Bevezető
A HMD úgy lépett ki a Nokia márkanév árnyékából idén, hogy tényleg rengeteg figyelemfelhívó marketinges trükköt bevetettek. Kezdték a műsort azzal, hogy a Barbie brandet felhasználva magukra irányították a figyelmet (és bár nem volt még nálunk a Barbie-mobil, de a specifikáció alapján el tudjuk képzelni, hogy milyen képességű), aztán bevezették a Pulse szériát, amit regionálisan egy influenszerkampánnyal is megtoltak (véleményes sikerrel és tartalommal), összebútoroztak az FC Barcelonával, majd megjött a Skyline, ami a gyártó kínálatában az abszolút csúcsmodell jelenleg — de távolabbról nézve ez is inkább egy középkategóriás masina.
Azért kellett most ez a markánsabb jelenlét, mert a HMD eddig jobbára a háttérben volt, hiszen a Nokia mobilok gyártójaként nem volt szükségük arra, hogy ezt a brandet kirakják az ablakba. A Nokiával viszont van egy szerződésük a licenszre (illetve a névhasználatra), amit ugyan most két évvel meghosszabbítottak, de ők is arra készülnek, hogy egy ponton ez lejár — addig pedig fel kéne építeni a HMD nevet is a piacon. Ugyanakkor viszont a készülékekkel kapcsolatban nincs stratégiai irányváltás, a nokiás receptet követik, vagyis nyomógombos, illetve alsóbb kategóriás okostelefonokkal jönnek, ahol a rendszer egy alig módosított Android, viszont óriási hangsúlyt fektetnek a szerelhetőségre. A Skyline már a második generációs szintet képviseli, vagyis a korábbinál jóval egyszerűbb szétszedni, akkut, portokat és kijelzőt is cserélni.
Ehhez a HMD az iFixittel lépett kooperációra, egyrészt biztosítanak online leírásokat az otthoni szerelés műveletihez, másrészt sok évig (legalább öt) rendelhetők alkatrészek, harmadrészt pedig az iFixittől szerszámkészlet is vásárolható, bár tény, hogy a fenti alkatrészcserékhez egy-két szerszámon kívül másra nem lesz szükség. Egy kijelzőcsere úgy 10-15 perc alatt megoldható, azt azért nem mondom, hogy bárkinek komfortos lesz, de minimális műszaki vénával valóban nem okoz majd problémát. Most pédául úgy van összerakva a telefon, hogy a kijelző és a keret egy egységet alkot, vagyis a csere is jóval egyszerűbb. Ez a törekvés nagyon is üdvözlendő, hasznos és fontos, évekkel kitolható a készülék élettartama, ami egybecseng a fenntarthatósági törekvésekkel. De volna itt kettő probléma: az egyik az, hogy milyen maga a telefon, a másik pedig az, hogy mennyi szoftveres támogatást ad a HMD. És ezek nem feltétlenül csengenek egybe a környezettudatossággal…
Doboz, külső
Rózsaszín Skyline-t kértünk. Nem azért, mert az okvetlenül találkozik az ízlésemmel, hanem azért, mert kifejezetten egyedi. A doboz színe illeszkedik a készülék árnyalatához, noha lényegesen nagyobb, mint kéne, mert akár egy töltőfej is belefért volna — de az nincs benne. Más sem nagyon, tokot sem fogunk találni, viszont egy szintén rózsaszín (vagy mályva, flamingó, puncs, muskátli, meg ki tudja még, hogy miképp lehet elnevezni árnyalatokat) töltőkábel azért akad a csomagban.
A telefon viszont bitang jól néz ki. Mármint szerintem, mert engem igencsak emlékeztet a formaterv a korabeli Lumia modellekre, (például érdemes egy pillantást vetni a 920-ra), a markáns, de kerekített oldalélek, a hangsúlyos sarkokkal találkozó lekerekített kijelzőcsücskök, a tömbszerű megjelenés és az arányok is a még microsoftos érában készült termékeket juttatják az olyan boomerek eszébe, mint amilyenek mi is vagyunk. (Vagyis csak Bog, Dani biztosan nem. - viragdani01) Más kérdés, hogy markáns időbeli és márkaneves térugrással lehet csak összekapcsolni a HMD-t a Lumiákkal, azokat a modelleket még a Microsoft gyártotta, miután felzabálták a Nokia okostelefonos üzletágát, aztán kivonultak a piacról (mert a Windows Phone semennyire nem volt versenyképes), majd jött az akkor alapított HMD, hogy Nokiákat gyártson, most meg már nem is Nokia névvel jön az első olyan okostelefonjuk, ami végre meg tud idézni egy korábbi modellt. És direkt nem citálom ide a mindenféle nyomógombos legendák feltámasztásának gyalázatát.
