Külső, kezelés, szenzorok
Különösebb kockázat nélkül tippeltem meg pár éve, hogy idővel több AMOLED kijelzős Garmin óra talál gazdára, mint transzflektív MIP megjelenítővel szerelt, ami abszolút logikusnak tűnt az OLED technológia gyors térnyerésével a kütyüpiacon úgy fényerő, mint fogyasztás és élettartam szempontjából. Ám a Garmin egyszerre a sportórák Apple-je és Sonyja, így saját útját követi és lassan reagál a piaci trendekre. Kitűnően sikeredett például az Epix Gen2, viszont csak 47 mm-es tokozással volt elérhető, 76 grammon sokaknak túl nagynak bizonyulva, és csak a transzflektív Fenix 7 kapott 42 és 51 mm-es változatot, illetve a szálerősített polimer keretbe épített zseblámpát.
A Garmin Epix (Gen2 47 mm) hatalmas készülék volt [+]
Bő egy évvel később azonban megérkezett a Fenix és az Epix sorozat profi kiadása, és ezzel a lendülettel mindjárt lett 42, 47 és 51 mm-es választék AMOLED-es vonalon is. Logikus lett volna a legnagyobbat elhozni tesztre, mégis azzal a kérdéssel bombáztak minket olvasóink, hogy mikor lesz végre teszt a kicsi csúcsórából? Érthető, mert tényleg légiesebb a középső testvérnél, a tudáslistán és pár szoftveres újdonságon végig nézve azonban tényleg indokolt a profi jelző és a 380 ezres, irtózatosan magas indítás? Befutott ráadásul a gyönyörű, roppant kitartó és nagy tudású Forerunner 965 is 120 ezer forinttal olcsóbban, szintén AMOLED panellel, amely 47 mm-es tokozással és 1,4”-es képernyővel is légiesebb a 42 mm-es és 1,2"-es Epix Prónál, és simán lehet, hogy éppúgy elgáncsolja az apró Epix eladásait, mint az iPhone SE az iPhone Mini értékesítési számait.
Az Epix Pro 42 mm jóval apróbb darab [+]
A teszt ezért elsősorban arra megy rá, hogy milyen a viselés, mit tudnak a szenzorok, mik az újdonságok az Epix Gen2-höz képest (itt tessék a részletes tesztet elolvasni) amit egyébként a tavalyi csúcsmodellek javarészt megkapnak, és érdemes-e a 965-re ráfizetni (errefelé olvashatók a futóóra különbségei). Mert lehet sokkal többet is: a Gorilla Glass üveglapos alapkiadásra rájön még 40 ezer forint a karcállóbb zafírüvegért, a nylon szíjas Epix Pro 42 mm ára pedig 460 ezer forint. Persze a Garmin órák alsó hangon fél évtizedig gond nélkül használhatók, és pont emiatt vannak sokan épp most úgy, hogy egy régi Fenixet lecserélnének – szerintem bátran vágjanak bele az AMOLED-es mókába!
A kirobbanó színek, a kint és bent is tökéletes láthatóság izzadságot, sarat, becsillanó napfényt beleértve, a tökéletes kontrasztarány és a tűéles kép, amit a Garmin térképek kifejezetten megköszönnek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy öröm legyen az apró, ám de 390 pixel átmérőjű képernyőre meredni. Hajszálpontos az érintési érzékelés gyorsan reagáló rendszerrel, persze aki egyszer ráérzett, az onnantól az öt gombbal kezeli az órát. Ez ugyanis a legcélravezetőbb, víz alatt is működik és a remek visszajelzésű billentyűk kombinációjával minden funkció gyorsan elérhető, a Garmin Pay mobilfizetést és a zseblámpát beleértve.
Amit ugyanis a tavalyi Epix és a 965 halovány képernyőfénnyel tud csak le, azt minden Epix és Fenix Pro dedikált, kétszer olyan erős és jobban koncentrált fénnyel a keret tetején. Oké: én terepfutni nem mennék vele koromsötétben, arra továbbra is fejlámpát érdemes használni, ám sík és akadálymentes terepen futva vagy erdőben sétálva elég fény jut elénk, és minden egyes nap hasznát vettem, amikor éjjel valami után kutattam vagy a kerékpárt a garázsba elpakoltam. A fényerő állítás mellett vörös fény is kérhető, ami jóval haloványabb, hogy ne zavarjunk senkit, így bevetésen és vadászaton is kapóra jön. Egyébként az egész rendszer esetében is kérhető a piros megjelenítés.
