Hirdetés

Google Pixel 8a - kis telefon kis késéssel

Drágább lett a Google legolcsóbb Pixel modellje. Kérdés, hogy így is megéri-e a középkategóriában?

Bevezető, doboz, külső

Idén májusban mutatta be a Google a Pixel 8a-t, a Pixel 8-as modellek jóárasított változatát. A telefon hozzánk jelentős késéssel jutott el, de végül közvetlenül a Google hazai képviselete küldte el a modellt, mert szeptemberrel megindult a Pixel készülékek hazai forgalmazása. A Pixel 9 Pro XL után érkezett hozzánk meg a Pixel 8a, és mivel ez még régebbi készülék, a dobozában az USB-C kábel mellett találunk egy USB-A átalakítót is a telefon mellett. Tok vagy fali adapter nincsen, az ár pedig 235 ezer forint a 8/128 GB-os modellért a hivatalos értékesítési csatornákon. A telefon jelen van az Alza és eMag mellett a Yettelnél is, ott 291 990 forintos listaáron van a modell, de egy tízezres tarifa mellé két évre már 142 ezer forintnyi kedvezményt kínál az egyelőre a Pixel készülékeket exkluzívan értékesítő operátor.

A doboz és tartalma
A doboz és tartalma [+]

Mivel általában nem foglalkozunk a különböző szolgáltatói ajánlatokkal, mert annyi ár, ahány tarifa, csak azért lett a Yettel mégis megemlítve, mert anno a Nexus készüléket is ők forgalmazták egy ideig, a verdiktben viszont a 235 ezres ár alapján ítélkezünk majd a Pixel 8a felett, mely szellemiségében már rég nem a Nexus.

Pixel 8a a kezemben
Pixel 8a a kezemben [+]

A készülék formája jóval lekerekítettebb a Pixel 7a-nál, a szappantartó szerű alak 152,1 x 72,7 x 8,9 milliméter és 188 gramm. A kijelzőn Gorilla Glass 3 edzett üveg, a keret és a kameracsík alumínium, a hátlap plasztik. Megvan az IP67-es védelem és a Google logó alatt a Qi tekercs is, amin keresztül 7,5 watton tölthető a telefon vezeték nélkül. Az ívelt sarkok és a gömbölyded forma jól áll a Pixelnek, viszonylag kompakt méretével kényelmes kézben tartani és nagyobb tenyérrel az egykezes irányítás is megoldható. A hátlap síkjából a kamerák minimálisan emelkednek ki, de mivel az alumíniumcsík végigfut a hátlapon keresztben, így a készülék sík felületre fektetve sem dülöngél.


[+]

A keret jobbján a szokásos módon felül a bekapcsoló gomb, alatta a hangerőszabályzók, felül csupán egy mikrofon, bal oldalon pedig a SIM-tálca található. Utóbbi tűvel nyitható, egy darab nanoSIM fér rá, második kártyaként eSIM programozható a telefonba. Alul mikrofon, hangszóró és egy Type-C csatlakozó USB 3.2-es specifikációval. Utóbbi sebessége viszont nem volt túl meggyőző, közelebb állt az USB 2-höz, de legalább videós kimenetként már szolgál. Ami furcsa, hogy a telefon nem kezeli az NTFS-ben formázott külső tárolót, csak a FAT, FAT32 és exFAT tárolókat, ez úgy derült ki, hogy HDR tesztanyagot tartalmazó hordozható tárhelyet próbáltam egy átalakítóval a telefonra dugni.

A telefon alja és tetejeA telefon alja és teteje A telefon alja és teteje [+]

A 3,5 mm-es csatlakozó nem tért vissza, vannak viszont sztereó hangszórók. Az egyik a keret alján és lefelé néz, a másik pedig a beszédhangszóró a kijelzőt körülölelő kávában elrejtve. A Google mérnökei ügyesen kiegyensúlyozták a két hangsugárzót, 50%-os hangerőig kellemes a sztereó, a hangerőt megemelve viszont kásásodik a telefonból kijövő hang.