Akárhogyan is: a Skyline végre tud egyedi lenni a külsejét tekintve. Még azon túl is jutott rá ötlet, hogy lumiás a forma: a telefon bal oldalán van egy programozható gomb. Amúgy viszont a szokásos megoldások köszönnek vissza: nincs 3,5 mm-es jack, alul Type-C port üldögél, a hangszóró sztereó (felül a beszédhangszóró száll be a multimédiás feladatokba is), szintén alulról húzható elő a SIM-tálca, amire két nanoSIM, vagy az egyik feláldozásával microSD is tehető. Bár teljesen nem kell feláldozni a Dual SIM képességet ilyenkor sem, letölthető eSIM a telefonba. A fémből készült keret hűvös fogása minőségi érzést kelt, a hátlapon oldalra tájolt kamerasziget pedig három valós szenzort foglal magába.
A telefon jobb alsó sarkában van még egy trükk: itt látjuk azt a csavart, amivel a szétszerelési folyamat kezdődik, ha ezt eltávolítjuk, akkor lehet szétnyitni a készüléket, hogy aztán hozzáférjünk a többi komponenshez. Ez a kis csavar akár formatervi sajátosságként is felfogható és kicsit hozzátesz az indusztriális jelleghez, de ebben az esetben gyakorlati szerepe is van. A szétszedhetőség ellenére az IP54-es védelem azért adott.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mérés | HMD Skyline | Motorola Edge 50 Neo | Samsung Galaxy S23 FE | Google Pixel 8a | Nothing Phone (2) | Honor 200 |
Képátló | 6,55 hüvelyk | 6,4 hüvelyk | 6,4 hüvelyk | 6,1 hüvelyk | 6,7 hüvelyk | 6,7 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2400 | 1256 x 2760 | 1080 x 2340 | 1080 x 2400 | 1080 x 2412 | 1200 x 2664 |
Technológia | HDR10 P-OLED | HDR10+ LTPO P-OLED | HDR10+ Dynamic AMOLED | HDR10+ OLED | 10 bit HDR10+ LTPO OLED | 10 bit HDR10+ OLED |
Képfrissítés | Adaptív 120 Hz / 144 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | Adaptív 120 Hz |
Fehér fényerő | 485 / 946 / (p.)1217 nit | 531 / 1636 nit | 435 / 1327 nit | 772 / 1499 nit | 484 / 693 nit | 605 / 1209 nit |
Fehér fényerő (min.) | 2,5 nit | 3,0 nit | 1,6 nit | 1,9 nit | 2,2 nit | 1,6 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 6970 K + kézi | 6918 K + kézi | 7280 K + kézi | 6520 K + kézi | 6592 K + kézi | 7280 K + kézi |
A kijelző kapcsán sikerült megugrani a kategória elvárásait: egy 6,55 inches, 1080 x 2400 pixeles P-OLED panelt használ a HMD, amelynél a maximális képfrissítés 144 Hz is lehet. Fénysűrűség kapcsán viszont nem ígérnek olyan sokat, a gyártó azt mondja, hogy 1000 nitet tudnak kipréselni ebből a panelből, ezt a műszeres méréseink (fent) is alátámasztják. Bár az 1000 nites értéket automata módban nem érte el a panel teljes képernyőn, megközelítette azt, a pontszerű fényerősséget mérve pedig át is lépte az ígért értéket. Direkt napfény alatt is látható marad a panel, amelynek a színhőmérséklete háromféle séma szerint állítható, a táblázatban az alapértelmezett szerepel.
