A legjobb N95 koppintás...

Előszó

Tudtuk, hogy van ilyen, de sosem láttuk élőben. Kína. Döbbenet. Az XXL GSM-ben két 8 gigás Nokia N95-öt nyomtak a kezembe, az egyik eredeti volt, a másik cikkünk tárgya, a "kínai változat". Jött a nagy kérdés, mint a Buci Maci magazinban: megtalálod a különbségeket? Hogyne, ment az - így utólag nézve kissé megalapozatlan és nagyképű - válasz szerény személyemtől, mivel akkor azt hittem, hogy láttam már elég mobiltelefont ahhoz, hogy egy ilyen feladatot könnyedén megoldjak. Legalább két-három percig nézegettem a két eszközt, az akksi alá is bekukkantottam, de egyedül a kamerát találtam másnak, ami azt jelenti, hogy a pár ezer forintos, kínai vacak elsőre teljesen úgyanúgy néz ki, mint az eredeti Nokia modell. Ennek persze az is az oka, hogy a gyári N95 sem egy nagy eresztés anyaghasználat szempontjából, de ez akkor is döbbenetes.

Kínai Nokia N95
[+]

Gyorsan meg is jegyezném, hogy az XXL GSM nem árul kínai hamisítványokat, tehát azok se keressenek rajtuk ilyen cuccokat, akik direkt ezekre pályáznak. Pedig ami azt illeti, biztosan lennének páran, én legalábbis erősen elgondolkodtam az efféle cuccok létjogosultságán, de az ezzel kapcsolatos gondolataimat inkább az összegzésben fejteném ki. Mondjuk boltban szinte biztos, hogy sosem fogunk efféle cuccokhoz hozzájutni - a Nokia valószínűleg nem díjazná a dolgot -, de az apróhirdetések között lehet, hogy a gyűjtők is találhatnak valami finomságot.

Kínai Nokia N95

Szóval 8 GB-os N95, fekete színű. Zacskóban kaptam, a tartozékokról épp ezért fogalmam sincs. Az biztos, hogy magán a cuccon van miniUSB csatlakozó és vékony csatlakozós Nokia töltőnyílás is, előbbin se számítógépről, se falról nem tudtam tölteni, utóbbin viszont simán feltöltöttem egy eredeti Nokia töltő segítségével, bár erről a folyamat közben semmiféle visszajelzést nem kaptam. Az akksin hologramos matrica figyelget, ránézésre az is eredeti finn gyártmány, tényleg nem semmi. Mondjuk a feliratot elrontották ázsiai kollégáink, ugyanis BL-5F kód került rá, holott az igazi cuccon BL-6F olvasható.

Hirdetés

A döbbenetes külső

Nézzük a különbségeket, meg úgy kvázi azt, hogy milyen minőségű is a gép. Nagyon légies, gyártó híján gyári adatokkal nem tudok szolgálni, de érzésem szerint úgy 10-20 grammal könnyebb az eredeti készüléknél, egyéb fizikai paramétereik megegyeznek. Minden a helyén van, ránézésre minden stimmel, de... különbségek azért akadnak. Mondjuk a kijelző, melyről szinte lehetetlen lenne megmondani, hogy TFT panel-e. A képminőség alapvetően jó, még a napfényben való olvashatósággal sincs gond, azt azonban érezni, hogy ez nem egy eredeti Nokia megjelenítő. Az viszont nagyon gáz, hogy nyomkordás hatására az erősen elszíneződik, ami ugye sokat elárul a fölötte lévő plexi vastagságáról.

Kínai Nokia N95
[+]

A csúsztatást segítő mechanika alapvetően nem rossz, bár a felső résznek összecsukva és kinyitva egyaránt van egy minimális holtjátéka. A gombok viszont tényleg botrányosak, de itt újra megjegyezném, hogy az eredeti telefonon lévők sem minőségükről híresek. A kínai származást szemlélteti, hogy "átvilágítanak", tehát a háttérvilágítás az illesztéseknél is nagyon erőteljes, bónuszként pedig lötyögnek is a billentyűk, hát... Az anyaghasználat viszont jó, a hátlap selymes, gumiszerű műanyagból készült, a többi plasztik is hasonló, mint az alapmodellen. Fel is merült bennem a kérdés, hogy maga a készülékház nem eredeti-e, szerintem esélyes, hogy az.

Kínai Nokia N95
[+]

Bár a bekapcsolásig még nem jutottunk el, rögtön megjegyezném, hogy a két menügomb nem működik, feladatukat a d-pad akciógombja látja el. A Shift billentyű szintén nem operál, ahogy a felül található dedikált zenegombok sem, melyek ennek ellenére kaptak háttérvilágítás. Nagy móka, hogy a kijelző szépen elfordul, ha ezeket elővarázsoljuk (tehát a felső részt lefelé toljuk), ám ha ilyenkor belépünk a menübe, az eszköz lefagy és újraindul, de azért közben rezeg is egyet, csak hogy tudjuk: a barátság nem ezen múlik.

Kínai Nokia N95
[+]

Fent ugye a bekapcsológombot találjuk, ez működik. Balra került az egyik kihangosító hangszóró, szintén funkcionál, csak úgy, mint az alatta található 3,5 mm-es jack kimenet. Az infra port ellenben kamu, csak úgy, mint a lenti miniUSB csatlakozó, amin nemhogy tölteni, de szinkronizálni sem lehet a masinát, Mass Storage módról is kár álmodozni. A jobboldali hangszóró is szól, szerintem sztereó hangról szó sincs, de akkor is durva, a hangerőszabályzó és az exponálógomb szintén működik, a multimédiás lejátszó nem, de természetesen ő is világít.

