Külső
A szokásos fóliaburok lehámozása után egy ízléses készülék tárul elém. Egy normál mobilhoz képest erre is lehet mondani, hogy tepsi, de bőven a kezelhető méreten belül van. Ráadásul szép vékony és különösebben nem is nehéz a maga 130 grammjával, pedig akad itt fém bőven. Mellesleg a Mozart az egyik legjobban összerakott HTC, amit kézben fogtam. Az egyetlen darabból kialakított fém házkeret és az ezt csupán két helyen megtörő puha műanyag kombinációja szuper. Ráadásul ellentétben a Desire HD-vel, itt tökéletes az illesztés, lötyögésnek, nyikorgásnak esélye sincs. Ezt mondjuk el is várom egy olyan készüléktől, ami bőven 100 ezer forint feletti áron mérnek.
Az előlap letisztult, ami két dolognak is köszönhető. Az egyik a terület nagy részét elfoglaló kijelző, ami 3,7 hüvelyken tárja elénk az új Windows rendszert. Természetesen kapacitív és multi-touch kezelésére is képes, felbontása WVGA (480x800 pixel), 16 millió színt jelenít meg. Ráadásként Super LCD, ami ugye egyfajta átmenet az AMOLED és a normál TFT között. Szép a képe, de részemről inkább a TFT-hez van közelebb. Napfényben (már amennyi volt a tesztidőszakban) is jól látható, a fényerőt szenzorosan is tudja szabályozni, ahogy persze híváskor is lekapcsol az arcunkat látván (még ha szépek is vagyunk). A letisztultság másik tényezője a három kapacitív érintőgomb, amit a kijelző alá tettek. Ez a WP7 standardnak megfelelő, minden ilyen rendszerű telefonon ezek vannak és lesznek. A kijelzőtől felfelé egyrészt egy szolid HTC feliratba botlunk (közben észre sem vesszük a rejtett szenzorokat), majd még feljebb ott a hangszóró. Nekem bejön ez a fémrácsos megoldás, és ide rejtették az állapotjelző LED-et is.
A hátlap abszolút bejött, az ívesen keresztbefutó fém, az alsó-felső műanyagok, a fémben lévő mélyítés modern külsőt ad a Mozartnak. Ide is került egy kevésbé szerény HTC felirat, legfelül a kamera emelkedik ki a síkból, mellette a vaku, illetve a szintén fémrácsos kihangosító. HTC ide vagy oda, de itt egyszerűen rossz helyen van, asztalra téve eléggé veszít a hangerejéből. Az alsó, Windows Phone feliratú műanyag valójában egy fedél, ezt kell lepattintani, hogy hozzáférjünk az akkumulátorhoz és a SIM foglalathoz.
Oldalt körbejárva sincs zsúfoltság, mégis mindenhová jutott valami. Felül találjuk a bekapcsolót és a 3,5 mm-es jacket, jobbra a kamera exponálóját, alul a mikrofont, baloldalt pedig a fedetlen microUSB csatlakozót, illetve a hangerőszabályzót. Utóbbi nagy méretével jól kezelhetőnek ígérkezik, a valóság viszont kicsit más. Mivel a telefon oldala nem szögletes, hanem a hátlap felé erősen domborított, a gombot emiatt nem oldalirányban, hanem kicsit hátulról az előlap irányába kell megnyomni, ami mindenképp megszokást igényel.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
