Hysteria Project
A játéktörténelem folyamán elég kevesen próbálkoztak meg interaktív filmek készítésével. A leghíresebb és egyben legnagyobb sikert elért alkotást minden kétséget kizáróan a Star Wars világába ültetett Rebel Assault 2 volt, melynek annak idején én is játszottam, így nagy izgalommal vettem kezembe a Hysteria Project nevű programot, mely az első interaktív film iPhonera, egyedüli kihívója talán a Soul Trapper nevű interaktív hangoskönyv.
A trailer megtekintése után úgy gondolom, hogy nem kell sokat mondanom: egy 12+ horrorfilmről van szó, ami tényleg nagyon ijesztőre sikerült. A készítők igazi filmet forgattak igazi színészekkel, majd ezt rakták át iPhone-ra, aminek köszönhetően a Hysteria Project közel 120 MB-ot fog elfoglalni masinánk háttértárján. Izgalmasnak izgalmas, ijesztőnek ijesztő, ám sajnos nagyon kevés helyen engedi a játékost beleszólni a történésekbe. Gyakorlatilag pár képernyőnyomáson kívül semmi feladatunk nem lesz, a minigame-ek teljesen hiányoznak, így tehát kicsit furcsán fogjuk érezni magunkat, amikor végigvisszük a közel háromnegyed órás kalandot. Persze meghalni könnyedén meglehet, de mivel a program a háttérben folyamatosan menteget, sosem kell majd elölről kezdenünk a életünkért futó rohanást.
A fejlesztők folytatást ígérnek, mi pedig várjuk, hiszen az első fecske minden okot megad a bizakodásra.
Hysteria Project | ||
Ár | 1,59 EUR | |
Fejlesztő | Bulkypix | |
Méret | 116 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk a store-hoz |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!