Hardver, UI
A történet először ott bicsaklik meg, amikor a 220 ezer forintba kerül telefon hardverét vizsgáljuk meg. Odáig rendben vagyunk, hogy 12 GB RAM-ot és 256 GB belső tárhelyet kapunk (ez ugyebár bővíthető is), viszont a chipset egy Snapdragon 7s Gen 2. Kicsit nehéz most már rendet vágni a Qualcomm szortimentjében, mert a 7 Gen megoldások tényleg hozzák a középkategóriában elvárt szintet, a 7s Gen megoldások viszont ezek jóárasított változatai értelmeszerűen alacsonyabb teljesítménnyel. A mostanra már olcsóbb Honor 200 például 7 Gen 3-mal jön, ami főleg GPU-ban markánsan erőteljesebb, ez igaz a Motorola Edge 50 Próra is. De nézhetjük onnan is, hogy pont ugyanez a chipset van a Poco X6-ban, ami feleennyibe kerül, vagy a Redmi Note 13 Pro 5G-ben is, ami meg 140 lepedő hivatalos áron, 220 ezer forintért már kábé van Pixel 8a, vagy Galaxy S23 FE is, de nincs messze a Nothing Phone (2) sem. És ezek mind oda-vissza szétalázzák a Skyline-t teljesítményben.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Benchmark | HMD Skyline | Google Pixel 8a | Poco X6 Pro teljesítménymód | Nothing Phone 2 | Honor 200 | OnePlus Nord 3 | Samsung Galaxy S23 FE |
Rendszerchip | Snapdragon 7s Gen 2 | Google Tensor G3 | Dimensity 8300 Ultra | Snapdragon 8+ Gen 1 | Snapdragon 7 Gen 3 | Dimensity 9000 | Exynos 2200 |
AnTuTu 10 | 589 866 pont | 968 350 pont | 1 451 439 pont | 1 079 908 pont | 784 779 pont | 928 359 pont | 1 206 549 pont |
3DMark Wildlife Extreme | 803 pont | 1759 pont | 2925 pont | n/a | 1482 | n/a | 1767 pont |
Geekbench 6 (single/multi) | 1029 / 2929 pont | 1614 / 3748 pont | 1408 / 4543 pont | 1704 / 4437 pont | 1155 / 3180 pont | 1081 / 3379 pont | 1604 / 3917 pont |
GFXBench Car Chase onscreen | 25 fps | 59 fps | 78 fps | 60 fps | 32 fps | 57 fps | 72 fps |
GFXBench Car Chase offscreen | 29 fps | 76 fps | 111 fps | 98 fps | 48 fps | 81 fps | 81 fps |
GFXBench Man. onscreen | 63 fps | 60 fps | 120 fps | 60 fps | 60 fps | 60 fps | 119 fps |
GFXBench Man. offscreen | 72 fps | 193 fps | 300 fps | 248 fps | 106 fps | 221 fps | 213 fps |
Persze a mindennapi feladatok kapcsán a HMD modellje is teljesen megfelel, de érződnek a hardveres korlátok. Például a kameránál: a 108 megapixeles főszenzor teljes felbontásban érezhető shutter laget mutat az exponálás során, videózásnál nem lehet váltani a szenzorok között még Full HD mellett sem, a hardverigényes játékok pedig csökkentett grafikai beállítások mellett lesznek csak élvezhetők. A 12 GB RAM viszont több mint bőséges, az alkalmazások közötti váltás is gyors. Érdekes, hogy gyártanak olyan Skyline-t is, amely 8/128 GB-os, mivel lehet microSD-t használni, ezért ez a kiszerelés jobb vétel lehetne, de hazánkba ezt sajnos nem hozzák hivatalosan, pedig úgy emészthetőbb lenne a termék ára.
A rendszer Android 14-re épül, alig-alig nyúlt bele a HMD a felületbe, ami szerencsére nélkülözi a bloatware-t, viszont egyelőre a HMD által tolt “digitális detox” filozófiához illeszkedő offline megoldás sem jött meg rá, ami elvileg egy olyan megoldás, ami alapból minden értesítést kizár (de adhatunk kivételeket) úgy, hogy ebben a módban az általunk beállított ideig marad fixen. Vagyis nem is lehet előbb kiszállni a detox állapotból csak a készülék komplett újraindításával.
A teljes Google csomag megvan, ezen kívül csak a Facebook van fent előre telepítve, valamint a HMD saját alkalmazása, amivel a készülék állapotát lehet ellenőrizni. Ebben vannak diagnosztikai tesztek, ahol külön lehet a telefon egyes komponenseinek működését ellenőrizni, ez tök jól jön akkor, ha használtan eladunk-veszünk ilyen terméket, illetve akkor is hasznos, ha szétszedjük-összerakjuk és utána ellenőrizzük, hogy minden rendben van-e. A nagy gondom viszont az, hogy a HMD csak két év főverziós frissítést biztosít a 220 ezer forintos telefonjára. Mert a HMD azt állítja, hogy utána amúgy is megválunk a cucctól, ami lehet, hogy így van, de valaki majd meg fogja venni, plusz az alkatrészek is adottak öt évig… Szóval bocs, de nekem ez a két éves szoftveres támogatás gyökeresen szembe megy azzal, hogy a fenntarthatóságot és a hosszútávú használatot hirdetjük nagy mellénnyel, otthoni szerelhetőséggel megtoldva.
Kamera
A hátlapra végre normális mennyiségű kamerát tett a HMD. Megvan mindhárom látószöghöz a dedikált szenzor. A főkamera egy 108 megapixeles egység, amihez OIS is jár (f/1,8, 1/1,67 inch), ez egy Samsung ISOCELL HM6. A telés szenzort is a Samsung szállítja be, ISOCELL JN1-ről van szó 50 megapixeles felbontással és kétszeres optikai nagyítással (f/2,0 1/2,76 inch), de itt nincs OIS. Az ultraszéles megoldás 13 megapixeles, ez egy OmniVision szenzor, sajnos nélkülözi az autofókuszt. Az előlapra is 50 megapixeles egység került, itt még autofókusz is adott, talán kezdjük ezzel az ismerkedést:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Lehet kérni teljes felbontást (első kép), de nem járunk vele jól, a több pixel nem hoz minőségi javulást. Van külön portrémód (utolsó kép), ami a hátteret szeparálja relatív jó hatékonysággal, de a probléma nem ez. Hanem az autofókusz teljesen esetleges működése, amely inkább a háttérre teszi a fókuszt az arc helyett (akkor meg minek van?), ami pont szelfik esetén egy igen ostoba hiba, de ugyanezt tapasztaltuk a Pulse Pro esetében is, valószínűleg a szenzor és az algoritmus is megegyezik. Ha a hátlapi kamerákkal dolgozunk, akkor meglepően sok dedikált gombunk adódik a látószögekhez, hiszen nem csak az ultraszéles, a normál és a kétszeres zoom kapott külön ikont, hanem a háromszoros és a négyszeres nagyítás is, ezek értelemszerűen a telés szenzor 50 megapixeles felbontásából vágnak. Ezzel a natív 50 megapixelt kétszeres értéknél sem lehet kinyerni, a főkamera viszont hajlandó 108 megapixelben fotózni — ha van türelmünk kivárni, mert ezeknek a képeknek a feldolgozása láthatóan kicsit sok a hardvernek, van shutter lag és a kép elkattintása után is várni kell kicsit, mielőtt a következő fotót meg tudjuk csinálni.
