Detu Twin - velem a Föld is megfordul

  • (f)
  • (p)
Teszt – Írta: Bog | 2017-12-07 10:45

Boldog-boldogtalan gyárthat már 360 fokos kamerát. Ezúttal a kínálat boldogtalan végéről esett be hozzánk egy termék, amivel kapcsolatban nincsenek pozitív jelzőink.

Bevezető

Nem mondom, hogy már mindenki, aki él és mozog 360 fokos kamerát gyárt, de kétségtelenül megnövekedett az elérhető eszközök száma. És az elérhető itt anyagilag is értendő, egy középszintű okostelefon árának megfelelő értékben már bőven lehet válogatni az alternatívák közül. Ott van a már második generációjánál tartó Samsung Gear 360, piacra küldött egy hasonló megoldást az LG, a telefonhoz csatlakoztatható mezőnyben pedig az Insta360 és az ugyanilyen alapokon nyugvó Huawei 360. És ez csak egy szelete a kínálatnak, azon szelete, amelyekhez mi is hozzájutottunk már.


[+]

A Detu Twin ebbe a mezőnybe érkezett, a Speedshop pedig itthon is elérhetővé tette, mi is tőlük kaptuk. A 60 ezer forint ár viszont nem csekély, tehát az embernek joggal lehetnek elvárásai, amelyek közül akad olyan, amit helyből megugrik (állványbemenet alul, Macen és PC-n is futó editor), de bőven van olyan is, amit képtelen megvalósítani.

A jó öreg HTC Re a Detu Twin mellett
A jó öreg HTC Re a Detu Twin mellett [+]

A Detu nem meglepő módon kínai gyártó, a Twin a legolcsóbb termékük, van nekik például F4 Plus néven egy négy lencsés, 8K felbontású VR kamerájuk is, ami azért nagyon más ligában játszik a 2600 dolláros árával. De nyilván ha egy gyártó tapasztalatod szerez a magasabb kategóriákban, akkor ezt felhasználva joggal remélhető, hogy az olcsóbb eszközeinél is beveti ezeket. Nos, ebben az esetben ez nem sikerült.

Doboz, külső

Jópofa a doboz, ami inkább egy kapszula, de sok extrát nem rejt. Van benne egy microUSB-kábel a töltéshez, valamint egy kis szütyő, amibe bele tudjuk tenni a kamerát. És egy cuki kis törlőkendő a lencsék tisztításához, nem mintha ennek lenne bármilyen hatása a képminőségre.


[+]

A Detu Twin méretre nem túl nagy, akár még zsebben is elfér, de elég kis vaskos, majdnem 100 grammot nyom. Jól marokra lehet fogni, alul találunk állványbemenetet és egy micro HDMI csatlakozót, aminek különösebb értelmét nem látom, rá lehet kötni a kamerát közvetlenül mondjuk egy tévére, de meglehetősen életszerűtlen 360 fokos felvételeket nézegetni egy nem érintésvezérelt felületen.

Könnyen megmarkolható, stabil
Könnyen megmarkolható, stabil [+]

Az eszköz jobb oldalán vannak a lényeges dolgok, felül egy bekapcsológomb (kéken ég, ha üzemel a termék, pirosan, ha tölt), lentebb egy WiFi gomb, amit nem is nagyon fogunk nyomkodni, csak ha valamiért ki akarjuk kapcsolni, mert alapesetben mindig oszt hálózatot a kütyü. Lentebb egy széles ajtót fogunk találni, ide lehet betolni a microSD-t (lehetőleg gyorsat, mert különben nem hajlandó még fotózni sem a cucc), valamint itt van a microUSB csatlakozója, amivel ugyebár a töltést tudjuk megoldani. Külső tárhelyként is látszik ilyenkor a memóriakártya tartalma, de csak PC-n, a Mac tudomást sem vett róla.


[+]

A kütyü ugyebár attól lesz 360-as alkotások készítésére alkalmas, hogy van rajta két kamera. Ezek nagylátószögűek, F/2,2-es apertúrával és egyenként 4 megapixeles felbontással rendelkeznek, ami azért már papíron is elég csirke. A beépített akkumulátor 1000 mAh-s, a gyártó szerint egy órán keresztül lehet vele dolgozni, mielőtt lemerülne. De előbb lesz forró, baromira melegszik a Detu Twin, főleg az egyik kamera alá helyezett exponálógomb környékén, merthogy van ám ilyen is, ami arra jó, hogy ne kelljen a telefonnal bohóckodni, hanem ezt megnyomva is tudunk fotózni, hosszabban rátenyerelve pedig videózni. Ilyenkor a gomb kéken villog, ami abból a szempontból teljesen ostoba, hogy sötétebb környezetben ez a villogás simán látszik a videón. Csak azt nem értem, hogy ez hogyan nem tűnt fel senkinek a gyártónál, vagy pont tojtak az egészre.

Működés

A Detu Twin használata pofonegyszerű. Bekapcsoljuk, vagy fotózunk vaktában, vagy pedig a telefonra letöltjük a mellékelt alkalmazást. Ez elkezdi keresni az eszközt, szól, ha nem csatlakoztunk hozzá WiFi-n és fel is dobja a telefon beállításainak menüjét, ahol könnyen megtaláljuk majd a kamera által létrehozott hálózatot. Amit kód véd. Ezt ki lehet túrni a szoftverben található FAQ menüpont alól, de inkább ideírom, hátha ezzel segítek valakinek, aki tévedésből vásárolt egy ilyen motyót: 1234567890.


[+]

Szóval fent van az app, megtalálja a kamerát, egyből látjuk is a kijelzőn, amit ő lát, lehet fotózni és videózni, különböző nézőpontokat választani már az élőképen (a szokásos felhozatal: halszem, kisbolygó, VR és forrás), még streaming opció is van, ehhez viszont meg kell adnunk egy WiFi-hálózatot, ami elérhető, annak a jelszavát is, majd be kell gépelgessünk egy stream linket (amit például a YouTube biztosít), utána akár el is dobhatjuk a telefont, mert ha a Detu átlép egy másik hálózatra, akkor a mobilunkkal már nem fog kommunikálni. Elég nyögvenyelős megoldás.


[+]

De oké, térjünk vissza inkább az offline alkotáshoz, nyilván ez lesz a gyakoribb felhasználás. Az elkészült fotókat és videókat visszanézegethetjük és áttölthetjük a telefonra. Egyenként. Teljesen nevetséges, ha az ember kijelöl egynél több felvételt, akkor az alsó sorban egyébként ott található letöltés ikon simán eltűnik. Jó, hát programozástechnikai szempontból ez nyilván egy roppant egyszerű megoldás, csak hát annyira felhasználóbarát, mint egy 20 kilós cementeszsák. Márpedig ha meg is szeretnénk osztani, amit csináltunk, akkor ahhoz annak a fájlnak előbb a telefonra kell átkerülnie, odáig nem is jelenik meg a “share” ikon az alkotások visszanézése felett.


[+]

Ha már ott van az anyag a készüléken, akkor az összes olyan platformon megy a megosztás, amihez a megfelelő app megvan. Jellemzően Facebook és YouTube lesz gyakran, a Google valamiért nem akart működni. Innentől azt gondolhatjuk, hogy minden rendben, de hatalmasat tévedünk, a nyers fájlok ugyanis egyáltalán nem 360 fokosak, hanem két, kör alakú képet látunk egymás mellett, sztereoszkopikus nézetben. Ebből a telefon szoftver illeszti össze a végső képet és videót, amit lehet forgatni is feltöltés után. Ugyanilyen eredményt érhetünk el PC-re és Mac-re is letölthető DetuPlay használatával, íme:

Képminőség, editálás

A fotók és a videók minőségére nincs jobb szó, mint az, hogy katasztrófa. Vonalélesség? Dinamika? Ezek nem létező fogalmak, este pedig tényleg teljesen használhatatlan az egész. Alant a rend kedvéért elhelyezünk azért néhány képet, kezdjük előbb a nyers valósággal abban a formában, ahogyan az a kamerából kijön, miután a memóriakártyáról átmásoltuk a fájlokat a gépre:


[+]


[+]

Jó, hát nem kell nagyon mit hozzátenni, viszont tök egyértelmű, hogy nem így kéne ezeket lássuk, hanem összeillesztve. A stiching nevű eljárást maga a kamera nem oldja meg (ellentétben kábé bármilyen más, hasonló motyóval), de hát letölthető egy DetuPlay nevű szoftver, ami nem csak lejátsszik, hanem exportál is, úgyhogy ezt pár fotónál megcsináltam, az eredmény lent látható. Előbb 2D-s képként, aztán 360-as forgatható beágyazással, amihez a Google segítségét hívtuk, a keresőóriás ugyanis biztosít egy HTML-be illeszthető viewert, amihez a forrást nem is kell feltölteni a Google fiókunkba.

Összegzés. A Detu lehet, hogy brilliáns 360-as kamerát gyárt 2600 dolláros árponton, de a Twin egy teljesen elhibázott valami. A külseje, a fogása, az összeszerelése rendben van, ezen a ponton pedig ki is merültek az említésre méltó pozitívumok, kezdve a videofelvételbe belevillogó visszajelzővel, a láthatóan totálisan minimális tudásúra vett szoftveren át a tragikus képminőségig. Nem vár az ember egy alapvetően belépő szintű 360-as kamerától túl sokat, de ennél azért markánsan többet kéne nyújtani 60 lepedőért, mert inkább csak a bosszúság van vele, még hobbicélra sem ajánlható, ennél bármikor jobb megoldás még egy szintén nem túl acélos képminőséget adó Insta360 Air, amihez van tök jó editor, normális formában kinyerhetők az alkotások és méretben is sokkal kisebb a termék. Ha ez lenne a világ első, kompakt méretű, olcsón elérhető 360-as kamerája, akkor azt mondanánk, hogy hát ez még egy baromira friss dolog és első próbálkozásnak talán elmegy, de a Detu Twin nem talált fel semmit, nem számít úttörőnek, ezért aztán ezeket a hibákat egyáltalán nem lehet megbocsátani neki. Nincs elképzelésem arról, hogy kinek ajánlhatnám, 65 ezer forintért már van Gear 360. Ég és föld.

Bog

A tesztkészüléket a Speedshop küldte el nekünk, vásárláshoz kérem kattintson ide!

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.