Veletech: a Sony is készült pár érdekességgel

A Veletech kiállításról már számos blogbejegyzés született az utóbbi másfél, két napban, számos cég, gyártó képviseltette magát a PlayIT-tel közösen megrendezett eseményen. Természetesen a Sony is felépített egy saját standot, ahol megannyi termékről lehetett információkat szerezni, nem utolsó sorban pedig élőben is ki lehetett próbálni ezeket. A japán gyártó a csúcskategóriás készülékpalettájából az Xperia Z5 Compact és az Xperia Z5 volt látható, sajnos a Z5 Premiumot nem lehetett még megnyomkodni, pedig minden bizonnyal sokan kíváncsiak lettek volna rá, bár beszerzése nem lett volna könnyű feladat. Helyette inkább az Xperia M4 Aqua díszelgett a népes közönség előtt, mely ugyan nem a legfrissebb modell, mégis továbbra is kellemes ajánlatnak számít a középkategóriában, főleg a vízálló kivitelnek köszönhetően.

A Sony stand
[+]A Sony stand

Természetesen nem csak a mobilokat demózta a cég, hanem volt pár hasznos és új tartozék is. Az egyik legtöbbet körbenézegetett kütyü a BSP10 Bluetooth hordozható hangszóró volt, melynél sokan kíváncsiak voltak a maximális hangerőre, valamint az NFC-n keresztül történő gyors csatlakoztatásra. A 10 wattos, 78 x 60 milliméteres dimenziókkal és 300 grammos tömeggel rendelkező szerkezet egyik legnagyobb érdekessége, hogy támogatja a vezeték nélküli töltést, éppen ezért a Sony pedig kihozta saját, WCH10 névre keresztelt töltőlapját. A 7,7 milliméter vékony és csupán 51 grammos kiegészítő 1 amperes kimeneti áramerősséggel bír, és bármilyen, QI-töltésre képes eszközzel kompatibilis.

Szemezgetés az érdekességekből
Szemezgetés az érdekességekből [+]

A SmartBand 2 pulzusmérőt sok-sok érdeklődő a karjára csatolta, hiszen a 40,7 x 15,3 x 9,5 milliméteres kütyü NFC-vel vagy Bluetooth 4.0-val (LE) csatlakoztatható az okostelefonokhoz, képes mérni a pulzusszámot, van rajta három ledes értesítőfény, és IP68-as védettséggel rendelkezik. Két NFC-s headsetet is magával ragadott a vállalat, az egyiknek SBH54, a másiknak pedig SBH70 a típusszáma. Előbbi egy felcsíptethető megoldás, és körülbelül 4,5 órányi beszélgetési időre elegendő akkumulátorral, valamint beépített FM-rádióval rendelkezik, utóbbi pedig nyakba akasztható kivitelezésű, vízálló (IP57), maximum 8,5 órát lehet vele csevegni egy feltöltéssel, és hívás- valamint zenekezelő gombokkal is felszerelték.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények