Bevezető, tartozékok
Túl vagyunk már a harmadik évezred első évtizedén, és mára a világ nemcsak rohanóvá, de bizonyos szempontból könnyebbé is vált. Itt nem arra kell gondolni, hogy a élni lett könnyebb, hanem inkább a kommunikáció lett fejlettebb. Pár napja jelent meg a hír, hogy leállították az utolsó távíró irodát Indiában, pedig szűk másfél évszázaddal ezelőtt az a technológia jelentette a csúcsot. A mozizás, az interneten történő böngészés már nem a számítógépek kiváltsága, hanem a telefonok és a tabletek is képesek ezeket a szolgáltatásokat nyújtani. Az eleinte apró kijelzővel rendelkező masinák mára már minden kézzel fogható (szó szerint) méretet lefednek.
A táblagép egy fura küyü abból a szempontból, hogy képes volt szinte teljesen megölni a netbookos iparágat, könnyű, hordozható, és szinte minden funkció megtalálható benne a WiFitől a GPS-ig. Az Apple után a legnagyobb gyártók kivétel nélkül alkalmazták az ötletet, viszont igazi sikereket az almás cég mellett csak az ASUS és a Samsung tudott felmutatni, előbbi ráadásul olyan komplex masinákat is piacra dobott, mint a Padfone és a Fonepad, de a Transformer széria is igencsak nagy számban talált gazdára. A MeMO Pad sorozat kedvező áron kapható tagja most utódot kapott, nem is akármilyet, és nem is akármilyen áron. Az ASUS tehát továbbra is igyekszik a felhasználók kegyeit megnyerni, kérdés, hogy ez tesztalanyunkkal mennyire sikerülhet.
Igazán jól néz ki a csomagolás, főleg a szürke-fekete közötti átmenetek teszik különlegessé, messze jobb dizájn ez, mint a sima fehér kartonpapír. Nem meglepő módon ennek tetején egy elő- és hátlapi képet, egy megnevezést és egy gyári logót találunk. A doboz felnyitása után elsőként a ASUS újdonságát pillanthatjuk meg, ezt kiemelve pedig a hozzávalókat kapjuk meg. A tableteknél jól megszokott módon most is elég visszafogott a tartozékkínálat, csupán egy microUSB kábelt és egy töltőfejet kapunk, némi szöveges leírás társaságában.
Külső
Az ASUS-tól mindenki a prémium minőséget várja el, kivételt képezik persze azok az eszközök, melyek nem a legfelsőbb kategóriában próbálnak szerencsét. Tesztalanyunk is ezek közé tartozik, legalábbis árazásban egyáltalán nem a kapcsolódik a csúcsgépekhez Ettől függetlenül senki se gondolja azt, hogy itt gyenge matériát használtak fel, ugyan sok a műanyag és az üveg, de előbbit gumiborítás védi, ezáltal sokkal nívósabb lett a tablet külseje, semmi ropogást nem hallunk, ha ellentétes irányban mozgatjuk az oldalakat. Dimenziók szempontjából 264,6 x 182,4 x 9,5 milliméterről és 580 grammról számolhatunk be, teljesen átlagos adatok ezek.
Az előlapot Corning Fit (nem Gorilla Glass) karcálló üvegborítás védi, ami persze arra már nem elég, hogy kulccsal karistoljuk, de a normál napi használatból eredő sérüléseknek ellenáll. A kijelző pontosan 10 hüvelykes, felbontása pedig 1920 x 1200, ezáltal elértük a 226 PPI értéket. Érdekes, hogy egy ekkora kütyünél még a Full HD sem túl nagy dolog már, de azért az IPS-LCD megjelenítő abszolút szép képet produkál, valóságnak megfelelő színek és jó fényerő a jellemző. Mivel a kereten nem találunk virtuális gombokat, így mindent a megjelenítőről vezérelhetünk. A kelleténél továbbra is szélesebb káva egyébként csak egy előlapi 1,3 megapixeles kamerát tartalmaz, amit legfőképpen videochatelés esetén érdemes használni.
A telefonokhoz képest a MeMO Pad FHD 10 9,5 milliméteres mérete már vastagnak számít, ám egy ekkora tepsinél ez fel sem tűnik, igazából pont hogy segít jobban megmarkolni a masinát, így szépen és biztonságosan foghatjuk akár egy kézzel is (mondjuk hosszútávon ez nem ajánlott). A tablet bal felén a hangerőszabályzó gomb és a 3,5 milliméteres jack aljzat fekszik, felül pedig egy mikrofon és a bekapcsológomb figyelhető meg. Jobboldalra került a microUSB csatlakozó, a microSD kártyafoglalat és a microHDMI kimenet.
Mi a királykék (nekünk férfiaknak egyszerűen csak sötétkék) hátlappal rendelkező verziót kaptuk, ami iszonyat jól áll a gépnek, nem mellesleg pedig érdes, recézett felületet kapott, ezáltal színvonalasabb lett a külső, ujjlenyomatokat nem fogunk találni. Középen egy ASUS logó, felül pedig a hátlapi kamera látható, a borítás két szélén pedig a sztereó hangszóróknak hagytak helyet. A hátlap nem szedhető le, az akkumulátort így nem is tudjuk cserélni.
Hardver, szoftverezettség
Hardveres komponensek közül a legfontosabb egyértelműen a 32 nanométeres csíkszélességen készülő, x86 architektúrával rendelkező Intel Atom Z2560 lapkakészlet. Az ebben található kétmagos processzor 1,6 GHz-en ketyeg, de van még grafikus gyorsítónk is a PowerVR SGX544 személyében, a két páros pedig egész korrekten hajtja a cuccot, igazán vérszomjas trojkává pedig a 2 GB RAM-mal válnak. A belső tárhely verziótól függően 16 és 32 GB lehet, ami nem kevés, de az adatéhesebb felhasználók még ezt is bővíthetik microSD kártyával, méghozzá maximum 32 GB-tal.
Teljesítmény-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | ASUS MeMO Pad FHD 10 | Google Nexus 10 | WayteQ xTAB-100 QCR | Sony Xperia Tablet Z |
Quadrant Standard | 5907 pont | 4644 pont | 4385 pont | 7494 pont |
Linpack for Android (single) | 108,452 MF. / 0,77 s | 130,858 MF. / 0,63 s | 54,901 MF. / 1,53 s | 211,400 MF. / 0,40 s |
Linpack for Android (multi) | 220,191 MF. / 0,77 s | 181,557 MF. / 0,92 s | 111,922 MF. / 1,51 s | 617,827 MF. / 0,27 s |
Smartbench 2012 Prod. | 2740 pont | 3396 pont | 3593 pont | 4868 pont |
Smartbench 2012 Games | 2680 pont | 2616 pont | 1505 pont | 2033 pont |
AnTuTu 3.0 Benchmark | 17851 pont | 13722 pont | 14900 pont | 20220 pont |
Geekbench 2 | 1202 pont | 2315 pont | 1001 pont | 2326 pont |
A pontszámok egyértelműen mutatják, hogy az Intel megoldása egyre inkább felveszi a versenyt a konkurensekkel, más kérdés, hogy a hyperthreading technológia miatt a benchmarkok többsége négymagosnak ítéli meg a kétmagos Z2560-at. A sebesség persze ettől még egyáltalán nem változik, ergo minden annyira folyamatos, hogy tényleg nem fogunk csalódni az ASUS gépében. Szerencsére a megnövelt RAM mérete az alkalmazások egyidejű futtatására is meglepően jótékony hatást gyakorol, több program megnyitása után is ott tudjuk folytatni a régebbit, ahol abbahagytuk. A belső egyébként szinte minden játék futtatására elegendő, a készülékház nem melegszik, szépen eloszlik a hő.
A tajvani gyártó szoftverfrissítése mindmáig az egyik leggyorsabb, ők azok, akiknél egyáltalán nem kell félni egy termék megvásárlásánál attól, hogy az később a feledés homályába vész. A MeMO Pad FHD 10 is mutatja az eltökéltséget, hiszen itt már az Android 4.2.2 verziója teljesít szolgálatot, minden olyan funkcióval, melyet az egyik legújabb zöld robotos operációs rendszerbe elhelyeztek. Találunk zárolt képernyős widgeteket és minialkalmazásokat is, utóbbiak esetén felugró ablakban dolgozhatunk, ezáltal az éppen használt programot egyáltalán nem zavarjuk, legalábbis nem kell kilépnünk belőle. A főoldalakat címkék (szórakozás, munka stb.) szerint rendezhetjük, és az ezekhez szükséges applikációk gyorsikonjait ki is helyezhetjük ide.
A gyárilag telepített alkalmazások számában is az élmezőnybe tartozik az ASUS, sok olyan appjuk van, ami kizárólag a tajvaniak készülékein érhető el. Ilyen a biztonsági mentésekre alkalmas App Backup, a programok jelkódos zárolására használatos App Locker, de az ASUS Story, Sudio, Artisd, Splendid sokaság is egyedülálló, ezekkel képeket, videókat és színösszeállítás lehet módosítani. Az ASUS To-Do segítségével emlékeztetők állíthatók be. Feljegyzéseknél a Sticky Memo és a Super Note Lite jöhet jól,az Istant Dictionary pedig az éppen olvasott szöveget tudja azonnal más nyelvre fordítani (internet segítségével). Nyilvánvaló, hogy az előbb leírt applikációkon felül minden más androidos program is rendelkezésünkre áll, így a böngészőtől, email kliensektől, zene- és videolejátszótól, kamerától, naptártól sem kell búcsút vennünk.
Multimédia, kamera
Tesztmasinánknál sem maradhatott el az olyannyira nélkülözhetetlen hátlapi kamera, ami egyébként 5 megapixeles, autofókuszos, ám segédfény már nem tartozik hozzá, így sötétben szinte lehetetlen használni. Mozgófilm esetében 1080p a maximális felbontás, így lényegében a kijelzőnek megfelelő filmet készíthetünk. A felületről egyébként egyszerre érhetjük el a kamerát és a videót, méghozzá számos beállítási lehetőséggel karöltve. A kameránál van fehéregyensúly és ISO érték megadás, extraként pedig késleltetést, időzítést, hatásokat (régimódi, szürkeárnyalat, negatív, LOMO) és jellegeket is beállíthatunk. Videó esetében csökkentették a lehetőségeket, de legalább lehetséges a gyorsított felvétel is.
Mánia lett a kamera a tableteknél is, viszont nem egy olyan gyártó van, akik utólag megnézve inkább kihagyhatták volna ezt a funkciót. Az ASUS nem tartozik ezek közé, de most is bizonyítást nyer, hogy ilyen eszközökbe nincs sok értelme optikát szerelni. A képekkel elég sok gond van, beltéren például nagyon zajosodnak az alkotások, így pedig a vonalélességnek is szevasz, a részletesség pedig nagyon gyenge. Kültéren sem sokkal jobb a helyzet, a dinamikatartomány alacsony, ha a házas képen a falat célozzuk meg, akkor a kék ég egyszerűen beég és fehér lesz. Kromatikus aberrációval ritkán találkozunk, a makró felvételek pedig egész jók, legalább akad valami pozitívum is. A videóknál látható, hogy egyben tartás esetén egész szép a kép, de ahogy mozgatjuk, máris rohamosan romlik az összkép, pont ez a folyamat látható tesztfelvételünkön is.
FM-rádió ebben a modellben sincs, mondjuk nem is túl sűrű jelenség a táblák világában. A zenelejátszó viszont igyekszik mindenért kárpótolni, hiszen funkcióban nincs hiány, kapunk hangszínszabályzót, albummegjelenítés, előadó, dal, album szerinti szétválogatás, de generálhatunk saját lejátszási listát is. A hang viszont kiemelkedően jó, gyönyörűen és tisztán szól a sztereó hangszóró, vannak mélyek, és még maximumra tekerve sem rezonál be semmi, tényleg élmény muzsikákat hallgatni a ASUS újdonságán.
A videólejátszó ugyan a DivX-et nem képes lejátszani, de ezt könnyen orvosolni tudjuk egy másik Play Áruházból lehúzott alkalmazással. Egy ilyen hardvernek szinte semmilyen felbontás nem lehet akadály, nem is fogunk csalódni, a Full HD mozikat is röccenés nélkül viszi a cucc, ezen a kijelzőn pedig már értelme is van ennek, gyönyörű és éles képet kapunk, élmény az utak során filmezni.
Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés
Adatkommunikációs szempontból nem áll rosszul a cucc, először is meg kell említeni, hogy van GPS-vevő a gépben, ezáltal akár navigálhatunk is, ekkora kijelzőn pedig alighanem minden térkép bőségesen elfér. A WiFi modul már támogatja a 802.11a/b/g/n szabványokat is, a Bluetooth chip pedig a 3.0-s verziót kapta. NFC nem található a készülékben, microUSB kábel csatlakoztatásakor pedig nem csak adatot másolhatunk, de még tölthetjük is kedvencünket, ez relatíve ritka azért a tableteknél.
Böngészni igazi élmény egy ekkora és ilyen felbontású kijelzőn, egyértelműen ez is a tabletek egyik vonzereje. Eddig az Android nyújtotta a legteljesebb szolgáltatásokat, ám a 4.2-es verzió óta nagyon nehéz a Flash tartalmakkal boldogulni, sajnos már tesztalanyunkra sem sikerült felvarázsolni, mondjuk ez az Intel platformnak is köszönhető. Ez annyiból fájó, hogy így számos fontos weboldaltól búcsúzhatunk el, bár ez korántsem a gyártó hibája, az iOS-nél például az idők kezdete óta így van. A lapokon való navigálás mindenesetre szélsebes, tudunk több ujjal nagyítani, használhatjuk a szövegtördelést, a Full HD megjelenítőnek köszönhetően pedig a szöveg is éles marad.
