Kamerák, multimédia

[+]

Három kameraszenzort kínál használatra a Honor 90, illetve a hátlapon van egy 2 megapixeles segédszenzor portrékhoz. A széles látószögű kamera mögött egy 200 megapixeles Samsung HP3 található, f/1,9-es apertúrával, 86 fokos látótérrel, PDAF és elektronikus stabilizálás támogatásával. A teljes felbontás elérhető, de automata módban ez a telefon is 12,5 megapixeles képeket ment, mint a legtöbb. A másodlagos kamera 12 megapixeles, ez a 112°-os látószöggel rendelkező ultraszéles egység, f/2,2-es apertúrával és autofókusszal, így makrófotózáshoz is alkalmas. A harmadik szenzor az előlapba lyukasztott 50 megapixeles szelfikamera, ami meglehetősen széles 100 fokos látóteret fog be és f/2,4-es apertúrát használ. A szoftver ennek a képét is egységesen 12,5 megapixelre tömöríti.

200 MP főkamera

A teljes felbontás használatakor nem segít be az AI fotós mód, viszont nélküle is sikerülhetnek jól a képek. Erős fény mellett a hatalmas felbontás jóval több részletet kínál, ez a kétszeres veszteségmentes nagyítás használatakor jól jön automata módban. Néha ugyanakkor megzavarodik a rendszer és rosszul választja el például a hátteret, elmosódnak vonalak és kromatikus aberrációt is észrevenni helyenként ott, ahol az ég találkozik a kép előterében lévő témával. A szélek rendszerint zajosak a nagy felbontású képeken, gyengébb fények mellett pedig hiányzik a szoftver rásegítése az élesítéssel és furcsán összefolynak a részletek, például a macska bundáján.

Hirdetés

12,5 MP főkamera

2x digitális zoom (12,5 MP főkamera)

Automata módban a főkamera kifejezetten jó fotókat készít nappal. Telített, de még valósághűnek nevezhető színek, remekül átfogott dinamika, jónak nevezhető vonalélesség, időnként szoftveres túlélesítéssel és kisebb kromatikus aberrációval. A képek szélein a zaj viszont feltűnik erős napfényben lőtt fotókon is, ám ha nem teljes felbontásban vizsgáljuk a képeket, kicsi a valószínűsége, hogy zavarónak találjuk. A kétszeres digitális nagyítás szépen vág bele a szenzor közepébe, a fotók színüket és dinamikájukat tekintve nem ütnek el a főkamera normál látószögétől. A vonalélesség gyengeségei itt viszont már jobban feltűnnek, aminek egyenesnek és élesnek kellene lennie, az nem mindig az, rendszeresen torzulások veszik körbe azokat a részeket, ahol a kép témája és a kék ég a háttérben találkozik.

12 MP ultraszéles

Dicséretet érdemel a Honor, mert fotóban az ultraszéles nem sokban különbözik a főkamerától. Valamivel gyengébb dinamika jellemzi ugyan, de a szenzor színkezelése nem tér el jelentősen, kissé fakóbbak az ultraszéles képei. De a szélek felé haladva a torzítás látványosabb, ahogy a zajosodás és a kromatikus aberráció is zavaróbb, utóbbi sokkal nagyobb erővel van jelen, de ha az ember nem teljes felbontásban vizsgálja a képeket, csak megmutatja a készüléken vagy elküldi barátainak, arra bőven elég ez a teljesítmény. Örömteli, hogy van autofókusz is a szenzor mellé, de a makró mód a szoftverben valamiért így is a főkamerával akar közeli témákat megörökíteni.

50 MP előlapi kamera 12,5 MP-re tömörítve

Van lehetőség az előlapi kamerával is teljes felbontásban fotózni, de kvázi fölösleges, mert jó részletességet produkál a szenzor pixelösszevonás után is. Van mindenféle arcszépítő mód, lehet önportékat készíteni, utóbbiaknál kicsit erőszakosan választja el a hátteret és az alanyt az algoritmus. Este bekapcsol automatikusan az éjszakai mód, de ezzel is sokat veszítenek a képek élességükből, az éjjeli önfotók sokkal lágyabb rajzolatot kínálnak.

