Előrejelzés - mobilfronton

Hirdetés

Táblagépek

A tavaly indult hype idén sem csillapodik. Év vége felé Bocha fogalmazta meg, hogy mennyit fejlődött a piac azzal, hogy nem lehet már olyan táblagépet venni, ami úgy istenesen egy rakás trágya lenne, a legolcsóbb ajánlatok is kielégítő sebességet és tudást rejtenek. Ide sorolható például a WayteQ, vagy a Huawei kedvező árú eszköze, nem is beszélve a decemberben debütált Vodafone Smart Tabról, amit a ZTE gyárt. Még így sem filléres motyókról beszélünk, de 60-70 ezer forint környékén értelmes tablet kapható.

Közben a másik véglet a mindenféle durvaságokkal, többmagos processzorokkal, dokkolóval is kínált csúcsmodellek hada, ahol igen jóféle kijelzők mellett megdöbbentő vékonyságot tapasztalhatunk, a minden tabletek jelenlegi királya pedig a Transformer Prime, ami már simán elmegy notebook helyett is, ha az ember nem csinál semmi speciálisat. A netbook kategóriát tényleg kinyírta a tablet, egyre több gyártó be is fejezi az ilyen kütyük gyártását, mert nincs már felvevőpiac. Azt viszont a mai napig tartjuk, hogy a táblagép inkább csak játékszer akkor, ha az embernek van egy normális okostelefonja és egy használható notebookja.

A tabletek között az iPad máig a legnépszerűbb. Mi tagadás, nekünk is van egy a szerkesztőségben, kizárólag játékra (illetve alkalmazástesztekre). Jövőre, a 4.0-s Android adhat egy lökést az Apple-ön kívüli szegmensnek, s nem szabad elfelejteni, hogy a Windows 8 is úgy készül, hogy elfusson táblagépeken is, tehát komoly mozgolódás várható. Nem lennék meglepve, ha találkoznának a kézikonzolok a tabletekkel, s arra is van reális esély, hogy az otthoni szórakoztatásban kiveszik majd a részüket a táblagépek, mondjuk felhő alapú játékok tévén való vezérlését tekintve. Ez azonban talán még nem 2012 meséje lesz, de itt a Microsoft, az Apple és a Google is tülekedni fog, nem is beszélve a Sony-ról, hiszen mindnyájan tudnak ma már olyan ökoszisztémát összerakni, amely lehetővé teszi a magas szintű együttműködést különböző méretű képernyők között.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények