Az okostelefonok piacán tapasztalható egyre kiélezettebb piaci verseny valódi nyertesei a vásárlók, akik egyre alacsonyabb összegekért juthatnak hozzá egyre jobban felszerelt készülékekhez. A Kínában piacra dobott ZTE U950 például már mindössze 999 jüan, azaz nagyjából 35 000 forintos ára ellenére 1,3 GHz-es órajelen futó négy plusz egy magos NVIDIA Tegra 3 processzor köré épül, mely mellé 4,3 hüvelykes kijelzőt, 5 megapixeles fő és VGA másodlagos kamerát, 1 GB RAM-ot, mciroSDHC kártyával tovább bővíthető 4 GB belső memóriát és 2000 mAh kapacitású akkumulátort kapott. Az Android 4.0 Ice Cream Sandwich alapon nyugvó készülék megjelenítőjének felbontása egyelőre nem ismert, de az előzetes információk szerint 540 x 960 képpontos panelre lehet számítani. A ZTE U950 először csak Kínában lesz kapható, és egyelőre nem is esett szó más régiókban történő bevezetéséről.
ZTE U950 – filléres négymagos
Azóta történt
-
Sajtófotón a ZTE Flash
HD kijelzőt és 12 megapixeles kamerát kapott a ZTE legújabb Android 4.0 Ice Cream Sandwich mobilja.
-
ZTE kvartett debütált Oroszországban
Négy új modellel rukkolt elő a ZTE, melyek között HD kijelzős és kétkártyás modellek is szerepelnek.
-
ZTE Apache – nyolcmagos processzorral?
A MediaTek jövőre debütáló nyolcmagos processzora köré építi csúcskategóriás megoldását a ZTE.
-
ZTE P945 – újabb óriásmobil
Hatalmas kijelzővel szerelt okostelefon leleplezésére készül a kínai ZTE.
Előzmények
-
ZTE Blade III – Android ICS alapokon
Négyhüvelykes kijelzővel, 5 megapixeles kamerával és 4 GB belső tárhellyel érkezik a méltán népszerű Blade sorozat harmadik tagja.
-
Alcatel OT-993D - édeskettes
Az Alcatel előállt a piac legjobb ár/érték arányú kétkártyás készülékével: 1 GHz órajelű processzor, Ice Cream Sandwich és WVGA kijelző a fedélzeten.
-
ZTE Nova V6500 - olcsó kettősség
A ZTE Nova V6500 egy kellemes árfekvésű, Androidot futtató, két SIM kezelésére alkalmas készülék, ám más téren nem mondható erős ajánlatnak.
-
ZTE Blade II - már nem annyira penge
A ZTE Blade II a sikerelőd nyomdokaiba kíván lépni, s szinte minden fronton javult, igaz, talán egy kicsit későn tette mindezt.

- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Milyen TV-t vegyek?
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Kerékpárosok, bringások ide!
- OLED TV topic
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Kompakt vízhűtés
- Eléggé lekorlátozza az NVLink Fusiont az NVIDIA
- Mobil flották
- További aktív témák...