Videózásban 4K és 30 másodpercenkénti képkocka a felső határ, és remek hír, hogy a széles, ultraszéles és az előlapi kamera is képes ezzel rögzíteni, akár mindhárom szenzor között is válthatunk egy felvétel során, lásd a fentebbi videóban. Az optikai képstabilizálás hiányzik, helyenként a fókusz is ugrál kicsit, valamint kameraváltáskor képes lecsípni a hangból a szoftver, szóval a tökéletestől távol áll, de kategóriájában még okénak mondható. Fotóban azért jobb a készülék, mint videózásban.

Hasznos extra az erős zajszűrés, amit akár felvétel közben is aktiválhatunk egy virtuális gombbal, s a beszédhangot is kicsit túlszűrve, de jó erősséggel tompítja el a háttér hangjait. Kevésbé tartom hasznosnak a többszörös videó módot, melynek használata közben rendszeresen csúszik a hang, ha pedig valamelyik előre beprogramozott témát (történet vagy jelenet) választjuk ki, akkor 24 másodperces limittel vehetünk csak fel, ha pedig zene is tartozik a sablonhoz, akkor csak az fog hallatszódni, a beszédhangunk nem. Van egyébként limit a 4K felbontású felvételeknél is, bár a 15 perc azért megengedőbb, mint a 24 másodperc FHD+ felbontás mellett.

Esti teljesítmény, főkamera 12,5 MP

Esti teljesítmény, kétszeres nagyítás 12,5 MP

Ha lemegy a nap, az algoritmus ügyesen kezeli a helyzetet, a fényforrások körül ugyan kissé túlzott csillogással. Egyértelmű a főkamera előnye gyenge fények között, ha nem nagyítunk bele, akkor még úgy is tűnhet, hogy tökéletesen éles fotók születnek. Ez azért nincs így, a fotókat kinagyítva megnézve látszik a vonalélesség hiánya és a kissé lágy rajzolat, de az üdvözlendő, hogy nincs agresszív túlélesítés. Túlvilágosítás azért előfordul, de ügyesnek nevezhető a dinamikaátfogás. A kétszeres nagyításnál felerősödnek a problémák, főleg az élességé. Hiába a szenzor közepéből vágja a képet, éles vonalat alig találni a képeken, ez az optikai képstabilizálás hiányára írható.

Esti teljesítmény, ultraszéles 12 MP

Az ultraszéles kamera éjjel még a hosszú záridőt használó esti móddal is zajos fotókat lő, a szélek felé haladva nagyon hiányzik a torzításkorrekció, valódi élességről pedig nem beszélhetünk. A színkezelés legalább jó, de a dinamika gyengécske, a sötét részek pedig kifejezetten homályos foltokat is találni. Érdemes az ultraszélest inkább nappal használni.

Esti teljesítmény, előlapi kamera 12,5 MP

Kissé sötétek az előlapi kamera esti alkotásai, de jók a színek és a bőrtónusok visszaadása is. Az élesség itt is kicsit gyenge, de a dinamika is egész jó akkor is, ha a szűkebbre vágott vagy az ultraszéles, 100 fokos látóteret használjuk fotókhoz.

Sajnos esti videóban az OIS hiányával lábon lövi magát és el is vérzik a Honor 90. A kép nagyon durván remeg és ugrál, hiába küzd az elektronikus stabilizáció, tele van a felvétel zajjal, ha pedig az ultraszéles kamerára váltunk, homályos és sokkal sötétebb képet kapunk. Ez gyenge. Az előlapi kamera képe valamivel jobb, bár az EIS itt is hatalmas küzdelmet folytat. Kicsit zajos a kép és nem jó a vonalélesség, de a szoftver szépen megvilágítja az arcot a fehérre rajzolt keresőfelülettel.

Multimédiás tartalomkészítésben jobb a Honor 90, mint lejátszásban, s számomra hihetetlen, hogy miért maradt ki a sztereó hang. A médiahangszóró erősen torzít, mély hangokat nem képes szépen és telten megszólaltatni, ráadásul elhelyezkedése miatt könnyen letakarható helyen van. Pozitívum, hogy ha már nincs 3,5 mm-es fülhallgató csatlakozó, akkor nagy felbontású Bluetooth-kodek az aptX HD-vel, a Type-C csatlakozón is kimegy a hang, és a remek kijelző mellé megvan a HDR10, HDR10+, HLG és Widevine L1-es biztonsági szint is. A nagy felbontású stream mellett ha lokális tartalmat is tervezünk lejátszani, akkor szerezzünk be egy lejátszót a Play Áruházból, ha pedig nem akarunk a YouTube Musicra hagyatkozni zeneileg, akkor ahhoz is érdemes saját preferenciánkat telepíteni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!