A Samsungnak mostanság nem megy annyira a szekér, mint mondjuk egy vagy éppen két évvel ezelőtt, pedig azért egy kicsit összekapták magukat. Nyilván azért nincs káosz, androidos fronton még mindig lelépik a többieket, az elemzők azonban nem látják annyira fényesen a jövőt, főleg, ha a harmadik negyedév pénzügyi eredményei kerülnek szóba. A dél-koreai okosok ugyanis a mobil divíziót okolják a sikerek elmaradásáért, és nem is várnak túl nagy fellendülést a szeptemberrel végződő mostani három hónaptól sem.
Ugyan az első és a második negyedévben nyereséget tudott felmutatni a vállalat, hogy számban is látható legyen, ez 2,74 billió (2,34 milliárd dollár) illetve 2,76 billió wont (2,36 milliárd dollár) jelent, ennek ellenére az idei esztendő Q3-as időszakában a várakozások szerint még a 2 billió wont sem tudja megugrani majd a cég. Persze a hírek szerint a júliustól szeptemberig terjedő időszakban több készüléket értékesített a Samsung, mint az előző időszakokban, a felső kategóriás eszközök iránt nincs túlzottan nagy érdeklődés, éppen ez lehet az oka a csökkenő bevételeknek. Az üzemi nyereség a korábbi 7,06 billió wonhoz képest 6,4 százalékkal csökkenni fog, így 6,61 billió wonra számítanak a pénzügyi eredményeket bújó szakemberek. A Samsung ettől még nem áll le a fejlesztésekkel, következő év elején jöhet a Galaxy S7, nem beszélve a Gorilla Glass ellenfelévé avanzsáló Turtle Glassról, vagy éppen a kegyetlenül jól sikerült Exynos chipsetről.