108 megapixel
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
12 megapixel főkamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
12 megapixel 2x zoom
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
12 megapixel 4x zoom
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
13 megapixel ultraszéles
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Felmerül a kérdés a képek megtekintését követően, hogy mi a bánatnak van ebben 108 megapixeles főkamera, ha van mellette egy kétszeres dedikált zoom szenzor is? Mikor lesz bármilyen jelentősége, hogy ekkora méretű fotókat tud készíteni a főkamera? Esetleg lehet, hogy este inkább a főkamerából vág, mert ott egy nagyobb fényerejű szenzor van? A válasz az, hogy nem. Egyik állítás sem igaz. Semmi értelme a 108 megapixelnek, mert nappal a dedikált szenzor látványosan jobb minőséget hoz, mintha a 108 megapixeles képből vágnánk, esti üzemmódnál pedig nem is elérhető a teljes felbontás és amúgy is a kétszeres zoomot választva arra a szenzorra vált a rendszer. Szóval a 108 megapixelnek egészen pontosan nulla gyakorlati értelme van, de rá lehet írni a dobozra. Éljen. De essen szó a képminőségről is (és a 108 megapixeles felvételek hagyjuk is, mert rettentőek), a főkamera nappal elég látványosan megtolja a kontrasztot és a szaturációt, miközben dolgozik a zajszűrésen is. Ez telibe megvilágított témáknál egész jó eredményt hoz, de ahol részletgazdagabb a téma, ott bizony összemosódnak a vonalak és sajnos a feldolgozásnál előfordulnak csúnya képhibák is (második fotónál a fenti falevelek), a kép széleinél pedig látványosan gyengébb a vonalélesség. A kétszeres zoom esetén inkább a túlélesítés okoz kissé természetellenes eredményt, de ez a szenzor jó fényviszonyok mellett teljesen használható, viszont jóval melegebb tónusú fotók születnek, vagyis nem koherens a színkezelés. Négyszeres zoomra nem éri meg felmenni, jelentősen romlik a részletesség. Az ultraszéles modul a középkategória aljára tehető, szűk a dinamikatartomány és csak középtájt maradnak részletek, a kép szélei felé haladva inkább csak pacsmagolásnak fogható fel az eredmény. Váltsunk esti módra:
12 megapixel főkamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
12 megapixel 2x zoom
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
12 megapixel 4x zoom
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
13 megapixel ultraszéles
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Este azért több a baj. A főkamera annak ellenére is zajos eredményt szállít, hogy sokat szöszmötöl exponálás után a többelemes feldolgozással, a képek szélein néha tragikus eredménnyel. A zoom kétszeres értékig valamelyest értékelhető, ezek a felvételek viszont pont, hogy túl vannak mosva, az ultraszéles pedig minden szempontból gyenge. A rend kevdvéért nézzünk még pár nappali portrét, ahol sajnos előfordul túlexponálás:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Videózni 4K-ban lehet 30 fps mellett minden látószögben. De nem egyszerre, a felület nem ad lehetőséget arra, hogy menet közben váltsunk a szenzorok között még akkor sem, ha Full HD-ra húzzuk vissza a felbontást:
Sajnos nem fogunk nagyon örülni. A rögzített hang minősége az egyedüli pozitívum, de a főkamera mellett elvileg meglévő OIS nem sokat javít a stabilitáson, minden kézremegés átjön a felvételeken. A részletgazdagság rendben van, de a fókusz néha kicsit bizonytalan. Ha rákapcsoljuk az elektronikus stabilizációt is, akkor szűkül a látótér, valamivel stabilabb az eredmény, de a fókusz még bizonytalanabb lesz. Az ultraszéles kamerával a videózás azért necces, mert ott viszont elég szűk a dinamikatartomány és eléggé ki tudnak égni a világosabb részek. Este:
Hát este a helyzet jelentősen romlik. Irtó sok a zaj, ugrál a fókusz, bizonytalan az eredmény. Az ultraszélessel pedig egyértelműen csak végszükség esetén érdemes próbálkozni. Előlap:
Full HD a maximális felbontás, elektronikus stabilizáció alapvetően nincs, a fókusszal is baj van (valahogyan sem az arc, sem a háttér nem éles), este pedig nagyon zajos az eredmény. Nem vagyok elégedett. Pedig a visszajátszás kapcsán ügyes a telefon, jó partner a kijelző, megvan a HD streaming támogatás, relatív jól szólnak a sztereó hangszórók is, tartalomfogyasztásra a Skyline hozza a kategóriától elvárt szintet.
Adatátvitel, akkumulátor
Az összes 4G/5G hálózaton szépen muzsikál itthon a Skyline, a WiFi 6e szabvány is támogatott, megy a VoWifi és a VoLTE, van NFC, kétcsatornás a GPS, a Bluetooth pedig 5.2-es verziószámú akár aptX Adaptive kódoláson történő hangátvitel támogatásával. A böngészéshez, a közösségi médiához bőven elég ez a hardver is, folyamatos a görgetési élmény (ha van elég sávszél), nem volt gond a műholdas navigációval sem. A beszélgetési hangminőség picit torz, enyhe recsegést tapasztalatunk, de ettől még teljesen érthető minden, a másik oldalon pedig kiválóan hallani a Skyline-ba beszélő hangját.
Az üzemidő viszont nem alakul túl fényesen, mert a cserélhetőség miatt a telepméret az átlagnál kisebb. A 4600 mAh-s kapacitás persze nem riasztóan kevés, de ha a hardver meg van hajtva, akkor az érződik némi hátlapi langyosodás kapcsán is. Egy napnyi üzemidő persze simán megvan átlagos használat mellett, de videót nézni úgy 11-12 órán keresztül tudunk csupán, míg bőven vannak olyan mobilok ebben a kategóriában, ahol ez 16-18 órára rúg. A PC Mark valós használatot szimuláló tesztjét futtatva 9 órán és 36 percen át 13 óra 39 perc kijelződő jött össze a Skyline-nak 100%-ról 7%-ig merülve. Tölteni 33 wattal tudjuk vezetékes megoldással PD 3.0-s töltőfejjel, vezeték nélkül pedig 15 wattos a tempó, és az iPhone-ok mellett egyelőre ez az egyetlen Qi2-es szabványt támogató telefon a piacon, tehát megvannak a mágnesek a hátlap alatt a megfelelő töltők és egyéb kiegészítők (pl. SSD foglalat, pénztárca) csatlakoztatására. A Skyline vezeték nélküli töltésmegosztásra is képes, ez a szokásos 5 wattal megy.
Pro | |
---|---|
Könnyű otthoni szerelhetőség | |
Remek design | |
15 wattos Qi2 töltés | |
Programozható oldalsó gomb | |
Kontra | |
Karcsú akkumulátor | |
Csak két éves főverziós frissítés | |
Gyenge ultraszéles kamera, izgága videózás | |
Irreálisan magas kezdőár | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 9 pont |
Kijelző | 8 pont |
Sebesség | 7 pont |
Szoftverfelület | 9 pont |
Szoftvertámogatás | 7 pont |
Fotózás, videózás | 7 pont |
Hangminőség | 9 pont |
Adatkommunikáció | 10 pont |
Üzemidő | 7 pont |
Ár/érték arány | 6 pont |
Indulóár (HUF, 12/256 GB) | 219 990 |
Összegzés. Nem vagyok elájulva. Nem azért mert a Skyline rossz, hanem azért, mert elképesztően irreálisan sokba kerül. 220 ezer forintért csak jobb telefonokat lehet venni és ezen az sem fog változtatni, hogy a HMD legdrágább ajánlata tényleg könnyen szerelhető otthon. Külön kis pofon a Skyline-nak, hogy a Fairphone épp most csökkentette az 5-ös modell árát úgy, hogy feltolták a RAM mennyiségét 8 GB-ra, amivel tudásban már közelíti a Skyline-t, szerelhetőségben és szoftvertámogatásban pedig lemossa a pályáról. Ha pedig valakinek ez a szerelhetőségi faktor egyáltalán nem releváns (és gyanítom, hogy ide esik a felhasználók zöme), akkor sorolni lehet tucatszámra a jobb ajánlatokat akár onnan indulva, hogy hasonló tudást a Xiaomi a Redmi Note 13 Pro 5G-vel mennyivel olcsóbban ad, vagy azt megnézve, hogy 220 ezer forint körüli összegért milyen egyéb, ennél jobb képességű telefonok adódnak (Honor 200, Pixel 8a, Galaxy S23 FE, Nothing Phone (2), Motorola Edge 50 Pro). Hiába pendít meg a külsővel nosztalgikus húrokat a Lumiákra hajazó Skyline, hiába van rajta egy gyárihoz nagyon közeli Android, ha közben a hardver ezen az árszinten gyenge, a kamerás képességek korlátozottak, az üzemidő kissé vékony, a vízállósság hiányzik, a szoftveres támogatás pedig két évre szorítkozik. Túl sok a megkötés, túl sok a kompromisszum, 200 ezer forint felett ezek egyszerűen nem férnek bele. Meggyőződésem, hogy Barcelona koprodukcióra, Barbie negédeskedésre, influenszeres kampányra talán kevesebbet kéne költeni és akkor nem akarna a HMD görcsösen sokat keresni egy telefonon, akkor lehetne kicsit mérsékelni az árazást, mert végeredményben az lenne a cél, hogy minél többet eladjanak ebből a modellből — de 220 ezer forintért ez csak álom marad.