[+]

A 6,1 hüvelykes OLED kijelző 1080 x 2400 pixeles felbontást (420 ppi) kínál 9:20-as képarányon. Megvan a HDR10, a HLG és a HDR10+ támogatás, illetve az akár 120 Hz-es frissítés. A dobozból a telefont 60 Hz-re állított panellel vesszük majd ki és a beállítások között lehet bekapcsolni, hogy bizonyos szituációkban 120 Hz-re váltson a kijelző. Ha ezt bekapcsoljuk, akkor is csak 60 és 120 Hz között vált a telefon, nincs köztes érték. Megvan a lehetőség mindig éber kijelzésre, lehet változtatni a színhőmérsékleten két előre kalibrált móddal, van szemkímélés és éjszakai mód, illetve a kijelzőbe integrálva megvan az optikai ujjlenyomat-leolvasó is. Ez tapasztalataink szerint pontos és megbízható, mellette pedig adott a 2D-s arcazonosítás is a kijelzőbe vágott 13 MP-es kamerával. Bár nem feltétlen tűnik fel mindenkinek, de az egyébként méretes (3 mm) káva alul vastagabb (4 mm), nem tökéletesen szimmetrikus a kijelző körül.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Google Pixel 8a Samsung Galaxy S23 FE Motorola Edge 50 Pro Nothing Phone (2) Honor 200 Google Pixel 7a
Képátló 6,1 hüvelyk 6,4 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,1 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2400 1080 x 2340 1220 x 2712 1080 x 2412 1200 x 2664 1080 x 2400
Technológia HDR10+ OLED HDR10+ Dynamic AMOLED 10 bit HDR10+ P-OLED 10 bit HDR10+ LTPO OLED 10 bit HDR10+ OLED HDR10 OLED
Képfrissítés 60 / 120 Hz 60 / 120 Hz Adaptív 144 Hz 60 / 120 Hz Adaptív 120 Hz 60 / 90 Hz
Fehér fényerő 772 / 1499 nit 435 / 1327 nit 494 / 1335 nit 484 / 693 nit 605 / 1209 nit 476 / 1184 nit
Fehér fényerő (min.) 1,9 nit 1,6 nit 2,5 nit 2,2 nit 1,6 nit 1,9 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 6520 K + kézi 7280 K + kézi 7389 K + kézi 6592 K + kézi 7280 K + kézi 6762 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

A panel gyári kalibrációja kissé kékes, de egyébként jónak mondható. A fénysűrűsége hajszállal magasabb az átlagosnál, az elődnél látványosan magasabbak a maximális értékek és kültéri használat során is olvasható marad a panel. Viszont a magas fényerő mellett azt tapasztaltam, hogy jelentősen melegszik a készülék alumínium kerete. Ebben ugyan közrejátszik a tesztidőszak alatti meleg időjárás is, de közel egyórányi Waze navigáció után alig lehetett megfogni a telefont a kameracsík környékén, annyira felforrósodott. És ezt este produkálta, amikor nem tűzte a műszerfalat a nap és a kinti hőmérséklet is mérsékeltebb volt már.

Kint, közvetlen napfény alattKint, közvetlen napfény alatt Kint, közvetlen napfény alatt [+]

Hirdetés

Megvan a Widevine L1-es biztonsági szint, tehát simán megy bármely SVoD szolgáltatáson a stream HD-ben, a Netflix képes volt HDR megjelenítésre is. A telefon ugyanígy az Instagramon, a YouTube-on is képes volt nagy dinamikatartományú anyagok megjelenítésére, viszont ha natív fájlokat néznék így, akkor le kell töltenünk hozzá egy lejátszóprogramot, mert az nincs alapból telepítve.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Hardver, teljesítmény, szoftver

A Google Pixel 8 Próban már tesztelt Tensor G3-as dolgozik a Pixel 8a-ban is, a különbség a memória mennyiségében van, az olcsóbb modellben 8 GB-nyi LPDDR5x RAM-ot találunk. A tárhely UFS 3.1-es, lehet 128 GB vagy 256 GB a telefon kiszerelésétől függően, bővíteni viszont csak felhőn keresztül opció, melyet a Google One szolgáltatásként egyébként többször fel is ajánl a telefon. A Samsung 4 nanométeres gyártósorán készülő Tensor G3 teljesítménye a középkategóriában elfogadható, de itt sem kiemelkedő. Egymagos feladatokban a CPU jól teljesít, többszálon futó tesztek esetén már visszaesik teljesítménye.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Google Pixel 8a Motorola Edge 50 Pro Poco X6 Pro teljesítménymód Nothing Phone 2 Google Pixel 7a OnePlus Nord 3 Samsung Galaxy S23 FE
Rendszerchip Google Tensor G3 Snapdragon 7 Gen 3 Dimensity 8300 Ultra Snapdragon 8+ Gen 1 Google Tensor G2 Dimensity 9000 Exynos 2200
AnTuTu 10 968 350 pont 839 028 pont 1 451 439 pont 1 079 908 pont 734 646 pont 928 359 pont 1 206 549 pont
3DMark Wildlife Extreme 1759 pont 1472 pont 2925 pont n/a n/a n/a 1767 pont
Geekbench 5 (single/multi) 1229 / 3198 pont 873 / 2961 pont 1087 / 4301 pont 1238 / 3900 pont 1027 / 2971 pont n/a 1170 / 3640 pont
Geekbench 6 (single/multi) 1614 / 3748 pont 1112 / 3105 pont 1408 / 4543 pont 1704 / 4437 pont 1400 / 3341 pont 1081 / 3379 pont 1604 / 3917 pont
GFXBench Car Chase onscreen 59 fps 32 fps 78 fps 60 fps 58 fps 57 fps 72 fps
GFXBench Car Chase offscreen 76 fps 47 fps 111 fps 98 fps 60 fps 81 fps 81 fps
GFXBench Man. onscreen 60 fps 79 fps 120 fps 60 fps 90 fps 60 fps 119 fps
GFXBench Man. offscreen 193 fps 108 fps 300 fps 248 fps 144 fps 221 fps 213 fps

Problémás a CPU és a GPU stabilitása is, a telefon egyik 20 percnél hosszabb szintetikus teszten sem tudott 60% feletti stabilitást elérni. Megvan a Tensor G3-ban a Titan M2 biztonsági chip és az egyedi NPU viszont, melyek a gépi tanulásra épülő feladatokat gyorsítják. Így a Pixel 8a mindennapi dolgokban kifejezetten fürgének nem nevezhető, de azért egy kényelmesen élhető és használható sebességet biztosít. Viszont melegedést tapasztaltam olyan egyszerűbb feladatok során is, mint az Instagram görgetése vagy egy egyszerűbb 2D-s játék futtatása. Ahogy az előző oldalon említve volt, ilyenkor a keret bal oldalán emelkedik jellemzően a hőmérséklete a készüléknek.

(forrás: Mobilaréna) [+]

A teszt során még az Android 14-es főverzió és a 2024. augusztus 5-i biztonsági csomag futott a telefonon, a Google ígérete szerint pedig ez a modell is hét évig kap majd frissítéseket havi jelleggel, köztük új főverziókkal, biztonsági csomagokkal és funkciós frissítésekkel. A Google ígérete szép és jól hangzik papíron, a Pixel termékvonal pedig lassan tízéves lesz, de számomra az egyik napról a másikra megszüntetett Google-projektek továbbra is ott lebegnek vészjósló felhőként az ilyen kijelentések felett. De mivel egy rakás AI funkciót a Pixelen demózik és gyűjt hozzá adatot a Google, talán így egyelőre ettől nem kell tartani.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Apropó AI funkciók. A Pixel 8 Pro tesztjében leírtak jelentős része megvan itt is, és a generatív funkciókhoz folyamatos internetkapcsolat kell. Ebben egyelőre jobb a Samsung, ahol egyes folyamatok lokálisan is elfutnak. Az összes funkció leírása megtalálható a Pixel-tippek alkalmazásban, ami előre telepítve ott van a telefonon és első bekapcsolás után több funkciót magától is felajánl a készülék. A Pixel 8a-n a legtöbb elérhető újdonság a Google Fotók képszerkesztőjében van, például a Varázsgép, mely elemzi a fotót és ha kell, vágja, élesíti, hozzáad dolgot, leradíroz dolgot. A Varázsradír képes a videókból háttérhangot kiszűrni, a Legjobb felvétel több fotóból kiszedi az arcokat és a legjobbat illeszti a képre. Lehet megadott címszavakkal háttérképet generálni, és támogatott nyelven lehet egy megírt üzenetet több stílusban átírni. Mehet a karikázva keresés és a Gemini már képes magyar nyelven is megérteni parancsunkat és válaszolni is akár, de még korlátozottan. A probléma az, hogy a funkciók jelentős részéhez szinkronizálni kell a Google szervereire az adott képet, a Fotókhoz pedig alapból 15 GB-ra korlátozott tárhely jár. Igaz, a Pixelt vásárlók kapnak egy olyan Google One csomagot fél évre, amivel az összes AI funkciót ki tudják próbálni és 100 GB-nyi tárhely is jár hozzá, de ez fél év után havi előfizetésre vált. És az előfizetéssel sem változik annak a ténye, hogy mondjuk a kislányunk születésnapján készült fotó hátteréből eltüntetnénk valamit, akkor a Google-höz fel kell töltenünk a képet.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Az eredeti balra, az AI által szerkesztett kép jobbraAz eredeti balra, az AI által szerkesztett kép jobbra Az eredeti balra, az AI által szerkesztett kép jobbra [+]

A gyári alkalmazáscsomagban ott vannak a legfontosabb Google appok, de nem az összes, a táblázatok és a dokumentumok például pont hiányoznak. A Google telefon applikációjában az EU-n belül továbbra is le van tiltva a hívásrögzítés, de megy a spamszűrés és új a Hangemotikonok funkció, amivel hívás közben pár előre beállított emoji közül választva az adottra jellemző hangot játszik le a készülék a hívásban.

(forrás: Mobilaréna) [+]

A letisztult felület gyorsan és megbízhatóan működik, és személyre is szabható, így olyanoknak, akik egy jól használható, sallangmentes szoftverrel szerelt telefont keresnek a középkategóriában a Nothing Phone mellett a Pixel lehet a legjobb választás.

Kamera, fotók, videók

Maradt az ügyes képfeldolgozó algoritmus, és maradt a kamerahardver is a Google Pixel 7a-ból. Ez két hátlapi és egy előlapi kamerát jelent, hátoldalon LED villanóval is megtámogatva. A széles látószögű főkamera a Sony IMX-787 érzékelőt használja, ez 64 megapixeles, de a telefon csak 16 megapixelben rögzít vele. A második hátlapi érzékelő egy ultraszéles egység, ami 13,1 megapixeles, ismeretlen típusú érzékelőt használ, de 16 megapixelre felskálázott képeket ment. A telefon a 2x nagyítást is 16 megapixelben menti, a főkamera teljes 64 meagpixelével pedig még úgy sem fotózhatunk, ha bekapcsoljuk a RAW mentést. A főkamera kapott OIS-t és mozgáskövető autofókuszt, az ultraszéles kamerában egyik sincs, így hiányzik a makró mód is. Az előlapi kamera 13 megapixeles, fix fókusszal, viszonylag széles látótérrel.


[+]

A kameraszoftver pont olyan, mint a többi Pixel készüléken, és “a varázslat” itt is a többelemes képfeldolgozás során jön össze. Gyors és reszponzív a Google telefonjának kamerája, az okos trükkjeivel pedig olyan gyorsan mozgó témákról is jó képeket készít, mint egy kisgyerek vagy egy kutya.

