Hirdetés

Alcatel E801 - minizene

Hirdetés

Bevezető

A TCL által felvásárolt francia gyártóról az utóbbi időben keveset hallani. Az általunk is tesztelt S853 épp csak arra volt jó, hogy tudatta a piaccal: az Alcatel még létezik és fejleszt, de annak ellenére sem bírta felkelteni az érdeklődést a márka iránt, hogy alapveően igen olcsó, de mégis elfogadható minőségű termékről van szó. Az S853 volt a ex-francia gyártó első zenés mobilja, a jelek szerint ezen az úton (is) próbálnak haladni.

A múltkor láttam egy egész szekrény Alcatel telefont. Kicsit turkáltam közöttük, akkor akadt először a kezembe az E801, de nem éreztem rá nagy kedvet, hogy teszteljük, hiszen egyáltalán nem volt biztos, hogy itthon valaha is megjelenik. Volt ott egyébként minden, Elle verziós Alcatel, tükrös fedlapú mobil, szóval vannak azért új modellek, de mindegyik low-end, itthon pedig csak ímmel-ámmal kerül piacra egy-egy készülék.

Az E801 viszont biztos, hogy kapható lesz, hiszen a gyártó hazai képviseletétől érkezett. A siker megint nagyban az ártól függ, hiszen Alcatel telefont nem presztízsokokból vesznek az emberek, hanem leginkább azért, mert olcsó. Megkockáztatom: megbízható is, legalábbis ami a régebbi fejlesztéseket jellemzi. Minden Alcatel teszt elején jelzem, hogy van némi személyes kötődésem a márkához, hiszen utolsó saját tulajdonú telefonom egy 715-ös volt (illetve van), ami mind a mai napig teszi a dolgát.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés