülék a WiFi hiánya miatt nem kapta meg az OHA/Google certifikációját, a rendszer tehát nem teljes értékű, ami az Android Market hiányában nyilvánul meg — magyarán a készüléket natív alkalmazásokkal nem lehet bővíteni, de Java alapú szoftvereket futtathatunk rajta. Mindezért cserébe egy nagyon diszkrét árcímkét kapunk majd, itthon tehát szinte biztos, hogy sikerre van ítélve a pár hónapon belül megjelenő készülék.
Acer csoportkép, jobb felül elvileg egy Liquid e látható
Az abc-ben aprócskát kell csak lépnünk ahhoz, hogy megtaláljuk a következő Androidot, ugyanis az Alcatel is előrukkolt eggyel. A One Touch 980 megdöbbentően hasonlít a Palm Prére, tudása átlagos, árcímkéje pedig nagyjából a HTC Tattoo-éval fog egy szinten mozogni.
A Garmin-Asus az Acerhöz hasonlóan Windows Mobile és Android fronton is képviselteti magát, de a hangsúlyt egyértelműen az utóbbi készülék kapta, mert míg Windows alapú masinájuk egy teljesen átlagos darab, addig a Nüvifone A50 nagyon is különleges. A cég mérnökei ugyanis teljesen átszabták az Android kezelőfelületét, gyakorlatilag egybegyúrták a cég navigációs szoftverével; az eredmény meggyőző, kérdés, hogy a felhasználók mit fognak szólni hozzá.
A HTC három új készüléket mutatott be, ezek közül kettő androidos, de csak egy számít igazán nagy újdonságnak, mivel a Desire nem sokban különbözik a múlt hónapban piacra került Google Nexus One-tól, melyet ugyebár szintén a tajvani cég gyárt, nem maga a keresőóriás. Érdekesnek tűnik viszont a Hero utódja, a Legend, mely hardveresen ugyan nem sokat fejlődött, ellenben előfutára a cég új dizájntervének: alumíniumborítása nagyjából olyan minőségű, mint amit az Apple prémiumkategóriás termékeinél megszokhattunk.
Sokak számára jó hír lehet, hogy az LG is kihozta első androidos készülékét, az alsókategóriás GT540-et, melyről sok izgalmasat nem tudunk elmondani, de örülünk a koreaiak lépésének, hiszen Windows Mobile fronton is letettek már pár maradandó alkotást az asztalra — reméljük, hogy ez az Androidnál is így lesz! Persze a többieket sem kell félteni, a zöld robotos rendszer segítségével poraiból feltámadt Motorola is bemutatott két új eszközt, a Motoblur felülettel büszkélkedő Quench-et és a roppant érdekes kialakítású Blackflipet. A Sony Ericsson a miniatürizálással próbálja meg felhívni magára a figyelmet, az Xperia X10 mini és az X10 mini pro jó eséllyel pályázhat a két legapróbb androidos készülék díjára, függetlenül attól, hogy utóbbiban még egy teljes értékű QWERTY gombsor is helyet kapott. A Samsung viszont csak egy új Androidot magával, de az mindent tud: az i8520-ban még beépített projektor is van. A kiállítás alatt emellett az általunk már réges-régen tesztelt i7500-t mutogatták, mint új Androidot. Elképzelhető persze, hogy vannak olyan régiók, ahol valóban csak most dobták piacra, számunkra viszont nem volt túl érdekes, de az i8520 elég vaskos kárpótlás.
Windows Phone 7 Series és az idei készülékek
Szintén a World Congress alkalmával került bemutatásra a Microsoft régóta várt, alapjaitól átdolgozott operációs rendszere, mely szakít a Windows Mobile termékvonal eddigi irányelveivel és márkanevével is. A Windows Phone 7 Series néven bemutatott új platform teljesen integrált megoldásnak ígérkezik, mely a közösségi szolgáltatások kényelmes elérésén túl Zune zenei támogatással és Xbox LIVE megoldásokkal a fedélzetén érkezik. A Windows Phone alapú mobilok mindegyike hasonló dizájnelveket követ majd, ahol a méretes megjelenítőn elérhető új készenléti kijelző dinamikusan frissülő, valósidejű tartalmakhoz kínál hozzáférést, miközben az alatta elérhető három gomb közül az egyik közvetlenül a Bing keresőmotort aktiválja majd.
A menürendszer legfontosabb szolgáltatásai hat új központi helyen lesznek elérhetők. A „People” menüpont alatt a közösségi szolgáltatások, élő hírfolyamok és személyfüggő tartalmak lesznek elérhetőek a Facebook és Windows Live frissítésekkel együtt. A „Pictures” rész a képek kényelmes megjelenítésért és megosztásáért felel, a „Games” menüpontban az Xbix LIVE játékok válnak elérhetővé, míg a „Music + Video” elem a Zune multimédiás tartalmakhoz és közösségi funkciókhoz nyújt közvetlen hozzáférést. A „Marketplace” értelemszerűen az online boltot takarja, míg az „Office” menüpont alatt egy teljesen átdolgozott új irodai csomag lesz elérhető.
A Windows Phone 7 új alapokra helyezte a gyártó mobil platformját, mely nem akar az asztali operációs rendszerek kicsinyített mása lenni, hanem a kisebb érintőkijelzők és eltérő felhasználási szokások figyelembevételével született. A multitouch képességekkel is felruházott új Microsoft operációs rendszer várhatóan az év végétől lesz majd elérhető, a HTC, Samsung, LG, Sony Ericsson, Dell, Garmin-Asus, HP és Toshiba termékeiben. A megjelenése legkorábban az év végén, decemberben várható, a közvetlenül azelőtti időszakban (tehát a negyedik negyedévben) nem valószínű, hogy az eddig megszokott mennyiségű Windows Mobile alapú készülékkel fogunk találkozni, mert bár a 7-es verzió mellett a 6.5.3 is megmarad, közvetlenül az újdonság megjelenése előtt szinte biztos, hogy minden gyártó arra fog koncentrálni.. Az viszont nem szinte, hanem teljesen biztos, hogy a Windows Phone 7 Series megjelenésével búcsút inthetünk a száz százalékig egyénire szabott kezelőfelületeknek, a Microsoft ugyanis nem fogja hagyni, hogy az egyes gyártók saját megoldásokkal (pl. HTC TouchFLO) rukkoljanak elő, a különféle készülékek menürendszerének alapvetően ugyanúgy kell majd kinéznie — eltérés legfeljebb az elrendezésben és a színekben lehet, de ezek ugye elég jelentéktelen különbségek ahhoz képest, amekkora differencia van a TouchFLO és a WM gyári kezelőfelülete között. A szolgáltatáskínálatot ez a korlátozás szerencsére nem érinti, amelyik gyártó tehát akar, plusz szoftverekkel kedveskedhet vásárlóinak, ami nyilván erős konkurenciaharcot fog teremteni, aminek egy igazi nyertese lesz: a vásárló.
Windows Phone 7 Series-re épülő készüléket nyilvánvalóan egyik gyártó sem mutatott be, 6.5.3-ra épülő megoldások viszont voltak. Az egyik legérdekesebb talán az Acer P300, mely olcsóságával és kiváló QWERTY billentyűzetével kívánja megnyerni a vásárlók tetszését. Kevésbé érdekes a már említett Garmin-Asus M10, viszont mindenképp érdemes szót ejteni a HTC HD Miniről, mely az első HVGA (320 x 480 pixel) felbontású windowsos készülék, a HD-hez tehát mint felbontáshoz semmi köze, viszont nagyon igényesen és egyedien néz ki — főleg a hátlapja alatti rész, mely sárga színben pompázik. A Toshiba a TG01 utódjával, a szintén tepsinek kinéző TG02-vel, valamint a még nem kipróbálható K01-gyel volt jelen a kiállításon, utóbbi formavilágában nem sokban különbözik a már említett készülékektől, de kapott egy QWERTY billentyűzetet is.
Minden más
A Bada és a Wave rendszerről külön cikket is írtunk a kiállítás alatt, mely ide kattintva elolvasható. Aki így a cikk végéhez közeledve már szeretné megkímélni a szemét, az megcsodálhatja az alant látható videónkat is, melyből szintén sokat megtudhat a Samsung újdonságairól.
Roppant érdekes kezdeményezés az érintőkijelzős ELSE készülék, melyet a WebFront böngészőről híres Access és az izraeli ELSE Mobile közösen hozott össze. A korrekt hardver és az egyedi külső mögött egy eddig soha nem látott kezelőfelület rejlik, melyet hüvelykujjunkkal könnyedén tudunk kezelni, sőt: igazából csak az kell a kezeléséhez. Komoly probléma viszont, hogy a kezelőfelületet a legkisebb mértékben sem lehet személyre szabni, a siker tehát kétséges, de az biztos, hogy Magyarországon is kapható lesz.
Az idei Mobile World Congress kulcsszavai tehát a következők: okostelefon, QWERTY billentyűzet, érintőkijelző, Android. Ez az év egyértelműen a smartphone-ok éve lesz, de ezt előre sejteni lehetett. Majdnem minden gyártó az Androidra gyúr rá, de a Windows Mobile 6.5 alapú készülékek is szép számmal érkeznek, a Microsoft új fejlesztésének köszönhetően pedig biztos, hogy a reflektorfény az év utolsó negyedévében újra a redmondiak operációs rendszerére irányul majd. A Symbian viszont a jelek szerint haldoklik, egyedül a Sony Ericsson Vivazt mutatták be Barcelonában az ilyen rendszert használó gépek közül, és bár az érintőkijelzőt használó Symbiannak már kész az új változata, egyelőre egy gyártó sem használja azt. A Samsung Wave-et valószínűleg más badás készülékek is követik majd, minden bizonnyal a Nokia is piacra fog dobni pár Symbian/Maemo alapú cuccot. Az alsó szegmensben a kínai készülékek megerősödése várható, mivel a MediaTek chipsetek és maga a rendszer egyre korrektebb szolgáltatáskínálattal kecsegtet. Ezt jól példázza az Alcatel munkája, akik elég korrekt alsókategóriás kínálattal jöttek el Barcelonába.
Zárás gyanánt álljon itt videónk az utunkról, mely kevésbé informatív, ám véleményünk szerint eléggé hangulatos. Reméljük, hogy mobilos fronton is ehhez hasonlóan pörgős év előtt állunk!
Bocha feat. Bog feat. (An)Dante
Kinti internethozzáférésünket a Vodafone támogatta.