Újra felfelé ívelő pályára számít a Samsung

A Samsungnál közzétették a 2015-ös év második negyedévére vonatkozó pénzügyi várakozásokat, vagyis hogy a még meg nem erősített adatok alapján előzetesen mit várnak az idei év második három hónapjától. A dél-koreai vállalat nagyjából 6,1 milliárd dolláros üzemi nyereségre számít, az eladásokból pedig összességében 42,5 milliárd dolláros bevételre tehetnek szert.

 Samsung Galaxy S6 edge
[+] Samsung Galaxy S6 edge

A profit minden bizonnyal elmarad így a tavalyi év hasonló időszakában mutatott 6,25 milliárd dollártól, mindenesetre a Samsungnál nem fognak elkereseredni, mert az első negyedéves mutatókat így is sikerül majd túlugrani, ugyanis az idei esztendő első három hónapjában a 43,2 milliárd dolláros forgalomból 5,5 milliárd dollár volt a nyereség. A 2015 Q2-es eredmények egyébként nagyon fontosak, ugyanis itt mutatkozik majd meg leginkább, hogy mennyire fogyott a Galaxy S6 és a Galaxy S6 edge. A teljes pénzügyi riportot a hónap végén teszi majd közzé a vállalat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés