Bevezető

Láthatóan az elektromos rollerek terjedése megállíthatatlan. És nem, nem csak a nagyvárosi környezetben válnak ezek a mikromobilitási eszközök népszerűvé, példának okáért a Balaton partjára is cuccolják le magukkal a júzerek, nem is beszélve a szezonban oda is kiterjesztett megosztási szolgáltatásokról. Ehhez képest még mindig nincs egyértelműen szabályozva itthon, hogy kicsoda, milyen papírokkal, hol, hogyan és mennyivel mehet, nekiállhatnánk itt a demagógot játszani, hogy főispán az nagyon kellett, de a KRESZ-t évek óta nem bírják hozzáigazítani a valóban változó közlekedési szituációkhoz és eszközökhöz.

Hivatalos képeken nagyon menőn néz ki [+]

Akárhogyan is, ez a jogilag szürkezónát képviselő terület most gyakorlatilag a mindenki azt csinál, amit akar, azzal, amivel akarja és úgy, ahogyan csak akarja szintjére került, vagyis bár vannak EU-s irányelvek (350 wattos maximális teljesítmény, 25 km/h-s csúcssebesség, lámpa, minimum egy normális fék), de mivel ez mifelénk nem került bele semmiféle jogszabályba, ezért özönlenek az országba az ilyen-olyan rollerek, amik motorerőben, sebességben, érintésvédelmi szempontok alapján, minőségben és biztonságban óriási szórást mutatnak.

De élőben is jó [+]

A kínálat alját pálcika-rollereknek szokás nevezni, ezek a legprimitívebb, legsatnyább, legkevésbé megbízható, egyszerű motyók, amelyeknek viszont annyi előnyük biztosan van, hogy egyrészt olcsók, kvázi kapudrogként funkcionálnak a második roller kiválasztása előtt, másrészt viszont pont a vékonyka kivitel miatt könnyűek és fel lehet őket dobni egy tömegközlekedési viszonylatra is, vagy az autó csomagtartójába, hogy tényleg a “last mile” megtételére használja a júzer. És bár az elmúlt években volt nálunk számos filléres roller, egyiket-másikat a mai napig használják ismerőseim. Olyannyira, hogy az egyik lány kapott pont a héten egy defektet és teljesen ki volt készülve, hogy pár napig nincs rollerre, amivel munkába jár.

Ez a Niubility N2 azóta is napi használatban van [+]

Ezekhez képest a Ducati egy nagyon másik polc. A Pro-III ára 350 ezer forint körül mozog, vagyis mondjuk duplája annak, amit manapság a Xiaomi elkér egy éppen aktuális rollerért, szóval nyilván az a kérdés, hogy megér-e ennyi felárat a motyó. Biztos, hogy nem az első támasztórúdra festett olasz zászló képviseli az értéket, az ember tehát joggal reméli, hogy a Pro-III ugyan nem lép ki az EU-s elvárások köréből, de amit a keretek engednek, azt maximális odafigyeléssel és magas minőségben oldják meg. Hogy ezek az elvárások mennyire találkoznak a gyakorlattal… nos, erről szólnak a következő oldalak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!