2018. szeptember 26., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek » Okostelefon rovat

BlackBerry Key2 - megoldókulcs

Az egyetlen gyártó, ahol még ragaszkodnak a fizikai billentyűzethez. Ettől rögtön különleges a telefon, de vannak még benne trükkök. Például az ára.

Hirdetés

Bevezető

Az teljesen biztos, hogy a BlackBerry aranykora, legalábbis készülékgyártóként, már réges-régen véget ért. Munkára kitalált, elsősorban üzenetkezelési szempontból sokoldalú termékek voltak a szedres telefonok 10-15 évvel ezelőtt, meg hát mögéjük volt tolva egy olyan IT megoldás, amivel sokáig nem lehetett versenyezni, szóval a kanadai cég a világ minden pontján tényező volt nagyvállalati és kormányzati beszerzéseknél, csak közben nagyot fordult a telekommunikáció és amit a BlackBerry tudott, azt ha nem is úgy, de funkcionálisan egyre több gyártó tudta már hozni.


[+]

Szóval néhány vergődéses év után a kanadaiak fogták az egész telefongyártással kapcsolatos üzletágukat és eladták a TCL-nek. Ami nem azt jelenti, hogy a BlackBerry, mint IT szereplő nincs jelen, mert beszállítóként egy csomó izgalmas dologgal foglalkoznak, de pont a telefonokkal, amelyekkel az enduser is találkozhatott, már inkább nem. Vagyis nem annyira, mert egyébként minden BlackBerry készülék létrehozásában továbbra is közreműködnek, még ha nem is ők gyártják a dolgot.


[+]

A TCL viszont amúgy az Alcatel gyártója is (meg náluk van a Palm, de azzal eddig nem kezdtek semmit), az Alcatelnek azonban Európában már egyáltalán nem szalad úgy a szekér, mint korábban, arról nem is beszélve, hogy elsősorban olcsó, vagy maximum középkategóriás termékekből áll a kínálat. Úgyhogy kicsit mindig lehet rettegni, hogy egyrészt lesz-e következő BlackBerry, ha pedig igen, akkor az mennyire üti meg azt a szintet, amit egyébként ettől a márkától elvárunk. Egy dolog azonban már a tesztünk elején leszögezhető: a BerryBolttól érkezett pakk használatba vétele után egyértelmű, hogy minőségben abszolút versenyképes az eszköz, az anyagok és az összeszerelés is példás.


[+]

Az megint más kérdés, hogy egyáltalán kinek kell egy gombsoros telefon, amikor ma már egyre nagyobbak az érintőkijelzők, egyre okosabbak a prediktív beviteli módszerek és a hangfelismerés. Mert — ahogyan azt látni fogjuk — a gombsor egyben kompromisszum is, kell neki hely, nyilván drágább gyártani és fura alakú lesz tőle a kijelző, ráadásul a korábbi BlackBerry telefonok eladási számai sem ütötték meg azt a szintet, hogy bármelyik konkurensnek is rettegnie kelljen. Viszont úgy egyébként a Key2 egy nagyon átgondolt termék, rengeteg extrával és trükkel, csak hát ki is kell fizetni, márpedig a 250 ezer forintos ár mellett azért nagyon meggondolja az ember, hogy tényleg kell-e neki egy gombsor.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.