Allview P8 Energy Pro - drága tankhajó

Gigászi kijelzővel és más eszközt töltő akkumulátorral száll be tepsiversenybe az Allview. Az ujjlenyomat-olvasó és a méretes RAM modul jó hír, lóerőből viszont kevés jutott árszinten.

Bevezető

Elég az embernek csak egyszer egy hosszú napon a nyakába vennie a várost, esetleg nyaralás vagy kirándulás során megnyújtani az úton töltött órák számát, és máris kiderül a mai okostelefonok legfőbb gyenge pontja: az üzemidő. Ha ugyanis egy csúcskészülék remek kameráit, gyors navigációs modulját, fényes kijelzőjét és a sok-sok energiaigényes alkalmazását beizzítja a felhasználó, telefon legyen a talpán, amelyik kibírja estig anélkül, hogy energiáért könyörögne.

Az Allview P8 Energy Pro gigantikus készülék, hatalmas akkumulátorral
Az Allview P8 Energy Pro gigantikus készülék, hatalmas akkumulátorral [+]

Persze ott az autós töltő, a hordozható energiabank vagy az egyre ritkábban megoldható telepcsere, ám mégiscsak fennáll az igény, hogy legalább egy tényleg intenzív napot átvészeljen a mobilkészülék akkumulátora, ennek pedig nagyon kevés versenyző felel meg. Az Allview az Energy szériát éppen ezért hívta életre, és találkoztunk már a sorozatból kisebb és nagyobb, kedvezőbb árú és drágább versenyzővel. P8 név alatt mindjárt három ilyen is piacra került: a P8 Energy 5,5 hüvelykes képátlót, a P8 Energy Mini 5 hüvelykeset, a most bemutatásra kerülő P8 Energy Pro pedig 6 hüvelykeset kínál.

A P8 Energy Pro nemcsak nagy, mutatós is
A P8 Energy Pro nemcsak nagy, mutatós is [+]

Az 5020 milliamperórás telep mellé igyekszik felnőni az összes többi komponens: a kijelző Full HD felbontású és AMOLED típusú, a RAM és tárhely igencsak bőséges (3, illetve 64 gigabájt), a mutatós fémházra pedig ujjlenyomat-olvasó is került. Több a kérdőjel a visszafogott nyolcmagos rendszerchip napi sebességét illetően (MediaTek MT6753), a lényeg persze ezúttal sem a lóerőkön van, hanem azon, hogy meddig jut el a szekér egy lendülettel. Az is fontos persze, hogy a paripák milyen gyorsan étkeznek, a csomagolás éppen ezért egy váltakozó feszültségű és áramerősségű gyorstöltőt is rejt, USB-C kábellel.

A P8 Energy Pro doboza USB OTG (Type-C) átalakítót is rejt más eszköz töltéséhez
A P8 Energy Pro doboza USB OTG (Type-C) átalakítót is rejt más eszköz töltéséhez [+]

Mivel a P8 Energy Pro jó eséllyel később merül le, mint a közelében lévő bármelyik mobileszköz, jó hír, hogy képes másokat tölteni, és ehhez egy USB-OTG átalakító is jár, ugyancsak Type-C végződéssel. Ám ahelyett, hogy a Pro a kezünk ügyében lévő LeTV 1s-t elkezdte volna etetni, az utóbbi pumpált energiát az előbbibe. Annyi leleményesség persze szorult belénk, hogy a kábelvégeket megcseréljük, és máris az Allview phabletje töltötte a LeTV-t. A csomagolás a fentieken túl némi instrukciót, egy SIM-tűt, egy agybadugós mikrofonos fülest és egy extra képernyővédő fóliát rejt – egy másik alapból a Gorilla Glass 3-as védőüvegen pihent.

Hirdetés

Külső és kijelző

Ha szemre nem nyilvánvaló, első kézbe vételkor egyértelművé válik: a P8 Energy Pro hatalmas készülék. Az is kiderül mindjárt, a 209,8 grammos és 160,9 x 81,2 x 8,4 milliméteres készülékház összeszerelési minősége kifogástalan, az illesztések hibátlanok, az élek le lettek csapva és komolyabb szorongatásra sem lehet deformációra kényszeríteni a vázat. Műanyagból csak a hátlap teteje és alja van a jobb antennajel-átvitel érdekében, az oldalkeretet nem szakítják meg plasztik csíkok.

