Hirdetés

Újabb frissítést kapott a Lumia 510

A fél éve beharangozott Windows Phone 7.8 lassan de biztosan kezd eljutni a végfelhasználóhoz is, bár első körben csak az új modellek vásárlói számára vált elérhetővé. A hosszas fejlesztések ellenére úgy tűnik, hogy a rendszer továbbra is csiszolgatásra szorul, hiszen a pár hete piacon lévő Lumia 510 már a második javítócsomagot is megkapta. Látható változásokat nem hozott a 12460-ról 12490-re emelt firmware verzió, így valószínűleg csupán apróbb hibajavításokat és optimizálásokat tartalmaz. A Nokia szóvivője nemrég megerősítette, hogy a Microsofttal és a nemzetközi szolgáltatókkal karöltve gőzerővel dolgoznak a szoftver finomhangolásán és tesztelésén, mely így a jövő év elején a korábbi modellek számára is elérhető lesz.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés