Történelem, szabvány

A kilencvenes évek vége felé egyre gyakrabban felmerült elméleti síkon, hogy mennyire praktikus is lenne egy olyan adatátviteli szabvány létrehozása, amelynek segítségével különböző mobil és nem mobil eszközök összekapcsolása vezeték nélkül jöhetne létre. A megvalósítás felé az első lépés 1998 elején történt, mikor a Ericsson, az IBM, az Intel, a Nokia és a Toshiba létrehozta Special Internest Group (SIG) nevű csoportosulást, amely első ténykedéseként megalkotta a Bluetooth szabványt. Nevét egy békességszerző, kapcsolatteremtő viking királyról, Kékfogú Haraldról kapta. Az első Bluetooth eszközök 1999 májusában indultak hódító útjukra, a mobiltelefonok között az elsők között az Ericsson T68-as rendelkezett ezzel a szabvánnyal.

A Bluetooth kis hatósugarú rádiós összeköttetés, amely a 2,402 GHz és 2,480 GHz közötti frekvenciasávban működik. Hatótávolsága mintegy 10-15 méterre tehető szabad területen. Az egy helyen létrejövő ún. picohálózatok nyolc Bluetooth egységet tartalmazhatnak, de ezek a hálózatok kapcsolódhatnak egymáshoz, így akár 80 ilyen eszköz is működhet együtt. Egyelőre nehéz azonban elképzelni, hogy egy 10-15 méter sugarú körön belül nyolcvan Bluetooth képes eszköz legyen jelen. Egy ilyen piconeten belül az adatátviteli sebesség 1 Mbit/s lehet, ezt a sebességet azonban felosztják. Beszédre három 64 Kbit/s-es csatornát jelölnek ki (ez jelenleg tipikusan a BT headsetek által használt csatorna), a fennmaradó rész pedig adattovábbításra használható. Az adattovábbítás csatornája az eszközöktől és alkalmazásoktól függően lehet aszinkron is (mondjuk egyik irányban 721 kbit/s, másik irányban 57,6 kbit/s), de szimmetrikus is, így mindkét irányban 432,6 kbit/s az átviteli sebesség.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!