Az okostelefonok mérete az elmúlt két év során hatalmasat nőtt, hiszen míg korábban az egy kézzel is jól kezelhető méret volt a divat, addig ma már nem ritka az 5 hüvelyk feletti képátlójú megjelenítők bevetése sem. A trendet mindegyik gyártó igyekszik követni, igaz, nem feltétlenül az azonos piaci igények kielégítése a cél. Az alant látható ZTE P945 például az 5,7 hüvelykes megjelenítője ellenére is a mérsékeltebb árfekvésű modellek között landolhat, hiszen a legfelső szegmensben idén már a 1080 x 1920 képpontos felbontás lesz az elvárt. A 720p panellel szerelt készülék további érdekessége, hogy 1,2 GHz-es órajelen futó négymagos processzor köré épül, mely szintén elmarad a piac legerősebb ajánlatai mögött. Jó hír viszont a 3000 mAh kapacitású akkumulátor használata, hiszen így legalább az üzemidőre nem lehet majd panasz.
ZTE P945 – újabb óriásmobil
Azóta történt
-
Mozilla-alapú mobillal készül a ZTE
Európában még idén piacára kerülhet a kínai gyártó első Firefox OS alapokon nyugvó okostelefonja.
-
A ZTE is „filléres” óriásmobillal készül
Két hálózat egyidejű elérésével csábíthat a ZTE négymagos MediaTek processzor köré épülő mérsékelt árfekvésű oksotelefonja.
-
Kamerák előtt a ZTE Grand Memo
Hongkongban a február végére időzített hivatalos premier előtt is kiállításra került a ZTE óriásmobilja.
Előzmények
-
ZTE Grand S – Full-HD 6,9 milliméterben
Karcsúbb kivitelben és alacsonyabb áron érkezik a Nubia Z5 Kínán kívül piacra kerülő változata.
-
ZTE Nubia Z5 – hivatalosan is
Exkluzív titánburkolatban is piacra kerül a ZTE első, Full-HD megjelenítővel és négymagos processzorral szerelt okostelefonja.
-
ZTE Blade III - újra éles lehet az a penge
ZTE tanult az előző széria hibáiból, így újra egy kiváló ár-érték aránnyal rendelkező telefont raktak le az asztalra a Blade III személyében.
-
A ZTE Nubia Z5 Full-HD kijelzőjéről
A kínai gyártó marketinggépezete apró részletek megszellőztetésével próbálja a figyelem középpontjába állítani a rövidesen debütáló csúcsmodelljét.