Evernote
Az Evernote talán az egyik leghasznosabb note kliens, amivel eddig találkoztam. Egy olyan alkalmazás, amelynek létezik PC-s, illetve a legtöbb mobilon is használható változata. A program használatához elsőként a fejlesztő honlapján egy fiókot kell létrehoznunk, ez lesz a virtuális tárhelyünk, ahol a feljegyzéseinket tárolhatjuk. Ezután bármilyen platformról hozzáférhetünk ehhez, így ugyanazokat a note-okat láthatjuk a mobilunkról, mint a PC-nkről.
A mobilos változatban négy módon készíthetünk feljegyzéseket. A normál szöveges változat mellett készíthetünk fotókat, hangjegyzetet vagy akár a már meglévő fotóinkat is csatlakoztathajtuk. Természetesen a PC-s felületen ennél sokkal széleskörűbb a használat, mivel ott az Evernote a böngészőnkbe is beépül, így akár komplett weblapokat, vagy azok egyes részeit is lementhetjük egy-egy kattintással. Természetesen innen bármit kinyomtathatunk illetve lejátszhatjuk akár a telefonról rögzített elemek közül is, sőt, bármelyiket tovább is küldhetjük emailben. A legszebb az egészben, hogy a teljes fiókot az interneten is elérjük, azaz saját számítógépünkre sincs szükség hozzá.
A program két változatban érhető el. Az alap, ingyenes verzió szerintem tökéletesen elég egy átlagos felhasználónak, ez 40 megányi adatforgalmat foglal magában (azaz ennyi adatot tölthetünk le-fel a szerverre), míg a prémium esetében 500 megával gazdálkodhatunk; ezt havi 5 kemény amerikai dollárért (kedvezményesen ez évi 45) vásárolhatjuk meg. Az ingyenes változatot mindenképpen megéri kipróbálni. Feledékenyeknek pedig különösen ajánlott.
Evernote | ||
Ár | ingyenes | |
Fejlesztő | Evernote | |
Méret | 1,4 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk a store-hoz |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!