Hirdetés

Coolpad Torino S - zsebre vágható, mutatós kavics

Kompakt kijelző, karcsú ház, ujjlenyomat-olvasó és infra a középkategóriás Torino S kellemes tulajdonságai között. Vajon mire elég mindez?

Bevezető

Kétféle eszközt lehet a kompakt kategóriába sorolni. Az első a nyilvánvalóbb: ha a szokásosnál kisebb a képernyőméret, akkor az egykezes használat kényelmesen megoldható, és tepsit sem kell a farzsebben hordozni. Ezt a máig kedvelt kategóriát képviseli például a Sony Xperia Z Compact széria. A másik lehetőség a készülékvékonyítás, amivel igencsak légiessé tehető egy mobil, aminek következtében a hordozás könnyebbé válhat egy vastagabb készülékénél.

Tényleg kompakt: a Torino S apró és karcsú készülék
Tényleg kompakt: a Torino S apró és karcsú készülék [+]

Ez utóbbi eszközöket képviseli a Coolpad minden oldalon lekerekített középkategóriása, amelyről az első kézbe vételkor derül ki igazán, hogy mennyire karcsú lett – a Torino S-ből mintha még a telep is kimaradt volna. Persze van benne akkumulátor, csak nem túl nagy, a Snapdragon 410-es SoC pedig nem éppen figyelemre méltó a nyolcmagos riválisok mezőnyében, ám a gyártó igyekezett az apró részletekre odafigyelni, hogy az összképet ne a specifikáció, hanem a használat élménye határozza meg.

Nem hiányzik a Coolpad Torino S hátlapjáról az ujjlenyomat-olvasó
Nem hiányzik a Coolpad Torino S hátlapjáról az ujjlenyomat-olvasó [+]

Van infra, 2 gigabájt memória, 16 gigabájtos belső tároló, sőt: még hátlapi ujjlenyomat-olvasó is – és még mielőtt valaki fennakadna a „csak” 8 megapixeles hátlapi kamerán, a Coolpad abból is igyekszik a maximumot kihozni. Éppen ezért már elsőre pozitívak voltak a benyomásaink az apró középkategóriás mobilról, amely bátran vállalja, hogy műanyagból öntötték a burkolatát.

A hófehér doboz hófehér mobilt rejt
A hófehér doboz hófehér mobilt rejt [+]

A méretes csomagolásban szinte elveszett a 4,7 hüvelykes képátlóval megáldott, roppant vékony masina, ami még azt követően is karcsú maradt, hogy a dobozból előhúzott, átlátszó védőtokot ráaggattuk. A pakk a készüléknél méretesebb kézikönyvet, egy SIM-tűt, egy 1 amperes töltőfejet, egy microUSB kábelt és egy agybadugós mikrofonos fülest rejtett.

Hirdetés

Külső és kijelző

A konstrukcióhoz felhasznált anyag típusa még mindig nem minőségi, hanem preferenciális kérdés: egyaránt láttunk már remekül összerakott plasztik mobilt, és sérülékeny üveg vagy fémházas telefont is. A Torino S külsőre és tenyérbe fogva is ízig-vérig műanyag szerkezet, ám pont ez az erőssége: a minden szegletében ívelt és lekerekített okostelefon rendkívül letisztult lett a hófehér borításával, nincsenek antennacsíkok vagy zavaró élek és az előlapi védőüveg is csiszolást kapott a tökéletes kézkomfortért.

A kijelző színei rendben vannak, a HD panel fényereje viszont alacsony
A kijelző színei rendben vannak, a HD panel fényereje viszont alacsony [+]

A Coolpad az illesztéseknél sem hibázott: a unibody készülékház komoly szorongatásra is csak minimálisan változtatja meg formáját, recsegést nem hallat. A kavicsforma mellé 139 x 67,8 x 7,9 milliméteres ház és pillekönnyű, 119 grammos tömeg tartozik, így az egykezes használat is megoldható és a hordozás is észrevétlen marad. Csak a roppant csúszós, matt kivitelezésért kár: a Torino S állandóan meg akarja adni magát a gravitációnak.

