Hirdetés

LG L40 - KitKat kezdőáron

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Az érintőkijelzős okostelefonok mára gyakorlatilag kiszorították a hagyományos nyomógombos testvéreiket a piacról, azonban a belépőszintű ketyerék vásárlóinak korábban komoly kompromisszumokat kellett kötniük készülékükkel kapcsolatban. Előfordulhat igénytelen konstrukció, gyenge kamera, öregecske operációs rendszer vagy akadozó felhasználói felület, ráadásul az itt felsorolt jelentésekből már 2-3 darab is elég ahhoz, hogy a felhasználónak elmenjen a kedve az okostelefonoktól és inkább vágyjanak mondjuk egy régi Nokia készülékre. Manapság azonban már akad harmincezer forint környékén is jól sikerült darab, sok felhasználónak pedig nincs sem szüksége, sem anyagi kerete a felsőbb kategóriák különlegességeire, egyszerűen megbízható mobilkészülékre vágynak, alapvető funkciókkal, amit meg is találhatnak ennyi pénzért.

LG L40
[+]

Az LG az elmúlt időszakban több kellemesre sikerült androidos készüléket is le tudott rakni az asztalra, kínálatukkal pedig szinte minden árszegmenst lefednek. Idei modelljei közül a középkategóriával határos L70-et már bemutattuk, most pedig az annál olcsóbb L40-et vesszük górcső alá, mely csupán viszonylag alacsony felbontású kijelzővel és fixfókuszos, 3 megapixeles kamerával van felszerelve, de processzora a saját kategóriájában megfelelően erősnek tűnik, ráadásul az Android legfrissebb változatát futtatja, úgyhogy mindenképp érdemes alaposabban is megvizsgálni a tudását.

LG L40
[+]

A újdonság apró, piros-fehér festésű kartondobozban vásárolható meg, ami az alapvető kellékeket rejti. A készüléktálca alól rövid használati útmutató és jótállási jegy bukkan elő, tudnivalókkal a készülék alapvető funkcióiról és a garanciális feltételekről, az átlátszó műanyag tasakokból pedig az 1540 milliamperórás akkumulátor (tehát az L40 hátlapja eltávolítható), egy 0,85 amperes töltőfej, valamint egy USB kábel varázsolható elő, mást nem kapunk. Amint a telepet és kártyáinkat behelyezzük, kezdődhet az érdemi használat, úgyhogy vágjunk is bele!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

  • KitKat frissítés érkezik L9 II-re és G Pro Lite-ra

    Hamarosan mindenhol erléhetővé válik a legújabb Android operációs rendszer a dél-koreai gyártó két közepes árfekvésű készülékére.

  • LG L70 - nem pejoratív koppintás

    Gazdag szoftvercsomaggal, kopogtatós funkciókkal és KitKattel érkezett meg az LG új ötvenezrese, ám a szerény hardver és a néhány apró hiba rontja az összképet.

  • LG G2 mini - testvére a példaképe

    A dél-koreai gyártó sem szeretett volna kimaradni a buliból, ezért az aktuális zászlóshajójának készített egy egész jó ajánlatnak számító mini változatot is.

  • LG G Pro Lite Dual - lájtosan profi

    Egyre többen látnak fantáziát a hatalmas kijelzős mobilokban. Az LG lebutította G Pro készülékét, amihez persze szolidabb ár is társul, az eredmény pedig nem is vészes.

Hirdetés