Hirdetés

SIM-kártyát is befogad az Oukitel A28 folytatása

Hirdetés

Teszteltünk már Oukitel okosórát, amelyen a MediaTek saját platformja futott, az A28-at azonban nem tudtuk igazi okosórának nevezni, mivel gyakorlatilag nulla volt a feltelepíthető szoftverek száma, így a mellékelt funkciókra és az értesítéskijelzésre kellett hagyatkoznunk – persze olyan extrák mellett, mint mondjuk a pulzusszám mérés, vagy a Bluetooth-kihangosítás. A folytatással viszont, ha minden igaz, már önmagában telefonálni lehet, az A29 ugyanis microSIM-kártyát is befogad, amellyel 2G hálózatokra lehet felkapcsolódni.

Mutatósabb lett elődjénél az Oukitel A29
Mutatósabb lett elődjénél az Oukitel A29 [+]

Az A29 ráadásul jóval mutatósabb lett elődjénél, legyen szó a rozsdamentes acél házról, a kerek óralapról, vagy a bőrszíjról. A por és nedvesség elleni védelemért IP53-as szabvány felel, a karcokat pedig zafírüveg borítás tartja távol. Az 1,2 hüvelykes átmérőjű, 240 x 240 pixeles megjelenítő a Moto 360-hoz hasonlóan „lapos kerekű”, azaz legalulra nem jutottak képernyőpixelek, itt szenzorok lehetnek. A készüléket a MediaTek MT2502C típusú SoC hajtja meg 64 megabájt RAM és 128 megabájtos belső tároló kíséretében, az óra pedig Bluetooth 4.0 szabványon kapcsolódik kompatibilis androidos és iOS-es eszközökhöz, ha nem önállóan használja a tulajdonos.

Előre telepített alkalmazásokból akad, de mennyi új tartalom fog felbukkanni az alkalmazásboltban?
Előre telepített alkalmazásokból akad, de mennyi új tartalom fog felbukkanni az alkalmazásboltban? [+]

Az előrendelés november 5 és 25 között zajlik, az Oukitel és partnerei ezt követően kezdik meg az A29 kiszállítását, amelynek nem szállt el az árazása: mindössze 69 dollárt, azaz mintegy 20 ezer forintot kérnek el érte. A küllem, a funkciók (pl. pulzusszám mérés) és az árcédula persze egy dolog; az is kérdéses, hogy a (közel)jövőben milyen gyakorisággal kezdenek el minőségi tartalmak a MediaTek SmartDevice alkalmazásboltban felbukkanni.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • Oukitel U2 - a koncert elmarad

    Belépőszinten kínál decens hardverrel felvértezett mobilt az Oukitel. Vajon az U2-vel sikerül a kompromisszumokat minimálisra fogni, vagy a gyermekbetegségek lehúzzák az összképet?

  • Hátlapi e-ink kijelzővel érkezik az Oukitel U6

    Az Oukitel új, két kijelzős mobiljáról már hallottunk korábban, de most már ismerjük a teljes, hivatalos specifikációt és az árát is.

  • Oukitel A28 - sokat ígér

    A mediatekes SoC-vel felszerelt okoskütyü rozsdamentes acél házzal, bőrszíjjal, pulzusszám mérővel, Bluetooth kihangosító funkcióval és kedvező árcédulával támad, ám a sikere az új platformon áll vagy bukik.

  • Hivatalos videón az új kétkijelzős okostelefon

    Nem a következő YotaPhone, hanem az Oukitel U6 a főszereplő azon a klipen, amely körbejárja a fémkeretes, két kijelzős masinát, amelynek hátlapjára e-ink panel került.

Hirdetés