A P8 Energy Pro (alul) a LeTV Le 1s társaságában
A P8 Energy Pro (alul) a LeTV Le 1s társaságában [+]

A unibody ház nem csak a sarkaknál és a széleknél lett lecsapva a kényelmesebb fogásért, a Gorilla Glass 3-as védőüveg szélei is ívesre lettek csiszolva, bár ettől még szinte mindig két kézzel fogja kezelni a monstrumot az ember, arra ugyanis esély sincs, hogy a felső sarkakat elérje eggyel. Az képernyőkereteket igyekezett az Allview annyira karcsúsítani, hogy a zsebben való hordás ne legyen kényelmetlen, ám a fizika törvényeit nem sikerült legyőzni: bizony, a Pro lehúzza a zsebet. Ezzel nyilván tisztában van a vásárló, amikor hathüvelykes mobilt választ, a hátlap csúszós burkolatát azonban csak az asztalról felkapva tapasztalhatja.

Az AMOLED panel minőségi, a kezelőgombok háttérvilágítása viszont hiányzik
Az AMOLED panel minőségi, a kezelőgombok háttérvilágítása viszont hiányzik [+]

Kijelző-teszt
Mérés Allview P8 Energy Pro Samsung Galaxy A9 (2016) Huawei Mate 8 LG V10
Fehér fényerő 325 / 436 nit 445 / 640 / 707 nit 470 nit 487 nit
Fehér fényerő (min.) 4,3 nit 2,2 nit 10,4 nit 4,3 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0,31 nit 0,28 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen 1518:1 1738:1
Színhőmérséklet 7915 / 7244 K 6610 K (alapvető) 8230 K + kézi 7845 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A P8 Energy kifogástalanul lett összerakva
A P8 Energy kifogástalanul lett összerakva [+]

A 6 hüvelykes Samsung AMOLED kijelző 1080 x 1920 pixel felbontású, fényereje a kitűnő kontrasztaránynak és az alacsony fényvisszaverésnek köszönhetően pont elegendő a napfény alatti használathoz, este pedig elég sötét a kényelmes olvasáshoz. A betekintési szögek kiválóak, csak a színek torzulnak lapos szögből nézve, és bár a kalibráció kissé kékes, a meleg színséma megközelíti az ideális értékeket (az LCD hatás nevű menüpont mondjuk elég viccesen hangzik, figyelembe véve az AMOLED technológiát). A képernyő felett fénymérő, közelségérzékelő, értesítési LED, 5 megapixeles kamera és hangszóró kapott helyet. A Galaxy A9-et megidéző alsó rész az érintésalapú alkalmazásváltó és vissza gomboknak ad helyet (sajnos háttérvilágítás nélkül), közöttük pedig egy nyomógombos kezdőképernyő billentyű pihen, a Samsung megoldásánál mélyebbre süllyesztve. Ez az gomb ad helyet az ujjlenyomat-olvasónak is, amely érintésalapú.

A multimédiás hangszóró alul kapott helyet
A multimédiás hangszóró alul kapott helyet [+]

A két microSIM-et a bal oldalon lehet behelyezni a SIM-tű segítségével, a microSD kártyát pedig a jobb oldalon. Az utóbbi alatt helyezkedik el a hangerőszabályzó és a bekapcsoló gomb – az előbbi túl magasan, hogy fogásváltás nélkül el lehessen érni. A billentyűk nyomáspontja mindenesetre rendben van. Alul lehet a fülest és az USB-C kábelt csatlakoztatni. Mikrofonból ide és a hátlapra is került egy, méghozzá a 16 megapixeles kamera és a ledes villanó közé. Ezen az oldalon még egy márkalogó, alul pedig némi minősítési felirat és a mono hangszóró rácsozata kapott helyet. Bár a két műanyag sáv egynegyed milliméternyit kiemelkedik a fém hátlap síkjához képest, ez nem zavaró sem az esztétika, sem pedig a fogás szempontjából. Az Allview phabletje küllemre szép és tartósnak tűnik, cserében az 5020 milliamperórás akkumulátort nem lehet eltávolítani.

