Történelem, szabvány
A kilencvenes évek vége felé egyre gyakrabban felmerült elméleti síkon, hogy mennyire praktikus is lenne egy olyan adatátviteli szabvány létrehozása, amelynek segítségével különböző mobil és nem mobil eszközök összekapcsolása vezeték nélkül jöhetne létre. A megvalósítás felé az első lépés 1998 elején történt, mikor a Ericsson, az IBM, az Intel, a Nokia és a Toshiba létrehozta Special Internest Group (SIG) nevű csoportosulást, amely első ténykedéseként megalkotta a Bluetooth szabványt. Nevét egy békességszerző, kapcsolatteremtő viking királyról, Kékfogú Haraldról kapta. Az első Bluetooth eszközök 1999 májusában indultak hódító útjukra, a mobiltelefonok között az elsők között az Ericsson T68-as rendelkezett ezzel a szabvánnyal.
A Bluetooth kis hatósugarú rádiós összeköttetés, amely a 2,402 GHz és 2,480 GHz közötti frekvenciasávban működik. Hatótávolsága mintegy 10-15 méterre tehető szabad területen. Az egy helyen létrejövő ún. picohálózatok nyolc Bluetooth egységet tartalmazhatnak, de ezek a hálózatok kapcsolódhatnak egymáshoz, így akár 80 ilyen eszköz is működhet együtt. Egyelőre nehéz azonban elképzelni, hogy egy 10-15 méter sugarú körön belül nyolcvan Bluetooth képes eszköz legyen jelen. Egy ilyen piconeten belül az adatátviteli sebesség 1 Mbit/s lehet, ezt a sebességet azonban felosztják. Beszédre három 64 Kbit/s-es csatornát jelölnek ki (ez jelenleg tipikusan a BT headsetek által használt csatorna), a fennmaradó rész pedig adattovábbításra használható. Az adattovábbítás csatornája az eszközöktől és alkalmazásoktól függően lehet aszinkron is (mondjuk egyik irányban 721 kbit/s, másik irányban 57,6 kbit/s), de szimmetrikus is, így mindkét irányban 432,6 kbit/s az átviteli sebesség.
Biztonság, verziók
A rádiós kapcsolat számára fenntartott frekvenciasávot 79 darab 1 MHz-es csatornára osztották fel. Minden egyes adatcsomag más-más csatornán utazik, oly módon, hogy az átvitel során a vivőjel adott frekvenciák között ugrál (frekvencia hopping), másodpercenként maximálisan 1600-szor. Ez az átviteli megoldás jelentős mértékben csökkenti az adatcsatornák közti interferenciazavarokat. A technológia működésének ismeretében elvileg könnyedén el lehetne csípni a levegőben közlekedő adatokat, azonban a szabvány megalkotásakor erre is gondoltak. A dolog egyik része rendkívül egyszerű: minden Bluetooth eszköz rendelkezik egy PIN-kóddal, ami komolyabb eszközök esetén minden esetben a felhasználó által beállítható számsor, és csak akkor jöhet létre két eszköz között a kapcsolat, ha mindketten ugyanazt a PIN-kódot állították be. A biztonság másik eleme a titkosítás, így mások számára hozzáférhetetlenné tehetjük a rádióhullámok hátán vitt adatainkat. A titkosítási kulcs hossza 40 vagy 64 bites lehet.
Jelenleg egyre több és több eszköz kommunikálhat már Bluetoothon keresztül. Az átlagember leggyakrabban mobiltelefon és headset kapcsolatára gondol a Bluetooth hallatán, és nem véletlenül. Minden gyártó sorra jelenteti meg az ezen a technológián működő eszközeit, egyre szaporodnak a Bluetooth képes laptopok is, amelyekkel könnyen összekapcsolható mobiltelefon, vagy akár nyomtató, a nyomtatóval digitális fényképezőgép, és a sort hosszasan lehetne folytatni. Az eszközök elterjedésével együtt megérkezett a Bluetooth 2 szabvány, amely már 3 Mbit/s-es adatátviteli sebességet biztosít. A szabvány szinte tökéletesen kompatíbilis lefelé, a Bluetooth 2.0 képes kommunikálni az 1.1-es és az 1.2-es verzióval, ám problémák léphetnek fel, ha az eredeti, 1.0-s szabványt ismerő eszközt próbálunk egy modern, 2.0-s verziószámú Bluetooth eszközhöz kapcsolni.
A jövő
A Bluetooth sikeres, ehhez kétség sem fér. Nem is csoda, hogy ez a siker, ez a monopolhelyzet több olyan cég szemét is csípi, akik szintén szeretnének a vezeték nélküli átvitel tortájából egy szeletet kihasítani. Az egyik próbálkozás a WUSB, azaz a Wireless USB. Ez a szabvány ugyan kevesebb, mint 10 méteres hatótávolsággal rendelkezik, ám átviteli képessége 480Mb/s, amely köröket ver még a 2.0-s Bluetooth szabvány hasonló paraméterére is. Az a tény, hogy a hatótávolsága rövidebb (eleinte 2-3 méter) gyakorlatilag nem jelent problémát: jelenleg sem jellemző, hogy két Bluetooth eszköz egymástól ilyen távol lenne. A WUSB ellen szól még gyengébb biztonsága és nagyobb áramfelvétele, ám az otthoni felhasználás tökéletes területnek ígérkezik. WUSB segítségével könnyedén kommunikálhat egymással a hi-fi, a PC, a fridzsider, vagy bármi más háztartási eszköz. A szabvány sem a Wi-Fi-vel, sem pedig a Bluetooth-szal nem fog összeveszni, hiszen még magasabb frekvencián, 3,6 GHz-en üzemel. A WUSB szabvány felett az UWB csoport bábáskodik, melynek alapító tagja többek az Intel, ami nem meglepő, hiszen ők úgy vélik, hogy a Buetooth adatátviteli sebessége nem elég gyors a jelenlegi informatikai rendszerek igényeihez.
A Bluetooth megalapítóinak csoportja, azaz a SIG, manapság arra törekszik, hogy megpróbálja a mára már valóban elterjedt szabványt naprakésszé tenni. A SIG nemrégiben szövetséget kötött az UWB csoporttal. A két csoport együttműködésétől azt várják a szakértők, hogy az UWB és a Bluetooth képesek lesznek egymással kommunikálni, így a felhasználóknak sem kell kihajítaniuk Bluetooth képes mobiljaikat, ám az UWB segítségével nagyobb lehet az átviteli sebesség. Mint az a képen is látható, a WUSB kiegészítők már a piacon vannak, már csak az a kérdés, hogy mikor lesznek arra is képesek, hogy Bluetooth kompatíbilis eszközöket is kiszolgáljanak.
Bog
