Android 3.0 (Honeycomb) előzetes

Az Android története

Mai cikkünk témája az Android; sokszor írtunk már róla, van egy fejlődéstörténetünk, ahova tulajdonképpen elég is lenne beilleszteni azt, hogy miről szól a Honeycomb kódnévre hallgató, számát tekintve 3.0-s verzió megjelenése, de úgy döntöttünk, hogy egy külön írást publikálunk, mert a téma egy kicsit mélyebb, mint amilyennek elsőre hinnénk. Mindenesetre megint alapozással kell kezdenünk, anélkül ugyanis nem lehet követni a cikket, úgyhogy ideje is a lovak közé csapnunk; aki tudja, hogy mi az az Android, az persze lapozhat is a következő oldalra.

Az Android tulajdonképpen a Google mobil operációs rendszere, valamint az azt futtató gépek gyűjtőneve, de ez a definíció önmagában kevés. A háttértörténet a következő: 2005-ben a Google felvásárolta az Android Incorporated nevű kaliforniai vállalatot, majd belefogott a saját operációs rendszerének fejlesztésébe, mely sok alakítás után végül 2008 végén érte el a piacot a G1 nevű készülékkel, melyet a HTC gyártott és a T-Mobile forgalmazott. A Google célja egy olyan nyílt forráskódú, rugalmas, könnyen alakítható rendszer elkészítése volt, melyhez a fejlesztőknek lehetőségük van java nyelven írni ún. managed kódot (virtuális gépen, nem "közvetlenül" a processzorban feldolgozott kód) használó programokat. A fejlesztést megkönnyítendő az alkalmazások kivétel nélkül hozzáférnek az adott készülék összes erőforrásához, mivel kis túlzással teljesen egyenrangúak. A rendszer monolitikus Linux kernelen (magon) alapul, a kód túlnyomó része Apache, nyílt forráskódú vagy szabad program liszensz alatt van, ami szintén nem semmi.

A köztudatba viszont hibásan épült be a Google és az Android kapcsolata. A helyzet az, hogy az Androidot nem a Google, hanem az Open Handset Alliance nevű cég-csoportosulás fejlesztette, hogy ki mit csinált vele kapcsolatban, azt nem tudni pontosan. Az OHA-nak jelenleg több tucat tagja van, 20 készülékgyártó (Acer, Alcatel, Asus, CCI, Dell, Foxconn, Garmin, Haier, HTC, Huawei, Kyocera, Lenovo, LG, Motorola, NEC, Samsung, Sharp, Sony Ericsson, Toshiba, ZTE), 20 félvezetőgyártó (többek között az Intel, a Marvell, az nVidia, a Broadcom, a Texas Instruments, az ARM, a MediaTek és az Atheros), 13 operátor (köztük a T-Mobile és a Vodafone), 16 szoftveres cég (maga a Google, az eBay, az Access és pár kevésbé ismert név), valamint 11 egyéb vállalat — a lista egyébként hónapról hónapra változik, egyesek kiszállnak a buliból, mások viszont csatlakoznak, jellemzően utóbbiak vannak többen. Látszik, hogy nem kispályás kft-k tömörüléséről van szó, az Android tehát elméletileg hatalmas tudás és sok munka eredménye. A Nokia és más konkurensek ennek megfelelően támadták is a platformot, pár éve azt mondták, hogy lehetetetlen egy ennyi cég által fejlesztett rendszert egységessé és stabillá tenni; hát, marhára nem lett igazuk. Az Android sikere mögött többek között az áll, hogy készülék és gyártófüggetlenül nyújt hasonló felhasználói élményt, mint mondjuk az iPhone, de mindezt sokkal nyitottabban teszi, mint a kaktusz-elvvel ("egyet láttál, láttad az összeset") jellemezhető Windows Phone 7. Ráadásul az Android az olcsóbb árszegmensben is elérhető, terjedési sebességét ez erősen befolyásolja is. A táblagépek megjelenésére viszont kicsit talán lassan reagált a zöld robot; erről lesz szó a következő oldalakon.

Okostelefonos Androidok a táblagépeken

Amikor az Android rendszer fejlesztése elkezdőtött, még nem létezett az a termékkategória, melyet most táblagépnek hívunk. Az egész rendszer valószínűleg az akkor még erősen piacvezető Symbiant akarta megszorongatni, plusz megjelenésekor egy ideje már piacon volt az iPhone is, melynek felhasználói felülete ugye teljesen újnak számított, a Google-nek tehát az is célja volt, hogy az Apple-t megszorongassa. Plusz szinte biztosra vehető, hogy a cégóriás elég jól látta a piac jövőjét, tehát komoly üzleti terv is volt az egész koncepció mögött, de annak a táblagépek nem voltak részesei.

A TabletPC-k nem jutottak el minden háztartásba

Mert miért is lettek volna? A Microsoft által megálmodott TabletPC-k nem tudtak beférkőzni a mainstream szektorba, a UMPC-vonal pedig szintén csődött mondott, egészen az iPad tavalyi megjelenéséig úgy tűnt, hogy a világnak még nincs szüksége efféle ketyerékre. Aztán csak megjelent az Apple táblagépe, mely elképesztő eladásokat produkált, a cégek pedig három irányt választottak; vagy elkezdtek saját operációs rendszert fejleszteni (RIM, HP, bár utóbbi vállalatnál azért kicsit összetettebb a dolog), vagy hozzányúltak az Androidhoz, vagy az asztali Windows 7 operációs rendszert használták fel készülékeiknél. Már akkor is látszott, hogy az Android kérdéskört egyedül a Samsungnak sikerült jól megfognia, a Galaxy Tab mellett ugyanis semelyik gép nem produkált kiemelkedő eladásokat. A többiek sokszor már a túl gyenge hardvernél elrontották az egészet, de önmagában az erős vas sem bizonyult tuti receptnek, a jó használhatóságot, az egységes felhasználói interférszt vagy az alkalmazásletöltés meglétét ugyanis ez sem garantálta. Sorban kerültek hát piacra a kevésbé használható androidos táblagépek, melyek között voltak azért jók is, de a Samsung megoldásán kívül tényleg semelyik nem tudott labdába rúgni, főleg nem az iPad mellett.

Samsung Galaxy Tab

A Google pedig látta mindezt, ezért elkezdte fejleszteni a Honeycomb nevű Android-variánst, melyet bár a rendszer 3.0-s változatának hívnak, tulajdonképpen egy teljesen különálló vonalról van szó, melyet táblagépekre optimalizáltak. Ez elsődlegesen abban nyilvánul meg, hogy a rendszer kezeléséhez már nincs szükség dedikált (azaz fizikailag is létező, különálló) gombokra, mindent az érintőképernyőről vezérelhetünk. Érdekes belegondolni, hogy az iPhone-t annak idején mennyien kritizálták a fizikailag is létező "vissza" és "menü" gombok hiánya miatt, pedig az Apple csinálja jól, azt a rendszert ugyanis gond nélkül át tudták ültetni az iPadre, elég volt megnagyítani a képernyőn lévő elemeket. Az Androidnál pedig sokkal neccesebb a történet, a fizikai gombok elhelyezése macerás, sok táblagépen olyan szerencsétlen helyen vannak, hogy a felhasználók lépten-nyomon rátenyerelnek akkor is, ha nem akarnak. Meg persze ott van a felhasználói felület kérdése, az Androidra azért ráfért már egy kis vérfrissítés, ugyanúgy, mint az iOS-re, de ezt az Apple valamiért nem hajlandó meglépni; azaz elképzelhető, hogy az Android most előnyhöz juthat, ugyanis egy 2011-ben is frissnek ható dizájnnal tud előrukkolni, ami a több éve ugyanúgy kinéző iOS-szel szemben komoly fegyvertény lehet.