Garmin Epix Pro változatok és a Forerunner 965 | ||||
---|---|---|---|---|
Típus | Epix Pro 42 mm | Forerunner 965 47 mm | Epix Pro 47 mm | Epix Pro 51 mm |
Hivatalos méret | 42 x 42 x 14,2 mm | 47,2 x 47,2 x 13,2 mm | 47 x 47 x 14,6 mm | 51 x 51 x 15 mm |
Tokozás | Szálerősített polimer | Szálerősített polimer | Szálerősített polimer | Szálerősített polimer |
Keret | Rozsdam. acél / titán | Titán | Rozsdam. acél / titán | Rozsdam. acél / titán |
Tömeg szíj nélkül / titán | 47 / 42 g | n/a | 55 / 47 g | 70 / 60 g |
Tömeg szíjjal / titán | 63 / 58 g | 53 g | 78 / 70 g | 98 / 88 g |
Szíj | Szilikon / nylon | Szilikon | Szilikon / bőr | Szilikon / bőr |
Védelem | 10 ATM | 5 ATM | 10 ATM | 10 ATM |
Kijelzőüveg | Gorilla Glass / zafírüveg | Gorilla Glass 3 DX | Gorilla Glass / zafírüveg | Gorilla Glass / zafírüveg |
Képátló | 1,2 hüvelyk | 1,4 hüvelyk | 1,3 hüvelyk | 1,4 hüvelyk |
Felbontás | 390 x 390 | 454 x 454 | 416 x 416 | 454 x 454 |
Technológia | AMOLED | AMOLED | AMOLED | AMOLED |
Tároló | 32 GB | 32 GB | 32 GB | 32 GB |
Üzemidő: okosóra | 10 nap (4 nap mindig aktív óra) | 23 nap | 16 nap (6 nap mindig aktív óra) | 31 nap (11 nap mindig aktív óra) |
GPS-es üzemidő | 28 óra | 31 óra | 42 óra | 82 óra |
Multi-band GNSS üzemidő | 13 óra | 19 óra | 20 óra | 38 óra |
Expedíciós GPS üzemidő | 9 nap | - | 14 nap | 27 óra |
Adatkapcsolat | WiFi, Bluetooth, ANT+ | WiFi, Bluetooth, ANT+ | WiFi, Bluetooth, ANT+ | WiFi, Bluetooth, ANT+ |
Garmin Pay órafizetés | NFC, támogatott | NFC, támogatott | NFC, támogatott | NFC, támogatott |
Szenzorok | 5. gen. Elevate pulzoximéter alti-barométer, iránytű, hőmérő giroszkóp, gyorsulásmérő |
4. gen. Elevate pulzoximéter alti-barométer, iránytű, hőmérő giroszkóp, gyorsulásmérő |
5. gen. Elevate pulzoximéter alti-barométer, iránytű, hőmérő giroszkóp, gyorsulásmérő |
5. gen. Elevate pulzoximéter alti-barométer, iránytű, hőmérő giroszkóp, gyorsulásmérő |
Ár, Gorilla Glass üveg | 379 900 forint | 259 900 forint | 379 900 forint | 419 900 forint |
Ár, zafírüveg | 419 900 forint | - | 419 900 forint | 459 900 forint |
Masszív, vastag rozsdamentes acél vagy titánkerettel kiszerelés szerint az Epix Pro minden bizonnyal szívósabb a Forerunnernél, és 5 ATM helyett 10 ATM vízálló minősítést kapott – persze a 965-öt is kitűnően egyberakták, szóval az is bírja a többéves gyűrődést. A szíjkérdés felemás: a 965-ön indokolatlanul nehéz cserélni, az Epix Pro 42 mm 20 mm szabványú pántja pedig kissé lötyög, aminek némi hangja van mozgás közben. A fémcsat kitűnően zár és az én karomnak a 42 x 42 x 14,2 milliméter vagy a 63 gramm meg sem kottyant (titánváltozat: 58 gramm), a 965-öt mégis észrevétlenebb hordani, mert 47,1 x 47,1 x 13,2 milliméteren vékonyabb, 52 grammon pedig légiesebb. A Huawei vagy Samsung órákkal szemben ez a tömeg amúgy szíjjal együtt értendő, a Garmin pedig csak a pántot fogadó fülekkel együtt mért 49 milliméteres hosszt és a szenzorpúppal mért 15,5 milliméteres magasságot tagadja le, de azért ejnye.
Az adatkommunikációs csomag nem gyarapodott, azaz maradt a WiFi, a Bluetooth, ANT+ és az NFC mikrofon és hangszóró nélkül, így továbbra sincs hívásfogadás, hangos edzésadat beolvasás vagy valamelyik hangsegéddel való csevej. Van viszont határozott erejű rezgőmotor és elég hangos csipogás. Papíron a szenzorszett is érintetlen, ergo megvan a barometrikus magasságmérő, a hőmérő, a giroszkóp, a gyorsulásmérő, a multi-GNSS (GPS, Galileo, GLONASS, BeiDou), az iránytű és a kijelzőt szabályzó fénymérő. Ám van egy dupla csavar a történetben: egyfelől negyedikről ötödik generációra váltott a Elevate optikai pulzoximéter, amely két plusz LED fénnyel még pontosabb mérést ígér. Másfelől DC Rainmaker kiszúrta a rozsdamentes acél hátlaptól jól elszigetelt, apró fémlapokat középen, amelyek az EKG funkciót előrevetítik.
Jogilag viszont az USA-ban a Garmin addig nem beszélhet a kulcsfontosságú funkció és a kapcsolódó elektróda meglétéről, amíg az FDA a használatot hosszú vizsgálatok után nem engedélyezi, és ennek bonyodalmát figyelembe véve nem lepődnék meg, ha errefelé a funkció még nagyon sok ideig nem érkezne meg. De az is lehet, hogy soha nem fog, egyelőre tehát több rivális teljesebb értékű egészségkövető, a Galaxy Watch6 még vérnyomásmérőt is kínál.
Az USB-C kábel a kartondoboz egyetlen kelléke, aminek a túlvége a Gamin saját szabványú portjával csatlakozik az órára. Javult a töltéssebesség, ami egy órán belül megvan, de sosem fogjuk ennyi időre nélkülözni az órát, mert egy zuhanyvizit alatt 2-3 napnyi töltöttség vándorol a telepbe. Saját használattal, heti négy GPS edzéssel, folyamatos pulzus és véroxigén-telítettség méréssel, rengeteg nyomkodással és mindig aktív kijelző nélkül én egyhetes üzemidővel találkoztam. Ez tíz napra nyúlik a véroxigén mérést kikapcsolva és négyre csökken mindig aktív órával.
Ez mondjuk jócskán elmarad a légiesebb 965 12 napjától, amely véroxigén-telítettség mérés nélkül három hetet bírt. Az Epix Pro 42 mm 28, a 965 pedig 31 órát képes folyamatos GPS követéssel tölteni és 13, illetve 19 órát minden műhold többcsatornás használatával. Viszont csak az Epix és a Fenix széria rendelkezik expedíciós GPS móddal: a 42 mm-es 9 napon át rögzíti a koordinátákat. Persze a legkisebb Epix Pro is megeszi a naponta töltendő Apple és Samsung órákat reggelire, az 51 mm-es pedig rátripláz az üzemidejére, szóval aki attól tartana, hogy az AMOLED technológia lenullázza az üzemidőt: felesleges aggódnia.
Használat, sport, végszó
Azt, hogy mit tud egy Garmin Epix-féle, elit okosóra itt jártam körbe részletesen, és azt, hogy miben kevesebb a Forerunner 965 (nem sokban), errefelé, szóval ez az oldal az újdonságokra és a szenzorok teljesítményére megy rá. A lényeg: sportkövetésben sem a Garmin óráknak és szépszámú kiegészítőinek, sem pedig a Connect ökoszisztémának nincs párja, persze fájó hiány az EKG funkció kimaradása. Az is igaz, hogy az Apple, a Samsung és a Pixel telefon-okosóra kombinációk sokkal mélyebb szintű együttműködésre képesek a mindennapos használat során. Az Epix Pro iOS-es és androidos telefonokkal működik együtt, illetve képes WiFi-n tőlük független adatszinkronizálásra, ám a Google és más szolgáltatások integrálása hiányzik, akárcsak a hívásfogadás vagy valamelyik hangsegéd használata, pedig praktikus volna.