Bog
Specifikáció
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 159,8 x 76 x 8,9 milliméter | |
Tömeg | 209,5 gramm | |
Készülékvédelem | Gorilla Glass 3 edzett üveg a kijelzőn, ismeretlen típusú üveg a hátlapon, alumínium keret, IP54, a felhasználó által eltávolítható hátlap és cserélhető komponensek. | |
Színvariációk | Neon pink, fekete, kék | |
Kijelző képátlója | 6,55 hüvelyk | |
Képaránya | 20:9 | |
Felbontása | 1080 x 2400 (402 ppi) | |
Típusa, frekvenciája | P-OLED, adaptív 120 Hz-ig, bekapcsolható fix 144 Hz | |
Értesítő LED | nincs, mindig éber kijelzés van | |
Biometrikus védelem | Jobb oldali bekapcsoló gombba épített optikai ujjlenyomat-olvasó, 2D arcazonosítás | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | Qualcomm Snapdragon 7s Gen 2, 4 nm (EUV) | |
Processzor | 4 x 2,4 GHz Cortex-A78 + 4 x 1,95 GHz Cortex-A55 | |
Grafikus chip | Adreno 710 | |
RAM, tárhely mérete | 8 / 128 GB vagy 12 / 256 GB | |
Memória bővítése | Bővíthető tárhely microSDXC kártyával | |
Adatátvitel | ||
Technológiák | 2G / 3G / 4G / 5G | |
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25 LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66 5G n1/n28/n41/n77/n78 |
|
SIM-foglalat | 2 x nanoSIM hibrid tálcán, az egyik SIM helyére mehet a microSD | |
eSIM támogatás | Van | |
Bluetooth | 5.2 (A2DP, LE), aptX és aptX Adaptive támogatás | |
WiFi | 802.11a/b/g/n/ac/6e (HotSpot, Direct, kétsávos) | |
USB | USB 2.0 (Type-C, OTG) | |
Navigáció | GPS (L1 + L5), GLONASS, Galileo, BeiDou, QZSS | |
NFC | Van | |
Infra | Nincs | |
Szoftver | ||
Rendszer, felület | Android 14 | |
Multimédia | ||
Hátlapi kamerarendszer | 108 megapixel (f/1,8, 1/1,67”, mozgáskövető autofókusz, OIS) 50 megapixel (teleobjektív, 2x optikai nagyítás, f/2, 1/2,76”,PDAF) 13 megapixel (ultraszéles, f/2,5, 1/3”, fix fókusz) LED villanó, HDR |
|
Előlapi kamerarendszer | 50 megapixel (f/2,5, autofókusz) | |
Videófelvétel | 4K 30 fps a főkamerával, 1080p 30 fps / 720p 30 fps a többi kamerával | |
Jack kimenet | Nincs | |
FM-rádió | Nincs | |
Üzemidő | ||
Akkumulátor | 4600 mAh lítium-polimer | |
Vezetékes töltés | 33 watt (PD3.0 PPS, QC4) | |
Vezetékmentes töltés | 15 watt (Qi2, mágnesek a hátlap alatt), 5 wattos vezeték nélküli töltésmegosztás | |
Egyebek | ||
Gyorsulásmérő, giroszenzor, iránytű, közelségérzékelő, környezeti fényérzékelő a telefonban. Ígért szoftveres támogatás: frissítések Android 16-os rendszerig, megjelenéstől számított három évig biztonsági frissítések. A doboz tartalma a telefon mellett egy, a telefon színéhez tartozó USB-C kábel. A hátlap a felhasználó által eltávolítható, egyes alkatrészek (kijelző, töltő, akkumulátor) otthon is cserélhetők. A cseréhez a szükséges javítókészletet és a cserealkatrészeket az iFixit árulja. |