A magyar nyelvű szoftver

Bekapcsolás után a kánaánban érezhetjük magunkat: felvillan a kijelző, kedves kézfogás finn módra, Nokia logó. Pár másodperc után el is jutunk a készenléti képernyőre, ami lássuk be, gyanús, főleg egy elméletileg Symbian alapú készüléknél. Maga a képernyő hasonlít ugyan az eredetire, de azért látni a különbségeket, nincs aktív készenlét, meg úgy kvázi semmi, óra, dátum, töltöttség, térerő. Alul van két nem átállítható gyorsbillentyű, ha az Üzenetekre nyomunk, a főmenübe jutunk, a Kamera a telefonkönyvbe visz. Maga a szoftver egyébként magyar nyelvű, hihetetlen.

Kínai Nokia N95 Kínai Nokia N95

Gondolom a tisztelt olvasók többségét leginkább az előbbi érdekelné, nézzük tehát, hogy mit tud a kis masina. Van telefonkönyv (pontosabban telefonkö.), beállítások, multimédia, plusz további öt menüpont, a képen meg lehet csodálni őket. Nézzük az érdekességeket: a fájlkezelő ugye a fájlokat kezeli, de mielőtt ezt megtenné, megkérdezi tőlünk, hogy melyik meghajtót akarjuk használni, a készüléket vagy a memóriakártyát. Mi van? Mert utóbbi ugye nincs a gépben. Az információk szerint a belső memória 8 MB-os, melyből 7,8 szabadon felhasználható. A "memóriakártya" kapacitása a kiírás szerint 8 GB, melyből 13312 MB szabad, ez valószínűleg nem csak nekem nem jön össze.

Kínai Nokia N95 Kínai Nokia N95

Lapozzunk is tovább, mondjuk a Szórak.(ozás) menüpontba. A játékok alatt egy játék van, a kirakó, nagyon nagy móka, Mona Lisát kell tologatni easy szinten, hardon egy nonfiguratív képet kell kiraknunk 9 x 9 kockából, embert próbáló feladat. Vannak témák is, elvileg három darab (narancssárga, kék, szürke), de hiába váltunk közöttük, semmi nem történik, csak megjelenik egy sárga szmájli, ami átváltozik egy böszme nagy pipává, igazán kreatív. Van továbbá stopper, a legfejlettebb, amit telefonban valaha láttam, van ugyanis tipikus és nMódú része, utóbbinál egyszerre négy időt mérhetünk, amiket össze is ad nekünk, bámulatos. A Profilok között találunk egy Bluetooth feliratút, ennek nincs sok köze az adatátvitelhez, ez is egy profilmód, amit ráadásul be sem lehet kapcsolni, de elvileg közepes hangerőn, billentyűzethangok nélkül operálna. A szervezőben leírhatatlan hátterű naptárat, feladatkezelőt, fejlett ébresztőórát és világórát találunk, utóbbi nyerte meg a "kínai N95 legdizájnosabb szoftvere" díjat, komolyan jól néz ki. A számológép pont az ellentétje, van továbbá "túlsúlyosak vagyunk-e" cuccunk és menstruációs naptárunk.

Multimédia, mint olyan, no meg az összegzés

Gondolom mindenki rájött, hogy a kamera nem 5 megapixeles, hanem VGA felbontású. Sajnos tesztfotókkal nem tudok szolgálni, mivel Bluetooth és egyéb adatátviteli képességek nélkül nem tudtam áttolni őket a PC-re, de egyébként borzalmas minőségűek. A vaku persze nem működik, az előlapi kamera sem, a hátsó pedig zajos, homályos fotókat készít hibás fehéregyensúllyal.

Kínai Nokia N95

A multimédia alatt képnézegetőt, videórögzítőt, videólejátszót (ami csak a 3GP formátummal boldogul), zenelejátszót, FM-rádiót és dallamszerkesztőt találunk. A zenei rész mókás, mivel maga a lejátszó úgy néz ki, mint az eredeti, csak épp semmit nem tud, hangszínszabályzót viszont találunk a menüben. Szóval a cucc elvileg képes zenélni, az egy másik dolog, hogy nem tudunk rámásolni fájlokat, gyárilag egy .amr fájl van, egész jó minőségben szól a dupla hangszórón.

Kínai Nokia N95 Kínai Nokia N95

Összegzés: bár kínai cuccról van szó, egész más jellegű, mint az általunk eddig tesztelt Hello Kitty és Sárkányos-fetrengős modellek. Talán a bemutató hangvételén is lehet érezni, hogy bár jókat mosolyogtunk egyes hibákon, az N95-másolat azért alapvetően egy durva és egyben döbbenetes cucc. Elképesztő, hogy mennyire hasonlít az N95-re, és ami azt illeti, telefonálni és SMS-t írni lehet vele. Megmondom őszintén, én elfogadnék egy ilyen modellt, mert nem fájna a szívem érte, ha mondjuk egy görbe este közben elhagynám, viszont mégis jobban néz ki, mint egy Nokia 1200 vagy egy Motorola F3. Ha valaki szeret telefonnal villogni, annak szintén nyerő választás lehet, mert nagyjából 20-25.000 forintot ér. Csak ne kapcsolja be mások előtt.

Bocha

A tesztkészüléket az XXL GSM biztosította, köszönjük. Az eszköz nem kapható náluk.

Azóta történt

Előzmények