A zenemásolás viszont könnyen megy USB-C-n a 32 GB-os tárolóra (bár csak PC-ről működik, telefonra kötve valamiért nem), a vezetékmentes füles gyorsan csatlakozik és számos streaming szolgáltató kínál offline zenehallgatást. Az értesítések egyszerű hangulatjelekkel rendben megjönnek, Androidon korlátozott válaszadással, iOS-en semmilyennel. Androidon küldhető tetszik jel vagy előre definiált válasz, hiányzik viszont a diktálás és az apró órabillentyűzet. Amit egyébként a kütyün be lehet állítani, azt a Garmin Connect mobilalkalmazással is megtehetjük kényelmesebben, plusz számos mozgásközpontú és navigációs alkalmazást telepíthetünk a Connect IQ áruházból, illetve rendkívül széles körben testreszabható, bár a Huawei óráknál kevésbé esztétikus óralapokat. A számlapokon látható információkra duplán bökve felugranak a kapcsolódó widgetek, amelyek amúgy le- és felgörgetve is elérhetők. Az egész rendszer döbbenetes mértékben testreszabható – és épp emiatt eléggé kaotikus, szétszórt és feleslegesen bonyolult. A Forerunner 965 színesebb és előnyösebb rendszerfelülete ráadásul valamiért nem került át.
![]() |
![]() |
![]() |
Az egyik újdonság az ötödik generációs Elevate pulzoximéter. A mérés éjszaka, nyugalmi időszakban, bemelegítés, túrázás, futás és városi kerékpározás során is rendkívül pontos, gyorsan felveszi a pulzusváltozást, így pulzusalapú edzésekre is megfelelő. Terepen tekerve kiküszöbölhetetlen a rázkódás, ám mivel a 42 mm-es Epix Pro apró és szorosan pihent a csuklómon, ilyenkor sem vettem észre kilengést – lehet, hogy az 51 mm-es jobban mozgott volna. A Garmin szerint az új szenzor leginkább abenti edzések során lép előre, és kellően pontos volt a mérés elliptikus tréneren, ügyesen lereagálva a meredekségváltást. Azért némi kilengés előfordult, de ez inkább konditermi edzés során volt jelentősebb, amikor feszül a kar és szabálytalanabbul mozog a csukló. A legprofibbak ilyenkor és úszáshoz pulzuspántot használnak – a Garminnak ilyen és tucatnyi másik kiegészítője és szenzorja is akad megannyi sportághoz. Búvárfunkciót mondjuk az óra kaphatott volna, ha már a 10 ATM jelző megvan, akárcsak vízmélység szenzort és akklimatizációs instrukciókat.
![]() |
![]() |
![]() |
Kiemelkedően jó az útvonalkövetés a többcsatornás multi-GNSS-nek köszönhetően, odakint pár másodperc alatt összejövő pozíciószerzéssel. Bár megannyi beállítás van műholdcsoportok és a mérési gyakoriság variálására, nyugodtan hagyatkozhatunk a SatIQ-ra, amely a mozgás és a műholdak láthatósága alapján (magas épületek, sziklák, felhőréteg) vált nagyobb teljesítményű vagy takarékosabb működésre, a pontosságot mindig szem előtt tartva. Legfeljebb 10 méteres letéréseket láttam a rögzített útvonalat visszanézve Locus Mapsben az erdei ösvényeken, és a városi követés is nagyon pontos maradt a gyalogos átkelőket, illetve kerékpárral haladva a legapróbb íveket és kerülőket beleértve. A magasságmérés többé-kevésbé pontos, a pillanatnyi magasságban azért akadhat komolyabb eltérés ahhoz képest, amit a Locus mutat, ám az összes emelkedés és lejtés az edzés során hozzávetőlegesen megbízható, amit aztán adatszinkronizálás után a Garmin saját kútfőből pontosít. A hőmérőnek sok haszna nincsen, hiszen sem lázmérőként, sem a kinti vagy a víz alatti hőmérséklet precíz meghatározására nem alkalmas, a gyártó pedig a Samsunggal szemben egyelőre a cikluskövetés során sem használja.
A véroxigén-telítettség mérés még mindig következetesebb Huawei eszközön ujjbegyes eszközhöz viszonyítva: bár az Epix Pro is javarészt 97% felett mért a nap során, bőven akadtak mérések alatta – néhány 90% környékén landolt, ami biztosan téves. A HRV-pontszám, illetve a stressz- és alváskövetés következetes, közérzetemnek és kialvatlanságomnak egyértelmű adatnyoma maradt, ez a pontosság pedig azért jó, mert a szenzoradatok az edzésre való felkészültségbe, a regenerálódási időbe, a magassági, hőmérsékleti és időzóna akklimatizációba, valamint az edzés során elérhető testtartalékokba és valós idejű staminába is beleszámítanak. Új mérce az állóképesség pontszám, ami a VO2Maxnál általánosabb, nem sportspecifikus mérés, és amely mindenféle sportág adatai alapján kalkulál a formánkra 10 ezerig pontszámot a hobbi testmozgástól az élsportolóig. A hegymeneti pontszám a túrázók és a terepfutók számára jelent emelkedőkre való felkészültségi értéket, bár valamiért ebből a buliból a kerékpáros edzések kimaradtak.