Kijelző-teszt
Mérés Coolpad Torino S OnePlus X Samsung Galaxy A3 (2016) Xiaomi Redmi 3
Fehér fényerő (max.) 384 nit 338 nit 471 / 556 nit 523 nit
Fehér fényerő (min.) 6,2 nit 3,3 nit 1,8 nit 1,2 nit
Fekete fényerő 0,45 nit 0 nit 0 nit 0,49 nit
Kontrasztarány 853:1 végtelen végtelen 1067:1
Színhőmérséklet 8167 K 8223 K 7619 / 6637 K 7960 / 7043 K


[+]

Az előlapon a 4,7 hüvelykes, 720 x 1280 pixeles megjelenítő a főszereplő, amely az IPS technológiától szokatlanul élénk színekkel és kissé kékes kalibrációval hívja fel magára a figyelmet. A már-már amoledesen szaturált panelra oldalról tekintve azért kiderül, hogy LCD technológiáról van szó, a kontrasztarány és a színek is negatívan változnak ilyenkor. A képélesség ekkora méretben megfelelő, a maximális fényerő napfény alatt viszont nem elég, gyakorlatilag semmi nem látszik a tartalmakból. A minimális is lehetne alacsonyabb éjjeli használathoz. Az érintési érzékenység megfelelő.

A Torino S hátlapja letisztult, a műanyag konstrukció pedig remek
A Torino S hátlapja letisztult, a műanyag konstrukció pedig remek [+]

Első ránézésre keskenynek tűnnek a képernyőkávák, ám egy fekete sáv körbeveszi az IPS panelt, és az alsó-felső fehér csík sem a legvékonyabb, az egykezes használat mégsem jelenthet gondot. És bár a három androidos kezelőgomb a képernyőtől rabol magának helyet, azok elrejthetők, úgyhogy a helykihasználás némi kompromisszum mellett rendben van. Felül a fénymérő, a közelségérzékelő, a beszélgetési hangszóró és az 5 megapixeles kamera kapott helyet, az értesítési LED sajnos kimaradt.


[+]

Az előlap helyett a Coolpad oldalt vékonyított: azon túl, hogy a Torino S igencsak karcsú, a széleknél gyakorlatilag teljesen elvékonyodik, némileg csökkentve a fogás biztonságát. A bekapcsoló és hangerőszabályzó gombok jobb oldalra, kényelmes magasságba kerültek, a kártyákat az átellenes oldalról kihúzható tálcára lehet helyezni. Itt választás elé állította a gyártó a felhasználót: vagy egy microSIM-et és egy nanoSIM-et lehet behelyezni, vagy egy microSIM-et és egy microSD-t. Alulra megy a töltőkábel, felülre pedig a füles. A hátlapon 8 megapixeles kamera, ledes villanó, érintésalapú ujjlenyomat-olvasó, márkafelirat és mono hangszóró pihen.

Hardver, Cool UI

A Torino S lelke az 1,2 gigahertzre skálázott Cortex-A53 magokkal felszerelt Snapdragon 410. Nem szokatlan vendég a Qualcomm négymagos megoldása középkategóriában, csak időközben elkezdtek a gyártók nyolcmagos alternatívákat is használni. Mindazonáltal a megfelelő optimalizálásnak, az Adreno 306-os IGP-nek és a 2 gigabájt RAM-nak köszönhetően javarészt akadozások nélkül kezelhető a Torino S felülete, az alkalmazáskezelés sebessége pedig a közepesnél kicsivel gyorsabb. Akad fürgébb rivális, ám sosem kell zavaróan sokat várakozni egy honlap betöltésekor vagy mondjuk a képernyőzár feloldásakor.


