Külső, kijelző
Öltöny zsebébõl elõvenni a legjobb. Én nem vagyok ilyen öltönyös figura, nem is igazán passzolt a kezembe a V3. Ennek ellenére mindenki elkérte, és számomra meglepetés volt, de nem aratott osztatlan sikert. Pedig a V3 egészen speciális külsõvel megáldott telefon. Egyrészt a ház nagyobb része aluminiumból készül, másrészt elképesztõ vékonyságú készülékrõl van szó. Nem szoktam a tesztben méretbeli adatokkal dobálózni (erre ott vannak az adatlapok), de a kevesebb, mint 14 mm vastagság, egy összecsukható telefontól több, mint bravúros. Cserébe viszont az átlagnál szélesebb a V3, és a vékonysága miatt még szélesebbnek tûnik. A formavilág letisztult. Az ezüstös fedlap közepén egy nagy méretû fekete ablakban ücsörög a színes külsõ kijelzõ. Felette a fényképezõgép, alatta a Motorola logo. Érdekes, hogy a fedlap nem nyúlik le a telefon végéig, alul marad egy másfél centis rész, ami nem nyílik, nagy valószínûséggel oda került néhány olyan alkatrész, amit nem tudtak már ellaposítani. A hipervékony fedlap oldalára kerültek a szokásos Motorola gombok, úgymint: hangerõ, hangtárcsázás és diktafon billentyûk. Bal oldalon lentebb egyetlen USB csatlakozó van: ebbe jöhet a töltõ, az adatkábel, vagy a headset is.
Nyissuk ki végre! Belül sem okoz csalódást. A gyártó oldala mindenféle kémia eljárással süllyesztett gombokról beszél, lényegtelen, úgyis látszik, hogy a billentyûk leginkább a régebben divatos napelemes számológépek érintõgombjaihoz állnak közel. Elrendezésük hagyományos, ám a számok között futó elválasztó csíkok elegánssá teszik, a kékes világítással együtt pedig nagyon üt a kinézet. Csak a navigációs kör készült fémes anyagból. Miután a telefon széles, és elég nagy darab, ezért bõven elfért a szokásos gombok mellett két plusz billentyû. Egyikük a WAP-ot indítja el, a másik pedig az üzenetek közé dob. A gombsor alatt jobb oldalon egy piciny érzékelõ található, amely a külsõ fényviszonyok erõsségét figyeli, és csak sötétben kapcsolja be a billentyûzetvilágítást. A fedlap belsõ részét szinte teljesen kitölti a hatalmas kijelzõ, nem spóroltak a hellyel. A 176x220 pixeles felbontás elegendõ, a TFT techológia pedig kimondottan élénk, jól olvasható megjelenítést eredményez. Egy rossz szavam sem lehet rá. Nem véletlenül nem írom le, hogy hány szín megjelenítésére képes a V3. Egymásnak ellentmondó információk vanank ugyanis még a kézikönyvben magában is, de összehasonlítva egy V600-as kijelzõjével a V3 jobbnak tûnik. Ezért megkockáztatom, hogy 262 ezer színû kijelzõrõl van szó.
És innentõl kezdve a V3-ról kiderül, hogy gyakorlatilag nem más, mint egy szétlapított V600. A menürendszer, a kezelhetõség és a funkciók mind-mind a V600-zal egyeznek meg, ami alapvetõen nem baj, hiszen a V600 nem egy rossz készülék, ám egy ilyen formavilágú telefonhoz dukált volna valami extra. Jó, oké, a telefon doboza valami elképesztõ, egy kicsit hengeresre vett fémdoboz, amiben gyakorlatilag minden benne van. Töltõ, headset, USB kábel, bõrtok, nyakbaakasztó, CD, és törlõkendõ.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
