Doboz, külső
A dobozban egy mindkét végén USB-C kábelt, egy SIM-tálcát nyitó tűt kaptunk a telefon mellett a tesztcsomagban, elvileg ez lesz a piacra kerülő modellek mellett is. A telefon kijelzőjén már van gyárilag egy fólia, védőtokot ugyanakkor már nem mellékelnek. Külön megvásárolandó extra a 60 wattos vezetékes töltéshez egy megfelelő adapter, de jó hír, hogy a Honor SuperCharge mellett PD-szabványról is felvesz a telefon gyorstöltést. Erről bővebben az utolsó oldalon.
Drasztikusan megváltozott a forma, a Honor számozott szériája a márka visszatérése óta az ívelt kijelzős, karcsú telefonokat jelentette. A Honor 400 ezzel szemben gondolkodás nélkül ül fel az iparági trendnek az iPhone-osan egyenes oldalélekkel, a lapos hátlappal és sík kijelzővel. 156,5 x 74,6 x 7,3 milliméteren és 184 grammon nem lesz túl nagy és nehéz a négyzetesebb formával a készülék, de vesztett karakteréből. A készülékház IP65 védettséget élvez por és víz ellen, a keret és a hátlap is polikarbonátból van, a hátlap felülete kissé csúszik.
A keret bal oldala üres, felül találjuk a távirányítóként működő infravörös portot, mellette pedig kivezetést a beszédhangszóróhoz, mert a Honor 400 is sztereóban zenél. Akad még a kereten mikrofon, jobbra pedig a hangerőszabályzó és bekapcsoló gombok. Alul médiahangszóró, mellette USB 2.0-s, OTG-képes Type-C csatlakozó és a már kitárgyalt SIM-tálca. A hátlapból a kamerasziget jelentősen kiemelkedik, a kamerákkal együtt számolt vastagság már 11 milliméterre rúg.
A kijelző szélein idén csak a Pro változat esetén vannak ívek, a Honor 400-ban található 6,55 hüvelykes (tényleges hasznos terület 6,4”) AMOLED panel sík. A felbontás 1264 x 2735 pixel, ez 460 ppi-s képpontsűrűséggel remek élességet biztosít. A panel 120 Hz-es maximális frissítésre képes, de nem LTPO AMOLED-ről van szó, így a dinamikus képfrissítés 60-90-120 Hz között váltogat. Adott a HDR10, HDR10+, HLG támogatás és megvan a Widevine L1-es biztonsági szint is a nagy felbontású SVoD streamhez. A Netflix, Amazon Prime tudják a HDR10 tartalmak megjelenítését is a telefon kijelzőjén.
Hirdetés
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mérés | Honor 400 | Vivo V50 5G | Google Pixel 9a | Redmi Note 14 Pro+ 5G | Samsung Galaxy S23 FE | Samsung Galaxy A56 |
Képátló | 6,55 hüvelyk | 6,77 hüvelyk | 6,3 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,4 hüvelyk | 6,7 hüvelyk |
Felbontás | 1264 x 2736 | 1080 x 2392 | 1080 x 2424 | 1220 x 2712 | 1080 x 2340 | 1080 x 2340 |
Technológia | HDR10+ AMOLED | HDR10+ AMOLED | HDR pOLED | HDR10+ Dolby Vision AMOLED | HDR10+ Dynamic AMOLED | HDR10+ AMOLED |
Képfrissítés | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz |
Fehér fényerő | 639 / 1575 nit | 605 / 825 nit | 1192 / 2245 nit | 519 / 1292 / 1312(p) nit | 435 / 1327 nit | 417 / 1865 nit |
Fehér fényerő (min.) | 1,5 nit | 2 nit | 1,9 nit | 2,1 nit | 1,6 nit | 1,8 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 7216 K + kézi | 6872 K + kézi | 6400 K + kézi | 6934 K + kézi | 7280 K + kézi | 6667 K + kézi |
A panel fénysűrűsége kapcsán ellenmondásokba bonyolódtunk. A Honor azt mondja, hogy “5000nites Ultra Fényes Kijelző” van a készülékben, az adat pedig HDR megjelenítés esetére vonatkozik, ezt ők a saját laboratóriumukban megmérték. Mi a saját mérőműszerünkkel (Calibrite Display Plus HL) ezt megközelíteni sem tudtuk, átlagos AMOLED fénysűrűséget mértünk teljes kijelzőn és 1 x 1 cm-es pontszerű fehér megjelenítés vizsgálatakor is. Ugyanakkor a kijelző fényerejének minimum értékére 1,5 nitet mond a Honor, azt pedig pontosan meg is tudtuk mérni első próbálkozásra a tesztkészüléken.
A készülékben van környezeti fényérzékelő, ezzel működik az automata fényerőállítás, és van fényes környezetben napfényes mód is, amivel nem olvasható nehezen a készülék kijelzője, de az 5000 nites értéket biztos, hogy nem éri el. Maximum egy pixelen mérve, de az nem realisztikus helyzet, mutatok két képet amin viszont jól látszik, milyen a maximális fénysűrűséggel a telefon kijelzője közvetlen erős napfény alatt az utcán állva. 5000 nittel ez úgy világítana, hogy még a Holdról is lehetne látni.
A telefon fel van készítve különböző szemkímélő funkciókkal a 3840 Hz-es PWM érték mellett is. Ilyen például az, hogy a készülék képes a kijelző oldalán pontokat megjeleníteni úgy, hogy az összhangban legyen a jármű mozgásával, amiben a felhasználó ül, így enyhíthető a mozgás okozta rosszullét. De képes a telefon automatikusan állítani a színhőmérsékletet szokásaink vagy az idő alapján, este minimálisra csökkenteni a fénysűrűséget vagy alacsonyabbra állítani a kibocsátott kékfény mennyiségét, így elősegítve az alvást. Ezeket az opciókat a rendszerbeállítások között lehet aktiválni, külön menüpontban gyűjti őket a Honor 400.
A kijelzőben van egy beépített optikai ujjlenyomat-leolvasó, ez gyors és pontos, de kicsit alacsonyan van a kényelmes használathoz. A megjelenítőt felül megtörő 50 MP-es előlapi kamera viszont használható 2D-s arcfelismeréshez, ez valamennyit kompenzál, mert nagyon gyorsan működik. Adott a mindig éber megjelenítés, ezt két módban lehet beállítani. Az egyik az egész képernyőt ébren tartja tompán, így látszanak az értesítések és a háttérkép is, hasonlóan az iPhone-ok AoD-jához. Viszont ezt a Honor nem mindig tudja, csak 10 másodpercig. Viszont ha a részleges megjelenítést választjuk, vagyis csak az óra, dátum, értesítések ikonjai jelennek meg a kijelzőn, a háttérkép nem, akkor azt egész nap vagy ütemezésünk szerint képes a mobil mutatni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!