MEE Audio Matrix Cinema ANC teszt

Bevezető, külső, kezelés

Kellett néhány év ahhoz, hogy a korábban szinte kizárólag filléres sportfülhallgatójáról ismert gyártó fel tudja hívni a zene iránt komolyabban érdeklődők figyelmét, viszont a Pinnacle P1 minőségi kezdőlépés volt erre, a nem sokkal később érkezett P2-es szériával pedig szélesebb, de fülhallgatóra szintén áldozni kész réteg igényeit elégítették ki. Én mindkét termék esetén sajnáltam, hogy nem jutottak el hivatalosan Magyarországra, de szerencsére a mai tesztalanyról ezt már nem kell elmondani, hiszen beindult a hivatalos itthoni forgalmazás, és már cikkünk írásának pillanatában is több helyről be lehet szerezni az aktív zajszűrős fejhallgatót.

[+]

A gyártó mindig nagy figyelmet fordított a megjelenésre és a kialakításra, ezúttal sincs ez másként, a könyvszerűen nyíló kartondoboz részletes és látványos demonstrációt ad a hangmódokról, illetve az aktív zajszűrésről, odabent pedig egy minőségi hatást keltő keménytokba csomagolva találjuk meg a kábeleket és a dokumentációt. A microUSB-csatlakozó persze kikophatna már ezekről az eszközökről is, az viszont mindenképp jó hír, hogy a kábeles, analóg átvitel 3,5 milliméteres jacken keresztül megoldott, akár egy lemerülés után is.

[+]

Plasztikos anyaghasználat keveredik minőségi összeszereléssel, nem ez a kütyü lesz az év design-terméke, viszont az egyszerűségre és a használhatóságra kiemelkedő módon törekedtek, a fülpárnákon belül hatalmas, eltéveszthetetlen jelzések utalnak arra, hogy melyik oldal hova való, és ha valaki nem próbálja meg direkt rosszul felvenni, akkor kicsi esélye van, hogy azonnal kényelmetlennek találja majd.

[+]

Nincsen külső érintőfelület mindenféle félig működő trükkös gesztusvezérléssel, mindennek van egy külön, jól kitapintható gombja vagy kapcsolója, és a tartalom is csak akkor áll le, ha mi leállítjuk – mindig jó érzés egy olyan terméket kipróbálni, aminél nem a vásárló az utolsó bétateszter. A sokoldalúságot olyannyira komolyan vették, hogy még a halvány, kék visszajelző ledecske is kikapcsolható, ha egy teljesen sötét szobában néznénk filmet, ehhez hasonlót én még nem tapasztaltam hasonló, Bluetooth-kommunikációt használó terméknél.

[+]

A kezelése nem meglepő módon roppant egyszerű, a bekapcsológomb hosszú nyomására aktiválhatunk keresést, ugyanezzel a gombbal tudunk bejövő hívást felvenni vagy elutasítani, Apple-eszközről még Sirit is előhívhatjuk vele. A hangerőállítók gombjaival intézhetjük a számléptetést is, az aktív zajszűrésnek külön kapcsolója van, a hangszínszabályzást pedig szintén dedikált gomb jutott, valószínűleg ez utóbbira a legbüszkébbek, hiszen kiemelkedésre és méretre is a legmarkánsabb, ráadásul ezüst, ami a készülék egyébként teljes feketeségét töri meg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

  • CES 2019: A Matrix PowerWatch 2 sosem merül le, mert Te töltöd

    Testhővel és napenergiával etethető a Pepcom egyik legérdekesebb ketyeréje, ami prototípus fázisban is izgalmas.

  • Xiaomi Mi ANC (Type-C) teszt

    Ár/minőség arányban ismét odacsaptak a kínaiak, a legolcsóbb, de korántsem a leggyengébb aktív zajszűrős fülhallgatót próbáltuk ki.

  • Tronsmart Encore S6 teszt

    Vezeték nélküli fejhallgató, tizenezres árkategóriájának egyik, szinte soha nem látott extrájával, az aktív zajszűréssel. Utazóknak tökéletes alternatíva, vagy van valami nagy buktató?

  • MEE audio Pinnacle P2 teszt

    Egy kiváló előd végfelhasználói árát felezték le, ám a végeredmény nem is lett egyértelműen rosszabb a kiindulási pontnál. A P2 sokaknak lehet jó vétel!

Hirdetés