Hirdetés

Minden a BlackBerry telefonokról és rendszerről

Bevezető

Amikor megjelent a BlackBerry Storm cikkünk, azt vettük észre, hogy igen sok érdeklődő bukkan fel a fórumban. Mi ez? Hogyan működik? Miért jobb, mint egy sima POP3? Miért csinálnak ilyet? Ki vesz ilyet? Mi kell hozzá? Hamar kiderült, hogy bizony az emberek nagy része már hallott a BlackBerry-ről, de csak nagyon kis részük használt ilyet, s még kisebb részük tudja, hogy ez miért jó egyáltalán.

Öt BB
[+]

Már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy igen, rá kell szánni az időt, az energiát, s össze kéne hozni egy olyan írást, amely A-tól Z-ig kitárgyalja az összes lényeges kérdést, s megpróbálja érthetően, logikusan megfogalmazni, hogy mi is az a BlackBerry valójában.

„Unfortunately, noone can be told what the BlackBerry is.”

Szerencsére nem egyedül kellett nekiüljek ennek a cikknek. Egyrészt 5-6 éve magam is részt vehettem egy négy napos angol nyelvű képzésen, amit a RIM (a gyártó) embere tartott, másrészt két segítségem is akadt. Gabó az egyik hazai szolgáltatónál dolgozik lassan 10 éve, mint technikus, keni-vágja az operátori oldalt, András pedig az NCOM színeiben több éve foglalkozik a BB szerverekkel és készülékekkel. Közreműködésüket ezúton is köszönöm, nélkülük fele ennyire sem lett volna komplex ez az írás.

Mit tud az átlagember? Alapvetően semmit. És az átlagember, akit érdekel a technika, illetve a mobilkommunikáció világa? Általában annyit, hogy ez valami levelezős cucc, van mögötte valami rendszer, és hülye alakúak a telefonok. Illetve még annyit sokan hozzátesznek, hogy nálunk nem túl népszerű a BlackBerry, bezzeg az Egyesült Államokban minden fejes vagy iPhone-nal, vagy BB-vel rohangál, lásd Jack Bauer, a CSI csapatok, vagy maga az elnök. Szóval biztos nem egy rossz cucc, s ebben mindenképpen van igazság.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés