A WWDC 2012 fejlesztői csúcstalálkozón az Apple az iOS ökoszisztéma folyamatos bővüléséről beszélt, valamint azt is elárulta, hogy az App Store ezidáig több mint 5 milliárd dollár bevételt jelentett a fejlesztők számára. Arról azonban nem esett szó, hogy az alkalmazásbolt havi szintre vetített nyeresége az elmúlt nyolc hónapban nem emelkedett, sőt, a 2011. július és szeptember közötti 333 millió dolláros szintről 250 millió dollárra mérséklődött. A nyereség és ezzel együtt az App Store bevételének stagnálása már csak azért is meglepő, mert az elmúlt 11 hónap alatt a felhasználói tábor 57 százalékkal bővült, vagyis mára már nagyjából 390 millió iOS-alapú eszköz érheti el az alkalmazásboltot. A több mint 650 000 tételt számláló App Store persze ezzel együtt is igen komoly lehetőséget jelenthet a fejlesztők számára, bár egy ekkora tömegből való kiemelkedéshez igencsak jó ötlet és jó kivitelezés szükséges.
Stagnáló App Store bevételek
Előzmények
-
TomTom térképeket licencel az Apple
Az iOS 6 navigációs szolgáltatásainak gerincét jelentő térképeket és egyéb tartalmakat a TomTom biztosítja.
-
Bemutatkozott az iOS 6
Facebook integrációval, továbbfejlesztett személyi asszisztenssel, autós navigációval és számos újdonsággal érkezik az Apple új mobiltelefonos platformja.
-
iOS 6 – Apple navigációval
Az Apple saját fejlesztésű 3D térképe, közösségi útinfó szolgáltatása és hangos navigációja veszi át a Google Maps helyét az iOS készülékekben.
-
Az új iPad - nem kellett jósnak lennünk
Megérkezett az új iPad, melyet a kereshetőség miatt a neten mindenki iPad 3-nak fog hívni. A kijelzője elképesztő, processzora nem változott. Alapvetően papírforma.

Aktív témák
- Milyen digitális videókamerát?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- E-roller topik
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Autós topik
- Eredeti játékok OFF topik
- Milyen kompakt digitális fényképezőgépet?
- Hobby elektronika
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...