Az egyik legkényesebb dolog továbbra is az akkumulátor, hiszen az üzemidő nagyon fontos, pláne a tableteknél. Tesztalanyunkban egy 6760 mAh-s energiaforrás található, a tajvaniak nem láttak el még szemléltető adatokkal sem. Nyomogattam és használtam a gépet, és az biztos, hogy teljes fényerőn a DivX filmek nézése nagyjából öt óráig történik, böngészés esetén pedig bő hat óra érhető el egy feltöltéssel. Ebből egyébként egy olyan konklúziót lehet levonni, hogy egy teljes munkanapot még éppen elbír a cucc, de azért messze áll a csúcsot jelentő tíz órás üzemidőktől.
[+] ASUS MeMO Pad FHD 10 vs. Sony Xperia Z
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 9 pont |
Anyaghasználat | 8 pont |
Összeszerelés minősége | 9 pont |
Kijelző mérete, minősége | 9 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 10 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 10 pont |
Felhasználói felület élménye | 9 pont |
Alapfunkciók | |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 7 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 9 pont |
Audio | 9 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 7 pont |
Ár/érték aránya | 8 pont |
Hogyan értékelünk? |
Az ASUS MeMO Pad FHD 10 jól sikerült, nehéz olyan részt találni, amiben úgy igazán bele lehet kötni, 109 990 Ft-os ajánlott végfelhasználói ára pedig sokaknak jelenthet erős alternatívát. Az egyetlen gyenge pont a kamera, ám meglehetősen kevés olyan tabletet lehet találni a piacon, amiknek a fotós része akár egy jobb mobilos fényképezőt is megközelítene, hirtelen fényképezésre a tesztalanyunkban található optika is alkalmas. Az Intel Atom lapkakészlete minden csínja-bínja visszaköszön használat közben, hiába "csak' kétmagos a hardver, sebességben semmi visszafogót nem érzünk, igazán reszponzív a cucc, minden pillanatok alatt betöltődik, még a játék futtatása sem okoz gondot. A kijelző sokat fejlődött, a Full HD méltó társ mind a filmezés, mind a böngészés kapcsán, nagyon éles képet kapunk valamennyi esetben. Igazán a tajvani gyártó büszkeségét egy ráncfelvarrásnak is tekinthetjük a MeMO Pad 10 Smart után, habár ott ugye Tegra 3-at használtak még. Hasonló áron konkurenst nehéz találni, a 10 hüvelykes Nexus és a Sony modellje is pár tízezressel drágább, a Huawei fullosa pedig hiába egyezik árban, tudásban már egy kicsit elmarad az ASUS szépségétől. Összességében tehát nagyon elégedett voltam a MeMO Pad FHD 10-zel, mindenre tökéletesen használható, ha pedig egy billentyűzet is lenne hozzá, akkor az már fenomenális lenne, mindenesetre a külön klaviatúrát hagyjuk meg a Transformer szériának. A tajvani gyártó újdonsága tehát jól vizsgázott, én nyugodt szívvel tudom bárkinek ajánlani.
![]() |
ASUS MeMO Pad FHD 10 |
Legendd
A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | WiFi only | |
Méret | 264,6 x 182,4 x 9,5 milliméter | |
Tömeg | 580 gramm | |
Színvariációk | sötétkét, rózsaszín, fehér | |
SIM-foglalat | nincs | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 10 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 1920 x 1200 pixel (226 ppi) | |
Kijelző típusa | IPS-LCD kapacitív érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | Intel Atom Z2560 Chipset | |
Processzor típusa | 1,6 GHz-es kétmagos | |
Processzor csíkszélessége | 32 nm | |
Processzor utasításkészlete | x86 | |
Grafikus chip | PowerVR SGX544 | |
RAM mérete | 2 GB RAM | |
Memória | ||
Belső tárhely | 16/32 GB | |
Memória bővíthetősége | microSD (max. 32 GB) | |
Adatátvitel | ||
IrDA / Bluetooth | nincs / 3.0 (A2DP) | |
WiFi | 802.11 a/b/g/n, WiFi direct, DLNA | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van | |
NFC | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Hangrögzítés | telepíthető | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 4.2.2 (Jelly Bean) | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Java | van | |
Játékok | telepíthető | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | Amazon Kindle, AOLink, App Backup, App Locker, ASUS Artist, ASUS Splendid, ASUS Story, ASUS Studio, ASUS To-Do, Instant Dictionary, MyBitCast, Szülői Zár, Sticky Memo, SuperNote Lite | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 5 megapixel, autófókusz | |
Másodlagos kamera | 1,3 megapixel | |
Videófelvétel | 1080p | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 6760 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | ? óra | |
Internetezési idő | Kb. 6 óra | |
Videolejátszási idő | Kb. 5 óra | |
Egyebek | ||
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor |