Oukitel A28 - sokat ígér

Bevezető

Az okosórák és egyéb hordozható, viselhető kütyük piaca töretlenül fejlődik, és az okosjárművek és okosotthonok koncepciói előrevetítik azt a szép új világot, ahol minden kezünk ügyébe kerülő eszköz összekapcsolódik és kommunikál a többivel. Legalábbis ezt a jövőt szeretnék a piaci szereplők láttatni, de azért nem árt fenntartásokkal kezelni eszközeink és környezetünk megokosodását. Az Apple Watch például hiába tarolta le az okosóra piacot, a lendület alábbhagyni látszik, és friss jelentések szerint az érdeklődés drasztikusan csökken a drága kütyü iránt. Az Android Wear egyértelműen fejlődik, mégsem vált a Moto 360 vagy valamelyik G Watch tömegtermékké. Ott vannak aztán a tizenes Samsung Gearek, amelyek egész jól fogytak, mégsem lettek trendmeghatározók, az aktivitáskövetők pedig továbbra is rétegtermékek.

Az Oukitel A28 az Alcatel One Touch Watch mellett
Az Oukitel A28 (jobbra) az Alcatel One Touch Watch mellett [+]

Nyilván az okoskiegészítők útjának elején vagyunk, mindenesetre egyelőre olyan technológiai korlátok közé vannak szorítva ezek az eszközök, mint a kis telepméret és a rövid üzemidő, vagy mondjuk az apró kezelőfelületek kényelmi problémái. Mindezek ellenére ontják magukból a gyártók ilyen portékáikat, és a rendszerchipjeiről híres MediaTek sem akar kimaradni a „jövőből”, éppen ezért tavaly bemutatta Aster-sorozatú MT2502A-es lapkakészletét egymagos ARM7EJ-S processzorral és integrált 2G modemmel. Többről van szó azonban egy kis fogyasztású SoC piacra dobásánál: a MediaTek platformot is szolgáltat a saját hardverrel felszerelt okoskütyüknek, a SmartDevice androidos és iOS-es alkalmazással pedig a szokásos kezelőfunkciókon túl alkalmazások is telepíthetők az órákra.

Az Oukitel A28 a „hátán” a töltésre használatos bölcsővel
Az Oukitel A28 a „hátán” a töltésre használatos bölcsővel [+]

Az Oukitel is erre a platformra építette első, korlátozottan por- és cseppálló okosóráját, az A28-at, amely igen kedvező árcédulát kapott más mediatekes kütyükhöz hasonlóan. Az eszköz kétféle kerettel (arany és ezüstszínű), illetve többféle szíjjal és valódi bőr borítással vásárolható meg, a méretes óralap pedig színes, négyzetes megjelenítőt rejt. A felhozatal részét lépésszámláló és pulzusmérő is képezi, SIM-et ugyanakkor az eszköz nem fogad be, ahogyan a WiFi modem is kimaradt, úgyhogy más eszközzel Bluetooth LE technológiával kapcsolódik össze. Az alapkövetelmények: 4.4-es Android és 7.0-s iOS, illetve frissebb rendszerek.

Az Oukitel A28 a MediaTek SmartDevice alkalmazással dolgozik együtt
[+]

Az Oukitel A28 az uleFone Be Touch 2-vel egy pakkban bukkant fel szerkesztőségünk ajtajában a PandaWill jóvoltából, és a kidobozolás után egy apróbb, kocka alakú csomagolás formájában bukkantunk rá a most tesztelt készülékre. A dobozka külső papírburkolatát eltávolítva és a fedelet leemelve szemeink elé tárult az A28, azt pedig szivacstokjából jó nehezen kiemelve némi angol/kínai nyelvű leírásra, egy USB kábelre és egy hátlapra pattintható, töltőfunkcióval bíró bölcsőre bukkantunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Hátlapi e-ink kijelzővel érkezik az Oukitel U6

    Az Oukitel új, két kijelzős mobiljáról már hallottunk korábban, de most már ismerjük a teljes, hivatalos specifikációt és az árát is.

  • GOCLEVER Chronos Eco okosóra teszt

    Elsősorban a konkurens termékekhez képest rendkívül alacsony árával hívja fel magára a figyelmet a GOCLEVER alacsony fogyasztású kijelzővel szerelt okosórája, ami kicsit bugos ugyan, de használható.

  • Oukitel U2 - a koncert elmarad

    Belépőszinten kínál decens hardverrel felvértezett mobilt az Oukitel. Vajon az U2-vel sikerül a kompromisszumokat minimálisra fogni, vagy a gyermekbetegségek lehúzzák az összképet?

  • Az üzemidőre megy rá az Oukitel K6000

    Ahogy a nevéből is sejthető, a készülék hatalmas akkumulátort kapott, támogatja a gyorstöltést, ám érdekes módon a további specifikációkat még csak később közli a vállalat.

Hirdetés