[+]

Teljesítmény-teszt
Benchmark Coolpad Torino S Alcatel Pop Up 5.0 Xiaomi Redmi 3 LG K10 4G
Rendszerchip Snapdragon 410 Snapdragon 415 Snapdragon 616 Snapdragon 410
AnTuTu Benchmark 6.x 27251 pont 33333 pont 35181 pont 28039 pont
Vellamo Browser 1359 pont 2402 pont 2605 pont 2247 pont
Vellamo Metal 989 pont 883 pont 1126 pont 892 pont
Geekbench 3 (single) 506 pont 614 pont 657 pont 478 pont
Geekbench 3 (multi) 1527 pont 2380 pont 3006 pont 1462 pont
GFXBench Man. onscreen 4,1 fps 5,8 fps 12 fps 4,1 fps
GFXBench Man. offscreen 1,8 fps 5,2 fps 5,8 fps 1,8 fps
GFXBench T-Rex onscreen 9,8 fps 12 fps 24 fps 9,6 fps
GFXBench T-Rex offscreen 5,3 fps 12 fps 15 fps 5,2 fps

A belső tároló 16 gigabájtos, amelyből kereken 10 gigabájt áll a felhasználó rendelkezésére. A microSD kártyával való bővítés adott, bár arra telepíteni nem lehet, csak a programok kis részét áthelyezni. A memóriának nagyjából a fele marad szabadon minden app bezárása után. A kisebb hardverigényű játékok rendben elfutnak, az Asphalt 8 a 720p felbontás mellett viszont már akadozik, jelezve, hogy 3D-ben bizony van lóerőhiány. A Coolpad kompakt középkategóriása ilyenkor sem melegszik jelentősen.


[+]

A gyártói felület a Cool UI 8.0-s változata, amely a ma már koros 5.1.1-es Androidon alapul. A felület a kínai riválisokhoz hasonlóan nélkülözi az alkalmazásmenüt, az androidos kezelősáv viszont eltanult egy ügyes trükköt: a kis, jobb oldali nyilat megérintve elrejthető. A vissza, a kezdőoldal és az alkalmazás váltó gombokat felfele simítással lehet visszahívni. Ezek a lebegő, avagy C-gombot aktiválva is elérhetők – a képernyőn bárhol elhelyezhető ikont megérintve továbbá a képernyőzár, a némítás és a képernyőkép készítése is megjelenik a felugró gombok között.


[+]

A felület a színes ikonokat és háttereket leszámítva a Material Design stílust idézi meg. Igaz ez a felülről lehúzható értesítési- és kapcsolópanelre, a beállítások és a billentyűzet megjelenésére, illetve a kártyapakliszerűen pörgethető alkalmazásváltóra, ahol opció minden futó app bezárása. Magyar rendszernyelv elérhető, de azért vannak vicces és hiányos fordítások bőven. Kedvencünk a távirányító fogadóképernyője: Nem távirányító. Kérjük új távirányító. Add távirányító. Kötekedni mégsem fogunk: az app remekül működik, és amelyik távirányító nincs a készüléklistában, az kézzel hozzáadható.


[+]

A gesztusvezérlési módok közül elérhető a duplakoppos felébresztés és az alkalmazásindítás kikapcsolt képernyőre rajzolva (M: zenelejátszó, C: tárcsázó). A kamera a hangerő le gomb dupla nyomásával indítható gyorsan, ilyenkor egy képet is ellő a rendszer. Az adatbiztonság szempontjából remek hír a hátlapon elhelyezett és könnyen kitapintható ujjlenyomat-olvasó, amely közepes hatásfokkal, minden szögből azonosítja a felhasználót; a főképernyőre nagyjából egy másodperc alatt lehet jutni. A regisztráció jól ismert: a nyomógomb nélküli szenzorra több szögből rá kell helyezni a tanítani kívánt ujjat, és másodlagos képernyőzár beállítása után máris bekapcsol a biometrikus védelem. Összesen öt mintát lehet regisztrálni. Ujjlenyomatos védelemmel az alkalmazásokat is el lehet látni, a szenzort megérintve pedig az exponálás és a hívásindítás is opció.


[+]

A telefonkönyv sokrétű és átlátható. A tárcsázóban működik a gyorskeresés és a gyorshívás, a névjegyeket pedig a SIM-ekről, többféle fiókból és fájlból is be lehet hívni. Hiányzik ugyanakkor a lehetőség a kereszt- és a vezetéknév megcserélésére és a szám nélküli tételek elrejtésére. A Coolpad email alkalmazásával levelezésünket rendben beállítottuk. A virtuális klaviatúra szerepkörét a TouchPal vállalja fel magyar ékezetekkel, szójavaslatokkal, korrektúrával és opcionálisan számsorral a betűk felett. A billentyűzet elég méretes a pontos gépeléshez, ehhez persze a felhasználónak is ügyesnek kell lennie 4,7 hüvelyken. Az eszközök közül megemlítendő a jól használható naptár és az állományokat típus szerint is rendszerező fájlböngésző. Van témázási lehetőség, automatikus háttérváltó, tárhely tisztító, hangrögzítő, számológép, emlékeztető és időjárás, a harmadik féltől pedig a Google csomagja mellett a FaceBook, a Whatsapp és a WPS Office került fel.


[+]

A böngészni a Chrome-mal lehet, amely rendben kezel több lapot, gombnyomásra indít inkognitó böngészést, nyomtatást, gyorskeresést és vált asztali nézetre. A Google-fiókhoz kapcsolódó keresési előzmények és könyvjelzők szinkronizálhatók, ekkora méreten viszont kár, hogy kimaradt az egyéni nagyításhoz igazodó sortörés. A böngészési sebesség középszerű: a honlapok pár másodperc alatt töltenek be és görgetéskor előfordulnak megakadások, de nem vészes mértékben. A 4,7 hüvelyk egyébként nem az a kényelmes méret, amelyen az ember a világ összes eseményéről értesül, de ettől még tökéletesen a Torino S a netezésre.

Kamera, multimédia

Papíron nem ígér sokat az 5 megapixeles előlapi és a 8 megapixeles a hátlapi kamera, azonban a küllemben ismerős szoftvert megvizsgálva mindjárt nő a lelkesedés. Akad egy rakás mód (éjjeli, arcszépítő/báj, HDR, panoráma, GIF, hosszú expozíció, effektek és utólagos exponálás), és az előképen is elérhető minden ismert funkció. A legjobb hír azonban a kézi mód, amely teljes értékű: programozható a fehéregyensúly, az érzékenység (ISO100 - 3200), az expozíció (+- 12 Fé), a záridő (1/1000 - 1/2) és a fókusz, csúszkával. Ezen felül a rácsvonalak, az önkioldó és az arcfelismerés is elérhető, exponálni pedig a hangerőgombbal és a biometrikus szenzorral is lehet. Ennyi opcióval általában a csúcskategóriában találkozik az ember.


[+]

Megapixel marketing helyett a Coolpadnél inkább odafigyeltek a maximum kihozatalára a lehetőségekből. Nappal a vonalélesség csak átlagos, a szélek felé viszont nincs torzítás. A dinamikatartomány közepes, a HDR ugyanakkor megfelelően kompenzál. A fókusz a kategória szintjét hozza és ritkán téved. A fehéregyensúly többé-kevésbé megbízható, és a közelképekre is jut elfogadható mennyiségű részlet. Az eredményekbe belenagyítva képzaj és élesítés ugyan felfedezhető, de elfogadható határokon belül marad mindkettő. Este már jóval problémásabb a helyzet. Az automatika magas érzékenységgel és alacsony részletgazdagsággal rögzít, a kézi mód bevetésével és stabil fogással ugyanakkor némileg javítani lehet az eredményeken. Ezért is kellene minden mobilba záridő állítás és kézi fókusz. A vaku közepes fényerejű. A 1080p-s felvételek minősége némi élesítést leszámítva abszolút rendben van, a hangok ugyan lehetnének tisztábbak, de nincs jelentős háttérzúgás.