Hardver és Visual UI

Egyre gyakrabban találkozni nyolcmagos rendszerchippel az alsóbb szegmensekben, ezért sem mindegy, hogy pontosan melyik típus ketyeg a készülékházban. Az Allview a csúcskategóriában versenyző Pro mellé az egyik leggyengébbiket választotta (MediaTek MT6753), az árának a feléért lepipálja teljesítményben a hatmagos Redmi Note 3 Pro, az 1,3 gigahertzes Cortex-A53 magok és a Mali-T720-as IGP egyszerűen nem versenyképes 120 ezer forint felett. Pedig rendszermemóriából (3 gigabájt) és belső tárolóból (64 gigabájt, 52 elérhető) bőségesen akad, és a microSD kártyával való bővítés is opció. A felület alapvető gyorsaságára sem lehet panasz, azonban a futó háttérfolyamatok, a letöltések, a komplexebb honlapok böngészése vagy a komolyabb 3D-s játékok futtatása dadogásokkal vagy várakozásokkal egyértelműsíti: messze van az árszint átlagsebessége.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Allview P8 Energy Pro Samsung Galaxy A9 (2016) Huawei Mate 8 LG G4
Rendszerchip MediaTek MT6753 Snapdragon 652 HiSilicon Kirin 950 Snapdragon 808
AnTuTu Benchmark 5.x 38020 pont 69993 pont 72417 pont 49597 pont
Vellamo Browser 2730 pont 4979 pont 5334 pont 4131 pont
Vellamo Metal 1102 pont 2641 pont 2966 pont 2241 pont
Geekbench 3 (single) 631 pont 1437 pont 1667 pont 1100 pont
Geekbench 3 (multi) 2736 pont 4718 pont 6024 pont 3495 pont
GFXBench Man. onscreen 4,2 fps 9,3 fps 17 fps 9,3 fps
GFXBench Man. offscreen 4,2 fps 9,3 fps 16 fps 14,9 fps
GFXBench T-Rex onscreen 12 fps 12 fps 38 fps 24,5 fps
GFXBench T-Rex offscreen 31 fps 31 fps 36 fps 34,32 fps


[+]

Az Allview óriástelefonja a Visual UI 1.0 fantázianevű felületet futtatja, és kompatibilis a márka Visual VR szemüvegével. A rendszer a kissé koros, 5.1-es Android főverzión alapszik, amely megtartott olyan Material Design stílusú elemeket, mint az ikonkészlet, a 2D-s animációk, az elválasztók nélküli beállítások vagy a kártyapakliszerűen pörgethető alkalmazásváltó, gombbal minden futó app bezárására (kb. másfél gigabájt marad szabadon). Az AOSP-alapú billentyűzet is ismerős lehet, és a magyar ékezetekről és szójavaslatokról sem kell lemondani. A rendszert ugyanakkor csak 80%-ban sikerült magyarítani, sok helyen és alkalmazásban angol szavakkal lehet találkozni, de ez általában a tényleges piacra kerülés időpontjáig javításra szokott kerülni.


[+]

Minden más egyénire szabott: felülről csak az értesítési panelt lehet lehúzni, a kapcsolókhoz ugyanis alulról lehet hozzáférni (logikusabb egyébként ez megosztás). A fényerőcsúszka mellett itt 14 kapcsoló közül lehet választani – hogy a fake call, vagyis az álhívás miért kapott ilyen kitüntetett szerepet, arra kíváncsiak vagyunk. A főoldalon és a menüben 4 x 4-es az ikonkiosztás, nincs opció a 6 hüvelyken logikusabb, 5 x 5-ös vagy 6 x 6-os elrendezés kiválasztására. Ezen alternatív launcher telepítése segíthet. A widgetek közül megemlítendő a 3D-s időjárásé.


[+]

Gesztusvezérlés módból akad duplakoppos felébresztés és képernyőzár, a személyes adatokat és a hívásokat zároló vendég üzemmód pedig három ujj felfele tolásával érhető el. Ezúttal is indíthatók alkalmazások kikapcsolt képernyőre történő betűrajzzal, továbbá hívás indítható és fogadható a mobil fülhöz emelésével, a képernyő pedig addig nem kapcsol ki, amíg a felhasználó két szép szeme arra mered. Lebegő ikon is elérhető, amelyet felnyitva nemcsak az androidos kezelőgombok, hanem a képernyő kicsinyítés is elérhető a kényelmes egykezes használathoz. Kár, hogy az utóbbit nem lehet egyszerűbben megoldani, ha az ember egyébként nem szeretne egy állandó lebegő ikont a kijelzőn nézni, az egykezes módhoz azt minden esetben külön elő kell hívnia, majd elrejtenie.