16 MP főkamera (Sony IMX-787, 1/1,73”, f/1,9, 26 mm ekvivalens, PDAF, OIS)

16 MP főkamera, 2x nagyítás

Közel tökéletesek a Pixel 8a képei nappal, pontos színkezeléssel, jó dinamikával és fehéregyensúllyal, erős, de nem túlzó zajszűréssel. A kétszeres nagyítással készült fotók lágy rajzolata elárulja, hogy nem dedikált teleobjektív lőtte őket, de még így is bőven a használható minőséget képviselik, a felskálázás pedig nem lenne észrevehető, ha nem tudnánk. Ügyes a Pixel 8a a mozgó témák fotózásában is, viszont este a kétszeres nagyítás már nem minden esetben jó, kevés fény mellett a dedikált éjszakai móddal is hajlamos fókuszvesztésre. Az egykor világbajnok éjszakai mód kicsit hűvös árnyalatokkal dolgozik, a fényeket pedig hajlamos a valósnál feljebb húzni. A dinamika viszont ilyen esetekben is remek, ahogy a zajszűrés is.

13 MP ultraszéles kamera (f/2,2, 16 mm ekvivalens, fix fókusz)

Részletes, jól kidolgozott képeket biztosít az ultraszéles kamera, este kicsit melegebb tónusokkal, mint a főkameráé, de nem annyival, hogy elüssön. A dinamika, a színkezelés és a zajszűrés is remek, természetesek a Pixel képei. Este néha a zajszűrés hajlamos agresszívan rádolgozni a képekre, minek okán minimális részletvesztés bekövetkezhet, és a szoftver néha felülexponálja az éjjeli képeket. Egyetlen kritikánk az ultraszéles kamerával szemben az, hogy a vonalélesség és a részletesség a képek széle fele haladva jelentősen romlik, a lencsekorrekció nem tökéletes és jó fények mellett is maszatosak maradnak a fotók sarkai.

13 MP előlapi kamera (f/2,2, 20 mm ekvivalens, fix fókusz)

Két látószögben (1x és 1,4x) fotózhatunk az előlapi kamerával és valamiért ez 12 megapixelben menti el képeit. A fotók jó minőségűek, de a portré móddal és a HDR alkalmazásával akadnak problémák. A háttér és a kép alanyának elválasztása időnként túlzottan agresszív, ha pedig fényes helyen készítünk fotót, a HDR hajlamos túlvilágosítani a bőrtónust. Ráadásul ezt a kép elkészülte előtt nem is látjuk majd, csak utólag.


Videofelvételeket 4K felbontásban 60 képkockás sebességig rögzíthetünk a telefon kameráival. A főkamera mögött optikai stabilizálás is van, a többi esetén pedig besegít az elektronikus stabilizáció, ami kifejezetten jó erővel dolgozik. A 4K-ban rögzített felvételek az előlapi és a hátlapi kamerákkal egyaránt remek minőségűnek mondhatók, egyedül a zoom az, amiben gyenge a Pixel. Már a kétszeres nagyítás is jelentősebb részletvesztéssel jár, teleobjektív híján pedig efelé nem érdemes menni.

(A fenti videón a folyamatos zúgást nem a telefon, hanem a benzinkút melletti autómosó produkálja.)

Jó a részletesség és ügyesen szűri a hangot is az algoritmus, a főkamera pedig esti környezetben is jónak mondható videót rögzít. Az ultraszéles és az előlapi kamera este már problémásabb, sok a zaj és az elektronikus stabilizáció nem tökéletes, ha mozgást kell kompenzálnia, több esetben is remegős felvételek születnek. Ezen a Google Fotókban lehet javítani utólagos stabilizálással, de a kép remegését ezzel sem fogjuk tudni tökéletesen megoldani.

Adatkapcsolat, üzemidő, összegzés

A hivatalos forgalmazással megérkezett a hivatalos hálózati támogatás is a Pixelre, így a tesztkészülék megbízhatóan működött a Telekom és a Yettel hálózatán is. A le- és feltöltési sebesség is jónak volt mondható Budapesten és környékén, a mobilhálózaton folytatott hívások is tökéletesen szűrt hanggal mentek át. Működött a VoWi-Fi és a VoLTE, a Wi-Fi 6E modemmel pedig kifejezetten gyors 5 GHz-es le- és feltöltési sebességeket ért el a telefon. Megvan a GNSS rendszer a telefonban GPS (L1), Galileo (E1), GLONASS (L1) és BeiDou (B1) rendszerek támogatásával, ez városi környezetben az átlagnál kicsit lassabban talált pozíciót, de megbízhatóan működött. Az USB 3.2-es Type-C csatlakozó kicsit lassú, de OTG és MTP képes, valamint megy a Miracast vezeték nélküli tükrözés is a mobillal. A Pixel 8a ezek mellett fel van szerelve gyorsulásmérővel, valódi fény- és közelségérzékelővel, iránytűvel, giroszkóppal és barométerrel is. Bluetooth 5.3-on át AAC, SBC, aptX, aptX HD és LDAC kódoláson keresztül képes a telefon hangot küldeni. Megvan az NFC is a hátlap alatt, de az UWB ebből a modellből hiányzik.

(forrás: Mobilaréna) [+]

4492 mAh-s akkumulátorával az átlag alatt van kapacitásban a telefon, a 18 wattos vezetékes töltés (PD 3.0) és a 7,5 wattos vezeték nélküli töltés sem a leggyorsabb. Utóbbi mondjuk különlegesség a középkategóriában, de már nem példa nélküli. A telefon átlagos használattal egy, maximum másfél nap üzemidőt biztosított nálam, a PC Mark Work 3.0-s üzemidőtesztjén pedig 16 óra 31 perces eredményt ért el. Ez kifejezetten jónak tűnik, de a gyakorlatban mégsem jön össze a hasonlóan jó üzemidő, 6 órás kijelzőidő volt a maximum, amit vegyes használattal a mobilból ki tudtam préselni. Egy 30 wattos PD 3.0-s töltővel 1 óra 44 perc volt a telefon 3%-ról 100%-ra töltése, ami nem mondható kifejezetten gyorsnak a 120 wattal töltő konkurensekkel szemben. A rendszer biztosít több erősségű akkumulátorkímélő módot, illetve van a telep kapacitását megőrizendő beállítható töltésplafon is.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Verdikt

Google Pixel 8a
Pro
Az átlagnál kompaktabb méret, igényes összeszerelés, IP67 védelem
Qi vezeték nélküli töltés
Kiemelkedő fotós, átlagnál jobb videós minőség
Sallangmentes, egyszerű rendszerfelület, 7 év szoftveres támogatás ígérete
Fényes, jó minőségű HDR OLED, 120 Hz-es képfrissítés
Kontra
A Tensor G3 átlagos használat alatt is hajlamos melegedni
Lassú töltés, átlagos üzemidő
Egysávos GPS, lassú pozíciószerzés
Megemelt kezdőár
128 GB induló tárhely, microSD-vel nem bővíthető
Nincs adapter, fólia és tok a dobozban
Pontozás
Kialakítás, védelem 9 pont
Kijelző 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftverfelület 10 pont
Fotózás, videózás 9 pont
Hangminőség 9 pont
Adatkommunikáció 8 pont
Üzemidő 7 pont
Ár/érték arány 6 pont
Indulóár (8/128 GB, HUF) 234 990

Jóval kevésbé kompromisszumos itthon Google Pixelt venni úgy, hogy megindult a hivatalos forgalmazás, viszont ettől függetlenül a Pixel 8a ezen az áron nem lett best buy. A készülék okosan megválasztott kompromisszumokkal operál és élhető választás azoknak, akiknek fontos a jó kamera, a gyors és bloatwaretől mentes szoftver, a vezeték nélküli töltés, a korrekt összeszerelési minőség és a hosszú ideig biztosított frissítések. A probléma ezzel az, hogy nagyjából ugyanezt hozza a Pixel 7a is jelentősen - 60 ezer forinttal - olcsóbban és egy kicsit gyengébb processzorral, egy picit lassabban frissítő kijelzővel. Jelen pillanatban a Pixel 7a jobb vétel a 8a-nál ár-érték arányban, főleg úgy, hogy a kameraszett megegyezik a két telefonban. Pixelt pedig legtöbben a kamera miatt vesznek.