[+]

A Zene névre hallgató lejátszó előadok, dalok, albumok és könyvtárak szerint rendezi a helyben tárolt állományokat, a WMA kódolást nem támogatja. Akad kezdőképernyős, zárképernyős és értesítési paneles widget, a lejátszó az esetleges dalszöveget is megjeleníti, ezen felül hangszínszabályzó és FM-rádió is elérhető. Az utóbbihoz valamilyen fülest mindenképpen csatlakoztatni kell, bár az agybadugós típusú, mellékelt headset nem túl színvonalas, ha zenehallgatásról van szó. Jobbfajta fejhallgatóra közepes mennyiségű hang jut, kissé lapos hangképpel, jelentősebb zaj vagy áthallás nélkül.


[+]

A videolejátszó a H.263, H.264 és Mpeg4 kódolásokkal 1080p-s felbontásig rendben megbirkózik, a DivX, az Xvid, az AC3 hang, a feliratok és a nagyobb felbontású klipek azonban rendre kifogtak rajta. Kérhető ablakos lejátszási mód, a fény- és hangerő pedig kétoldalt csúsztatva az ujjat variálható. A hátlap alján elhelyezett, könnyen eltakarható hangszóró átlagos hangerővel szól, a maximum felé zörejesen és kissé tompán. A hangerőt lejjebb véve javul az összhatás, ám szépnek nem mondható a hangkép. A bejövő hívásokat mindenesetre meg lehet zajosabb környezetben is hallani.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A Torino S két SIM-et fogad be (microSIM és nanoSIM), az elérhető legnagyobb adatsebesség 150/50 Mbps 4G és 21/5,76 Mbps 3G hálózaton. A B7 (2600 MHz) és a B20 (800 MHz) sajnos kimaradt, csak az 1800 és 2100 MHz-es 4G frekvenciák támogatottak. A második SIM csak 2G-s adatkapcsolatra képes. Egyszerre mindkét kártya hálózaton lehet, ha viszont az egyikről beszélgetés folyik, a másik arra az időre lekapcsolódik. A beszélgetési hangminőségre nem volt panasz, mindkét oldalon megfelelően értettük egymást. A közepes érzékenységű WiFi modul 802.11b/g/n szabványú és támogatja a Direct, illetve a hotspot funkciókat. Bluetoothból 4.1 jár A2DP-vel és LE-vel, USB-ből pedig 2.0 MTP-vel, OTG nélkül. A navigáláshoz a földi antennák és routerek mellett a GPS és GLONASS műholdcsoportok jeleit is be lehet vetni. A pozíciószerzés egész gyors, az iránytű és a giroszkóp viszont kimaradt. Az NFC is hiányzik, van viszont infra.


[+]

Nincs kompakt, karcsú telefon akkumulátoros kompromisszum nélkül, és a Torino S kavicsszerű házába mindössze 1800 milliamperórás modul fért. A közepes készenléti fogyasztás mellett 3-4 órás képernyőidőkre lehet számítani és mindennapos töltésre, ha viszont valaki tényleg csak az alapfunkciókat használja, kétnaponta is elég lehet az 1 amperes adapterre dugnia a légies készüléket.

Kellemes ajánlat a Torino S, amelynek főleg adatkommunikációs fronton vannak hiányosságai
Kellemes ajánlat a Torino S, amelynek főleg adatkommunikációs fronton vannak hiányosságai [+]

Értékelés: Coolpad Torino S
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 6 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

Kavicsformájú műanyag házával egyszerre mutatós, vékony és kellemesen kompakt a Coolpad Torino S, amely hardveresen épphogy teljesíti az alsó-középkategória elvárásait, míg az egész jó ujjlenyomat-olvasó, a programozható infra és a remek kézi móddal felszerelt, átlagos képeket produkáló kamera rálicitál nem egy riválisára. Szimpatikus a készülék úgy is, hogy a Cool UI-ra ráférne a pontosabb magyarítás, az értesítési LED kimaradt, az üzemidő pedig a várakozásoknak megfelelően középszerű. Cserében sokrétű a szoftver, kényelmesen kezelhető a mobil, szép az alacsony fényerejű kijelző és az alapigényeknek elegendő a 2 gigabájt RAM, illetve a 16 gigabájtos belső tároló. A legnagyobb hiányosságot a B7-es és a B20-as LTE sáv kimaradása jelenti, illetve az, hogy a másodlagos SIM-foglalattal csak 2G hálózat érhető el.

A Torino S 50 ezer forintba kerül kártyafüggetlenül, azaz a középkategória legzsúfoltabb mezőnyében versenyez, kompakt készülékből viszont még errefelé is kevés van. A Xiaomi Redmi 3 előnyben van fémházával és dupla akkumulátorával, illetve processzormagjaival, ám egymás mellé téve láthatóan és érezhetően méretesebb. Az apróbb mobilra vágyóknak inkább alternatíva az Alcatel One Touch Pop Up 5.0, szintén erősebb hardveres háttérrel, illetve B20-szal, ami a 2016-os Samsung Galaxy A3-ból sem hiányzik, csakhogy az jóval drágább. A kisebb márkák közül a Vernee Thor lehet a fő rivális, amely nem sokkal nagyobb, nyolcmagos, 3 gigabájt memóriát kínál, van benne B20 és jóval olcsóbb a Torino S-nél. Éppen ezért egy tetszett plecsniig jutott a Coolpad szimpatikus, légies ajánlata – van helye a piacon, ám sok kihívója akad. 

Coolpad Torino S

Bone123

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Coolpad Torino S
Coolpad Torino S Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 139 x 67,8 x 7,9 milliméter
Tömeg 119 gramm
Színvariációk fehér
SIM-foglalat 1 x microSIM + 1 x nanoSIM / microSD
Kijelző
Kijelző átlója 4,7 hüvelyk
Kijelző felbontása 720 x 1280 pixel (312 ppi)
Kijelző típusa IPS kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 410 (MSM8916)
Processzor típusa 1,2 GHz-es, négymagos Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Adreno 306
RAM mérete 1 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 16 GB (szabad: 10 GB)
Memória bővíthetősége microSD (maximum 32 GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 1800/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 21 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps
IrDA / Bluetooth van / 4.1 (A2DP, LE)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi hotspot, Direct
USB microUSB 2.0 (MTP)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 5.1.1
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek WPS Office
Multimédia
Fő kamera 8 megapixel, autofókusz, ledes segédfény
Másodlagos kamera 5 megapixel, fixfókusz
Videófelvétel 720p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 1800 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő (3G) 200 óra
Beszélgetési idő (3G) 4 óra
Zenelejátszási idő ismeretlen
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, gyorsulásmérő, fénymérő, közelségérzékelő, ujjlenyomat-olvasó, infraport

Azóta történt

  • A LeEco lett a CoolPad legnagyobb részvényese

    Újabb 11 százaléknyi értékpapír felvásárlásával Kína legnagyobb tartalomszolgáltatója az egyik legnagyobb helyi gyártó főrészvényese lett.

  • Coolpad Torino - nyolc kerék hajtja

    A kínaiak bontogatják szárnyaikat, most egy középkategória felső részébe szánt készülékkel támadnak, ami méretes, van a hátulján ujjlenyomat-olvasó, jó a hardvere és az ára sem vészes.

  • Coolpad Max - kettő az egyben

    A Coolpad csúcstámadást kísérel meg a Coolpad Max képében. Az alaptábort az erős konkurencia ellenére is jó eséllyel beveheti az alkalmazott biztonsági protokollal, és a körítés is teljesen rendben van.

  • Coolpad Modena 2 - városfejlesztési osztály

    Modena szép hely, és szép a róla elnevezett, másodgenerációs Coolpad phablet is, ami kamerában ugyan előrelépett, üzemidőben és lóerőben viszont karcsú maradt.

Előzmények