![]() |
![]() |
![]() |
Továbbra is előny az expedíciós mód a 965-höz képes és bejött harminc új mozgásforma követése (pl. kosárlabda, hoki, frízbi, íjászat, kajak, BMW, foci, lacrosse). Természetesen megvannak a Garmin TopoActive, illetve a sí- és golftérképek immáron magassági árnyékolással, bár a térképfrissítés WiFi-n még mindig hosszú-hosszú órák kérdése, jobb számítógépre kötve elvégezni. Sőt: annyira nem sikerült az európai TopoActive térképet frissítenem, hogy egyszerűbb volt törölni a búsba és újra telepíteni kábelen. Miért ilyen fájdalmas a dolog? A térképes és navigációs sebesség továbbra is lomha, mindazonáltal most már ujjal is lehet bökni a kívánt célra a sportág kiválasztásával tervezés előtt, már csak egy QWERTY billentyűzet kéne a hatékonyabb POI keresésre. GPS-es edzés során elvileg kérhető osztott képernyős nézet az edzésadatokkal az egyik és a térképpel a másik oldalon, ám erre nem bukkantam rá a 42 mm-es Epix Pro n + 1 menüjében.
![]() |
![]() |
![]() |
Továbbra is páratlan egy Garmin csúcsóra offline navigációban, legyen szó városi vagy terepen való tervezésről, általában használva a hazai turista- és kerékpárutakat. Viszont még mindig az öt gombra optimalizált a kezelés, ami kényelmetlenebb, mint mondjuk a Google Térkép használata Galaxy Watchon. A Connect mobilapp kaphatna végre egy Garmin térkép oldalt, hogy az ott tervezett navigációt azonnal átdobhassuk az órára. Az időjárás widget új térképnézettel gyarapodott: megjelenhet rajta a hőmérséklet, a felhő, a szél és a csapadékelőrejelzés rétege – ezeket az edzés során viszont valamiért nem lehet kérni, pedig egész napos túra alatt kapóra jönnének. Szintén újdonság a legutóbbi widgetek listájának megjelenése az alsó gombra tapadva. Minden más maradt a régiben az edzésterveket, a metronómot és kismillió edzéslehetőséget beleértve, kolosszálisan nagy háttér adatbázissal (amin elég sok idő átrágni magunkat) és hatalmas Garmin közösséggel.
Összegezzünk! Ugyanolyan kitűnő elit sportóra az Epix Pro 42 mm-en, mint a Gen2 volt tavaly 47 mm-en, és ugyanolyan döbbenetesen sok pénzt kell otthagyni érte 380 ezer forinton nyitva. Ezt önmagában nehéz megindokolni, hát még a profi jelzőt: a zseblámpa tényleg hasznos és eltanult pár trükköt a térkép, illetve a rendszer. Ám EKG képes hardverrel, de EKG funkció és a használatára tett ígéret nélkül egyszerűen nem változott elég dolog egy év alatt, ami pedig szoftveres fejlődés, azt a tavalyi modellek megkapják. Azokról tehát értelmetlen váltani, ami viszont kétségtelenül hiánypótló, az a 42 mm-en légiesebb Epix változat. Csakhogy 260 ezerért a Forerunner 965 majdnem ugyanazt tudja vékonyabb és könnyebb kivitelben, nagyobb AMOLED kijelzővel és hosszabb üzemidővel. Aki régebbi Fenixről váltana, annak is elég lehet az elit futóóra, aki viszont a piac legtutibb sportórájára gyűjtöget, és a méret nem számít, válassza nyugodtan a döbbenetes üzemidejű Epix Pro 51 mm-t. Plecsnit az utóbbi esetében lehet odaképzelni, bár 420 ezer forinton nyitva ott is rezeg a léc – egy Garmint viszont hosszú-hosszú évekre vesz az ember, és garantáltan kitart addig a csuklóján.
Bone123