Hirdetés

A Honeycomb újdonságai

Az Android 3.0 (Honeycomb) újításai röviden:

Új felhasználói felület

...mely ugyebár kifejezetten táblagépekhez, azaz "nagy kijelzőkhöz" készült. Megtartotta a rendszer korábbi előnyeit, azaz bőkezűen bánik a figyelmeztető ablakokkal, készenléti képernyője widgetekkel és egyéb apróságokkal kiválóan személyre szabható, de mindezt megfejelték egy nagyon modernnek tűnő 3D-s képi világgal. Van továbbá permanensen látható system bar a figyelmeztetéseknek, action bar az alkalmazások vezérléséhez, egy jól átgondolt interfészről van tehát szó.

Erőteljes multitasking

A multitasking nem újdonság az Androidon, de a 3.0-s verziónál ez a rendszer egyik legerőteljesebb része. Az épp futó / mostanában használt alkalmazásokat egy kiválóan átlátható felületen jeleníti meg, a használat így gyerekjáték.

Újrarajzolt virtuális billentyűzet, jobban használható szövegkijelölés/másolás/beillesztés

Ehhez sokat nem lehet hozzátenni, új a billentyűzet, jól néz ki és jól is használható. A szövegbevitel ugye igen fontos része a táblagépeknek, ez az újítás tehát szintén szükségszerű volt; a gépelési élményt maximalizálni kellett. A jobb szövegkijelöléshez és copy/paste funkcióhoz nincs mit hozzátenni, szintén must-have kategória.

Újragondolt alkalmazások a nagyobb képernyőkhöz

A nagyobb képernyő bizonyos alkalmazásoknál más felhasználói felületet kíván, ebből adódóan a 3.0-ban új fajta böngészőt, kamerakezelő alkalmazást, galériát, névjegyzéket és e-mail klienst találunk.

A rendszerről Barcelonában csináltunk egy videót, az alany egy Samsung Galaxy Tab 10.1 volt, melyen a multi-touch még nem működött, maga a rendszer viszont megcsodálható.

Elég lesz?

Az Android 3.0 megjelenése valószínűleg alaposan át fogja rendezni a táblagépek piacát. Legfontosabb újítása a felhasználói felülete, mely nem csak jobban használható, mint elődei, hanem szebb és frissebb is azoknál; ez az iPaddel szemben is komoly előnyt jelenthet, ha ugyanis valakit nem érdekel az alkalmazásbolt mérete és nem márkapreferencia alapján választ gépet, elképzelhető, hogy megnyerőbbnek fogja találni a 3.0-s Androidot, mint az aktuális iOS rendszert. A gép kinézete persze más kérdés, jelen állás szerint úgy tűnik, hogy az iPad 2-t egy ideig semmi nem fogja lenyomni ezen a területen.

Az iPad 2 nagyon szép... és még annál is vékonyabb

Az új felhasználói felület érkezése viszont más szempontból is örömteli. Ennek köszönhetően a gyártók (a kisebbek legalábbis) nyugodt szívvel használhatják azt, készülékük nem fog régimódi hatást kelteni és teljesen egységes lesz. Azaz a cégeknek több energiájuk marad az egyedi megoldások és a dizájn fejlesztésére, valamint a rendszer optimalizására, aminek köszönhetően remélhetőleg nem fogunk olyan instabil és és lassú 3.0-s gépekkel találkozni, mint amilyennek a korábbi rendszernél sok esetben találkoztunk. Érdekes elgondolkodni azon, hogy a nagyobb gyártók (mondjuk a Samsung) vajon idővel elkezdenek-e majd használni egy saját grafikus felhasználói interférszt, vagy maradnak az Android 3.0 gyári megoldásánál és ebből adódóan pont úgy fognak kinézni, mint az összes többi gyártó; az általunk próbált Galaxy Tab 10.1-en egy hónappal ezelőtt gyári interfész futott, de ez még nem garancia semmire.

Végszóként pedig azt mondhatjuk, hogy nagyon várjuk az első Honeycombbal szerelt táblagép megjelenését, mert már nagyon szeretnék alaposabban kipróbálni egyet. Remélhetőleg már nem kell sokáig várnunk!

Bocha

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.