A Samsung közleménye szerint a Galaxy S sorozat hivatalosan is túllépte az 50 milliós eladásokat, hiszen a Galaxy S 24 millió, a Galaxy S II pedig összesen 28 millió példányban talált gazdára. Ez utóbbi egyébként a dél-koreai cég eddigi legkelendőbb okostelefonja, hiszen mindössze 13 hónap leforgása alatt érte el a 28 milliós szintet. A Galaxy S sorozat mellett egyébként a Galaxy Note is messze a vártnál jobban teljesített, hiszen ezidáig 7 millióan döntöttek a hatalmas, 5,3 hüvelykes HD megjelenítő használata mellett. A világ legnagyobb gyártója persze továbbra sem lassít, hiszen a rövidesen világszerte piacra kerülő Galaxy S III a pletykák szerint minden korábbinál nagyobb előrendelésekkel bír.
Azóta történt
-
Samsung GT-E1260B – az olcsó QWERTY
Várhatóan Brazíliában kerül leleplezésre a teljes gombsorral felvértezett dél-koreai alapmobil.
Hír 11
-
Ősszel debütál a Galaxy Note II?
Négymagos processzorral, „törhetetlen” kijelzővel és továbbfejlesztett kamerával érkezhet a Samsung gigászi mobiljának utódja.
Hír 78
-
Készül az 5,5 hüvelykes Galaxy Note 2
Várhatón nagyobb megjelenítővel, mégis karcsúbb kivitelben érkezik a Samsung Galaxy Note közvetlen utódja.
Hír 62
-
Galaxy Chat – Android és QWERTY
Mérsékelt árfekvésű, írásos csevegésre kiélezett Android 4.0.4 Ice Cream Sandwich modellel rukkolt elő a Samsung.
Hír 66
Előzmények
-
Samsung Galaxy S III - csúcstámadás
Régóta várta a szakma a Samsung aktuális csúcsgépét. Túl régóta, ezért aztán nem is tud minden várakozásnak megfelelni.
Teszt 93175
-
Samsung Galaxy Note - egy próbát megér
A koreai gyártó úgy döntött, hogy visszanyúl a gyökerekhez; legújabb készülékük sok szempontból egy régi PDA-ra hasonlít.
Teszt 22749
-
Samsung Galaxy S II - a trónörökös
Megérkezett a Samsung androidos zászlóshajója, nagyon erős hardverrel és komoly multimédiás képességekkel felvértezve.
Teszt 2589
Hirdetés
Percről percre
it A kreativitás szimbólumait zúzták be egy iPad-reklámban, ez pedig hatalmas felháborodást okozott.
it Meggondolta magát a Ford, a helyzetre való tekintettel 2030 után is kínálhat Európában hibrid és benzines autókat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
Megjelenési dátumot kapott a PO'ed: Definitive Edition
gp Az új kiadás kevesebb mint egy hét múlva már elérhető lesz.
Elveszítette az egyik legnagyobb kínai partnerét az Intel és a Qualcomm
ph Az USA visszavonta a két cég exportlicencét, így nem adhatnak el új lapkákat a Huawei-nek.
WitchSpring R - Nyár végén jönnek a konzolos kiadások
gp A remaster kiadás tavaly ősszel debütált PC-n, hamarosan végre újabb platformokra is befut.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Apple Watch Ultra - első nekifutás
- Remnant II
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- Xbox tulajok OFF topicja
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
- Vicces képek
- Fotók, videók mobillal
- További aktív témák...