[+]

A Visual UI széles körben lehetővé teszi az értesítések és az alkalmazásengedélyek paraméterezését, a kezdőoldal pedig témázható (Theme Park, Chameleon). A tárcsázóban működik a gyorskeresés, a telefonkönyv számos forrásból képes behívni a tételeket (SIM-ek, online fiókok, telefon) és a tételek rendezési elve is változtatható. A biztonság is fontos az Allview-nak, élén a kezdőképernyő gombba épített ujjlenyomat-olvasóval. Az ujjrészletek szakszerű regisztrálása után az olvasó villámgyorsan azonosít. Bekapcsolt képernyőnél egyszerűen a szenzorra kell tenni az ujjat, kikapcsoltnál viszont a gombot le is kell nyomni. Az azonosítás megbízható, minden szögből működik és bevethető a vendég üzemmódhoz és a fájlkezelőben az állományok titkosításához. Megemlítendő még a Gyermek mód (amelyet elindítva csak a tulajdonos által kijelölt alkalmazások érhetők el), a Bitdefender vírusirtó, valamint a System Manager rendszerfelügyelő. Itt az erőforrás-felszabadítás, az alkalmazáskezelés- és fagyasztás, valamint adatforgalmi és energiaopciók állíthatók.


[+]

Az levelezés, a jegyzetelő, a hangrögzítő, a számológép, az iránytű, a naptár és az óra is jól használható. A márka ajánlatait az Allview Selfcare segít megismertetni. Két böngészőt találni a méretes tárolón, az AOSP-alapút, és a jóval modernebb Chrome-ot, mi az utóbbit preferáltuk. A Google szoftvere rendben kezel fél tucat lapot, vált asztali nézetre vagy inkognitó módra és szinkronizálja a fiókhoz tartozó előzményeket, könyvjelzőket és jelszavakat. Opció még a keresés és a nyomtatás, az egyéni nagyításhoz igazodó sortörés viszont kimaradt. Ekkora képernyőn élményszámba megy a böngészés, kisebb-nagyobb megakadásokkal ugyanakkor számolni kell a komplexebb oldalak esetében.

Kamerák, multimédia

A méretes phablet előlapjára 5, a hátlapjára pedig 13 megapixeles kamera került f/2-es rekeszértékű lencsével, zafírüveg védelemmel és átlagos fényerejű ledes villanóval. A kameraszoftver lényegében mindent tud, és módokból is Dunát lehetne rekeszteni (arcszépítő, HDR, panoráma, éjszakai, képaláírás, effektek, 65 megapixeles interpolált fotók, animált GIF, okos témaválasztás, vonalkód olvasó, Polaroid és többelemes opciók). Profi mód is akad expozíciókorrekció (+-3 Fé), érzékenység (ISO100 - 1600), záridő (1/30 - 14 mp), kézifókusz (csúszka) és fehéregyensúly beállításokkal (négy séma). A keresőn ezeket egyenként vagy egyszerre mindet variálni lehet. Az élőképen elérhető a kameraváltó, a módválasztó, a vaku, a beállítások, a videofelvevő, az exponáló és a galéria ikonja. Átlagos sebességgel működik az érintőfókusz, élesítés után a zöld négyzettel alternatív fénymérési pontot lehet választani. Elérhetők még a rácsvonalak, a GPS beállítások és a 2, 5 és 10 másodperces visszaszámláló.


[+]

Nappal átlag feletti minőségű fotók lőhetők észrevehető zajmentesítéssel és túlélesítéstől keletkezett képzajjal. A fehéregyensúly megbízható, a dinamikatartomány pedig átlagos (a HDR nem sok vizet zavar). A problémák a fókuszálással kezdődnek: már nappal téved itt-ott az automatika, este aztán gyakrabban lő mellé, mint élesít megfelelően. Ennek kevésbé szoftveres, inkább lencse okai lehetnek: a kézi fókuszcsúszkával ugyan lehet (és sajnos gyakran kell) pontosan élesíteni, ám végtelen helyzetbe tolva a távoli objektumok elhomályosodnak.


[+]

Este egyébként sok részlet elvész az agresszív zajmentesítésnek köszönhetően, a túlélesítés is intenzívebb, így aztán meg kell küzdeni a jobbfajta fotókért rosszabb körülmények között. A DNG RAW-ba való mentés és az egyéni feldolgozás segítene, ám ezek nem opciók. Makrók 6-7 centiméterről lőhetők, átlag feletti részletgazdagsággal, itt-ott előforduló fókuszhibával. Videofelvétel legfeljebb 1080p-ben lőhető 25 fpssel (a menü érdekes módon 720p felbontást jelöl), közepes képminőséggel, elő-előforduló fókuszvesztéssel és kissé tompa hangokkal, íme, egy példa. Kihasználatlan potenciál maradt a kamerában, túl sokat kell gépészkedni a minőségi, albumkész fotók összehozásáért.


[+]

A zeneszámok előadók, listák és mappák szerint csoportosíthatók. DTS mód, különféle fülhallgatósémák és hangerőszabályzó is elérhető. Témaválasztás, Bluetooth-átjátszás és FM-rádió is van, az utóbbihoz fülest kell csatlakoztatni. A zenelejátszó a wma kódolással, a videolejátszó pedig az AC3 hanggal, a feliratfájlokkal és a 1080p-t meghaladó felbontásokkal nem tud megbirkózni. Az utóbbi egyszerű szoftver, melynek az opciói közé a képernyőfotó és az ablakos lejátszás tartozik. Ha a DTS mód be van kapcsolva, akkor a hátlapi hangszóró kiemelkedően nagy hangerővel képes felkiáltani, ám nem szólnak sem az énekhangok, sem pedig az élesebb hangszerek szépen. Kiegyensúlyozottabb, szebb és halkabb a hangkép a DTS kikapcsolásával, ilyenkor átlag feletti minőségről és hangerőről lehet beszélni. A dobozban mellékelt mikrofonos füles nem nagy szám zeneileg, headsetként viszont megállja a helyét. Jobbfajta fülest a mobilra helyezve átlagos minőségben lehet zenét hallgatni, némileg visszafogott dinamikával. A DTS módot itt is érdemes kikapcsolni a kiegyensúlyozottabb frekvenciaátvitelért.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A P8 Energy Pro 2 microSIM-et fogad be, az elérhető legnagyobb adatsebesség 4G-n 150 Mbps (1800, 2100, 2600 MHz, azaz a B20 kimaradt), 3G-n pedig 21 Mbps. A beszélgetési hangminőséget mindkét oldalon megfelelőnek találtuk, akárcsak a hangerőt. A WiFi-modem 802.11b/g/n szabványú, jó érzékenységű és támogatja a hotspot, illetve a Direct funkciókat. Bluetoothból 4.0 jár A2DP-vel és LE-vel, USB-ből pedig 2.0 Type-C csatlakozással, MTP-vel, OTG-vel és átalakítóval másik eszköz töltéséhez, ami rendben működik is. Navigáláshoz az antennák és routerek jelei mellett a GPS és a GLONASS műholdak is segítségül hívhatók. A pozíciószerzés az átlagosnál valamivel gyorsabb. Van iránytű, giroszkóp, gyorsulásmérő, az NFC és az infra viszont kimaradt.

A készülék két microSIM-et fogad be
A készülék két microSIM-et fogad be [+]

A Pro a sima P8 Energynél nagyobb kijelzőt és kisebb, 5020 milliamperórás telepet kapott, az üzemidő ennek megfelelően csak simán kiváló, és nem fenomenális. Napi 6-7 órás képernyőidők intenzív használat mellett is kijöhetnek, visszafogottabb kezeléssel pedig ennél is több, amit 2-3 napos töltési ciklusra is el lehet osztani. A készenléti fogyasztás ugyanakkor magasabb a megszokottnál, és persze a játékok és a kamera is intenzíven fogyaszt. A töltés 2,5 óra alatt megvan, köszönhetően az adaptív gyorstöltőnek (5V/2A, 7V/1,8A, 9V/1,8A, 12V/1,3A). Internetezni és a MinDig TV HD adását streamelni egyaránt 15 órán át lehet egy-egy töltésről, ezek remek értékek. Akad a háttereket elsötétítő és a háttérfolyamatokat visszafogó energiatakarékos séma, illetve extrém energiatartalékosság, amely telefonálásra, ébresztésre és SMS küldésre redukálja a funkciókat, cserében több hetes készenlétet ígér.