Ha szétnézünk a piacon, ezen az áron találunk jóval erősebb hardvert a Xiaomi kínálatában Redmi, Poco vagy akár saját márkanév alatt, a Samsung a néptelefon Galaxy A55 mellett ennyiért már odaadja a Galaxy S23 FE-t, utóbbin pedig egyes olyan AI-funkciók is futnak, amiket a Pixel is használ, például az egyébként időnként hasznos karikázva keresés. De egyik említett márka sem tud versenyezni a Pixellel, ha a szoftver egyszerűségében és puritánságában vizsgáljuk őket, de itt képbe jön a Motorola például az Edge 50 Próval. Az egyszerű szoftverfelület mellé gyengébb kamerák járnak, de mondjuk kap a vásárló töltőt is a dobozban. Aztán ott van a Nothing, a Phone (2) remek kamerákat, egyedi megjelenést és letisztult szoftverfelületet biztosít kellemesebb üzemidővel, vagy a OnePlus Nord 3 vagy 4 hasonló pozitívumokkal és gyorstöltővel a csomagban.


[+]

A Pixel 8a mégsem ezek okán nem egy kifejezetten jó ajánlat az áráért. Házon belül ott van a Pixel 8, ami alig 15 ezer forinttal drágább jelenleg, de gyorsabb töltést, jobb kijelzőt, jobb víz- és porállóságot ad és a hétéves szoftverfrissítési ígéret is megvan mellette. Így bár különösebb hibával nem találkoztunk a Pixel 8a esetén, kifejezetten ajánlani sem tudjuk még, mert bár ebben a kompakt méretben nincs túl sok opció, de pont házon belül a Pixel 8 éppenséggel méretben nagyon hasonló.

A készüléket a Google hazai képviseletétől kaptuk meg tesztre, ezúton is köszönjük!

viragdani01

Specifikáció

Google Pixel 8a
Google Pixel 8a Külső
Méretek 152,1 x 72,7 x 8,9 milliméter
Tömeg 188 gramm
Készülékvédelem IP67, Gorilla Glass 3 előlap, alumínium keret, plasztik hátlap
Színvariációk Kék, zöld, fekete, fehér
Kijelző képátlója 6,1 hüvelyk
Képaránya 20:9
Felbontása 1080 x 2400 pixel (420 ppi)
Típusa, frekvenciája HDR10+ OLED, 60 / 120 Hz
Értesítő LED mindig aktív kijelző
Biometrikus védelem Kijelzőbe integrált optikai ujjlenyomat-olvasó, 2D-s arcazonosítás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Google Tensor G3, 4 nm
Processzor 1 x 3 GHz Cortex-X3 + 4 x 2,45 GHz Cortex-A715 + 4 x 2,15 GHz Cortex-A510
Grafikus chip Immortalis-G715s MC10
RAM, tárhely mérete 8 / 128 GB, 8 / 256 GB (LPDDR5x / UFS 3.1)
Memória bővítése nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
5G n1/n3/n8/n28/n41/n77/n78
SIM-foglalat 1 x nanoSIM
eSIM van, kettőt enged a telefon beprogramozni
Bluetooth 5.3 (A2DP, LE, SBC, AAC, aptX, aptX HD, LDAC)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/ax/6E (5 GHz, kétcsatornás, HotSpot, Direct)
USB USB 3.2 Gen. 1 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou egy sávon
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 14
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 64 MP (26 mm, f/1,9, 1/1,73”, dual pixel PDAF, OIS
13 MP (16 mm, f/2,2, 120 fok)
Előlapi kamerarendszer 13 megapixel (f/2,2, 20mm)
Videófelvétel 4K 24, 30, 60 fps, 1080p 30, 60 fps, HDR videó 4K 30 fps-ig
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 4492 mAh
Vezetékes töltés 18 watt
Vezetékmentes töltés 7,5 watt
Egyebek
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, közelségérzékelő, fényérzékelő, barométer a telefonban, a csomagolásban USB-A átalakító, hét évnyi szoftveres támogatás ígérete.

Azóta történt

Előzmények