Nem lett rossz a P8 Energy Pro, ám az árazását elmérték
Nem lett rossz a P8 Energy Pro, ám az árazását elmérték [+]

Értékelés: Allview P8 Energy Pro
Külső
Ergonómia 6 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 7 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 9 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 9 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

Sok erénye van az Allview gigászi phabletjének. A mutatós fémház kitűnően össze lett rakva, az üzemidő az ígéreteknek megfelelően remek (csak nincs a sima P8 Energy szintjén), az AMOLED kijelző jó minőségű (a maximális fényerő lehetne magasabb) és a 3/64 gigabájtos RAM/tároló kombináció is igen jó hír. Csakhogy a 130-140 ezer forint között mozgó kezdőárba nem férhetett volna bele a középszerű nyolcmagos rendszerchip, pontosabban a MediaTek MT6753-nál sokkal erősebbnek kellett volna beleférnie (Helio X10/X20, Snapdragon 650/652), hogy versenyképes legyen a combosabb konkurenciát figyelembe véve.

Az 5,5 hüvelykes Redmi Note 3 Pro hozza a P8 Energy Pro üzemidejét, lepipálja rendszersebességben, és féláron elérhető a 2/16 gigabájtos alapkiszerelése, míg a drágább Samsung Galaxy A9 annál is izmosabb hardveresen, és nincsenek a tesztkészülék kameráját lehúzó fókuszhibái. A kegyelemdöfést végül a OnePlus 3 viszi be olcsóbban, 6 gigabájt RAM-mal és sokkal jobb kamerával. Okés, hogy gyengébb az üzemideje, ám nem segít az Energy Prón a B20-as LTE sáv kimaradása, vagy az a tény, hogy 100 ezer forint fölött az NFC-t és a gombok háttérvilágítását kispórolták. Nem kérdés, hogy az Allview-nál komoly energiát fektetnek készülékeik fejlesztésébe, azonban a bizonytalan kamerával és az elmért árazással van még tennivaló, mielőtt plecsni lesz a dologból.

Bone123

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Allview P8 Energy Pro
Allview P8 Energy Pro Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 160,9 x 81,2 x 8,4 milliméter
Tömeg 209,8 gramm
Színvariációk arany, ezüst
SIM-foglalat 2 x microSIM (dual standby)
Kijelző
Kijelző átlója 6 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 1920 pixel (367 ppi)
Kijelző típusa AMOLED kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6753
Processzor típusa 1,3 GHz-es, nyolcmagos Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Mali-T720
RAM mérete 3 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 64 GB (ebből 52 szabadon felhasználható)
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 900/2100 MHz
LTE 1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 21,1 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps
LTE Cat. 4
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi hotspot
USB USB Type-C (2.0)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 5.1 (Lollipop)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Bitdefender Mobile Security, Chameleon, Theme Park, Torch
Multimédia
Fő kamera 13 megapixel, autofókusz, ledes segédfény
Másodlagos kamera 5 megapixel
Videófelvétel 1080p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 5020 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő 450 óra
Beszélgetési idő 22,5 óra
Zenelejátszási idő ismeretlen
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor

Azóta történt

  • Allview V2 Viper S - kihúzták a méregfogát

    Hardverileg kevés, formában viszont annál több változott az Allview V2 Viper X-hez képest, melynek az utódja egy jól ismert csúcskészüléket idéz meg a középkategóriában.

Előzmények

  • Allview P8 Energy mini - egy kis feszültség

    A kínai-román kooperációban készülő Allview P8 Energy mini újraértelmezi a mini fogalmát, ezen és a decens akkumulátorkapacitáson kívül azonban kevés érdekességet tud felmutatni. Viszont remekül szól.

  • Allview P8 Energy - az akkubajnok

    Elegáns külsejével és fém keretével a P8 Energy látszólag egy a sok középkategóriás telefon között. Azonban az extrém nagy akkumulátor és az AMOLED kijelző párosából fantasztikus üzemidőt kreáltak.

  • Allview X2 Soul Xtreme - ez tényleg extrém

    Az Allview X2-es szériájának csúcsváltozata egy igazi szuperphablet, legalábbis a nyers műszaki paraméterei alapján. A másodvonal eddigi legdurvább készüléke a kezünkben.

  • Allview X1 Xtreme mini - az erő nem minden

    Korrekt áron kínálja az Allview az új, felső-középkategóriás, de kompakt méretű készülékét. Remek az ötlet, de a megvalósítás sajnos nem hibátlan.